Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése 1873 (Budapest, 1874)
I. Budapest általános szabályozásának és beosztásának tervezete
8 alatt határozottan nyilatkozzanak, váljon az utcza nyitást saját költségükön kivánják-e eszközöltetni, mert ez idő lefolyása után, az e czélra szükséges telkek feletti rendelkezés, akár beépitést, akár más nemű hasznosítást illetőleg, többé korlátoztatni nem fog. Az illetők e felhívásnak eleget nem tevén, a szóban álló utczakinyitás végképen elej- tettnek tekintendő. 2. Eredetileg megállapittatott, hogy az illető érdekeltek hozzájárulása mellett a zöldfa-utcza, az Imre utcza irányában, a csillag-utczáig meghosszabbittassék. — Miután azonban az érdekeltek hozzájárulásukat ki nem jelentették, s így arra nézve hajlammal sem látszottak bírni; miután továbbá e szándékolt utcza nyitástól alig 15 öl. nyíre egy másik utcza, a 3 pipa utcza nyilása létezik, a mészáros-utcza vonalának pedig ily közelségben kétszer leendő megszakítása már szépségi tekintetből is kikerülendő; miután végre valamely fontos forgalmi vagy közlekedési érdek, ez utcza megnyitást annyival kevésbbé igényli, mert nemcsak közvetlen szomszédságában van a 3 pipa-utcza, hanem nem igen messze van az ugyanazon iránybani közlekedés két főere t. i. a két-nyul utcza és a Dunapart: a zöldfa-utczának az Imre utcza irányában leendő folytatása elejtetett, az Imre és Csillag-utczák találkozásánál tervezett tér helyett pedig csak is a sarkoknak illő gömbölyitése határoztatott eh 3. Miután a városi hatóság előterjesztései alapján elhatároztatott, hogy a váczi, kerepesi, kőbányai, üllői és soroksári utak a vámokon kívül 18 öl szélességgel birand- nak s ezenfelül jobbra balra 3—3 ölnyi előkertekkel látandók el, azon kérdés merült fel, váljon mily módon lesz ez utakon az építés megengedhető, zárt sorban-e ? vagy külön állólag is? Szépészeti szempontból elhatároztatott, hogy rendszerint a zárt sorban való építkezés fogadtatik el, ha azonban egyik vagy másik tulajdonos egészen Önálló épületet akarna emelni, erre ugyan az engedély szinte meg fog adatni, de oly kötelezettséggel, hogy jobb és bal szomszédjaitól legalább 3 ölnyi távolságban álljon. — Ez által azonban nem leend kizárva, hogy valaki egész épületét a zárt sor vonalán belül is, vagy a szomszéd falához zártan akként építse, hogy ablakai például saját kertjére vagy telkére nyíljanak, mert a főszempont, melyet a tanács megóvandónak tartott, abban rejlik, hogy azon nem szép, sőt kellemetlen benyomás, mely a gyakran előforduló tűzfalak által idéztetik elő, lehetőleg kikerültessék. 4. A szabályozási tárgyalások folyamában azon nézet is felmerült, hogy a városligetbe vezető fasort környező diszkerteken keresztül, úgy azok hosszában t. i. párhuzamosan a fasorral jobbra és balra egy-egy uj utcza, valamint azok széliében szinte két uj utcza nyittassék meg. A fasor hosszában nyitandó utczák azonban semmi fontossággal nem bírnak, mert egyrészt jobbra és balra számtalan már készen levő párhuzamos utcza létezik s másrészt a városliget és annak környéke közmulató helynek s illetőleg üdülési lakhelyeknek lévén fenntartandó, a forgalom itt soha rendkívüli lendületet nem nyerend. — Valamivel fontosabbnak látszott a kerteknek széliében való utcza nyitás különösen a Hajtsár-utczának folytatása, mely fontosság onnan eredt, hogy a Hajtsál* ut a tervezett átjáró segítségével az államvaspálya udvarán keresztül közvetítette volna az egyenes közlekedést a külső Lipótvárossal. Miután azonban, a később érintendő, a város és vasut-társaság közt létrejött egyesség értelmében a vasút áthida