A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
24 A XIV. században erőre kapott hazai kézműves-céhek s a városi polgárság gerincét alkotó kézművesiparosság további kedvező fejlődési lehetőséget nyertek Hunyadi Mátyás uralkodása alatt, a XV. század második felében. Az eredményes külpolitikát űző, a tudományokat és művészeteket kedvelő és pártoló király uralkodása alatt új céhek egész tömege alakul s a régiek hosszú sora újítja meg szabályait s ezek a céhszabályok már részletesen intézkednek a céhek szervezetéről, bel- életéről, jogaikról, kötelességeikről és egymáshoz való viszonyukról; a mesterekről, özvegyeikről, gyermekeikről, legényeikről és az inasokról. A Róbert Károly, Nagy Lajos, Zsigmond és Hollós Mátyás idejében hatalmas felvidéki és erdélyi városokban az iparosság nemcsak anyagiakban bővelkedő büszke polgár, a nyugati újításokat, tapasztalatokat és tudást behozó és terjesztő kulturális tényező, nemcsak a városok fegyveres védelmében is jeleskedő hazafi, hanem a közigazgatásban és törvénykezésben is előkelő szerepet játszó faktor. A városi fő- bírák és szenátorok az ő soraikból emelkednek a legfontosabb vezető tisztségekbe és Jósika Miklós bárónak nem a regényíró fantáziája adta tollára azt az állítását, hogy Róbert Károly alatt Péter ötvösmesternek Simon nevű fia, mint ötvös, egyszersmind szepesi főispán és a szepesi vár parancsnoka volt.1) E nagy királyok alatt létrejött kézműves-céhek hivatását és szerepét igen találóan jellemezte Jakab Elek, írván róluk a következőket: „Valamennyi céhtestület alakulása főindokai abban központosul- nak, hogy a céhkedvezmények által az iparososztálynak életmódja javuljon s bővebb s biztosabb keresetforrásai legyenek; hogy ez vonzóvá tegye a várost s a szabad polgári helyzet édesgesse oda a külső honlakókat, s hogy az így előállott vagyonos polgárok növekedő száma által növekedjék a város lelki ereje és társadalmi súlya. Ez által azt kívánták elérni, hogy a polgárok egyfelől a korona és a király iránti adótartozásuknak, másfelől a béke és harc idején városvédelmi kötelezettségeiknek megfelelni képesekké váljanak, s hogy a buzgóságukra bízott oltárnak feldíszítése s kegyeletes szolgálata által az egyház és istentisztelet fényét emeljék s az emberi és keresztény műveltség terjedését előmozdítsák. Főcél a műipar érdeke, a mesterségek emelése és tökéletesítése volt. Az evégre rendelt inasi és legényi tanulás évei és próbái, valamint a mesterré avatás föltételei és a mestereknek és műhelyeknek folytonos ellenőrzése, a műipar fejlődésének kielégítő kezességei voltak.3) A politikai történetírók megállapíthatják, hogy a XIII., XIV. és XV. századok uralkodói a kézműves-céhek megerősödését szívesen látták és kiváltságok adományozásával elősegítették a nemzeti vagyonosodás szempontjain kívül azért is, mert az iparosokból kifejlődött kimondottan városi polgárságban az oligarchia hatalmának ellensúlyozóit, szükség esetén fegyveres ellenfeleit látták. A mohácsi vész után a kézművesipar eddigi emelkedő fejlődésvonala megszakad, sőt aláhanvatlik. Hiába emlékszik meg Verbőczy Hár’) Jósika Miklós báró: A zöld vadász, 132. old. Budapest. 1929. Fővárosi Könyvkiadó Rt. ') Jakab Elek: Kolozsvár története I. k. 509. 1.
