A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)
I. rész - Dr. tokai Oláh Béla: Kiállítások, vásárok, mintavásárok
253 kalmazkodási képességének, szívósságának és ötletességének frappáns tanú jelét adta. Ez alkalommal létesül elsőízben szerves kapcsolat a vásárvezetőség és a Székesfővárosi Idegenforgalmi Hivatal között s ez a kollaboráció nagyban elősegítette az elszállásolási és élelmezési problémák megoldását. A Keleti Vásár zárulása után ismét egy évi szünet következett. Trianon gyászéve és a reá következő összeomlás minden akcióképességet megölt s a legnagyobb erőfeszítés sem lett volna képes a rengeteg vér- veszteség folytán elalélt gazdasági életet letargikus álmából felébreszteni. Ehhez járult a politikai és gazdasági kapcsolatok teljes rendezetlensége a környező államokkal, mely körülmény távolról sem nyújtott legkisebb reményt sem a vásár látogatottságára. Némi biztató fény csak a következő 1920-ik évben kezd derengeni, bár a gazdasági horizont még mindig fölöttébb ködös. A kedvezőtlen valutáris viszonyok, vám-, beviteli és kiviteli korlátozások, útlevél- és vizumnehézségek mind óvatosságra intettek. Ily körülmények között a budapesti vásár vezetősége akként döntött, hogy a legközelebbi vásárt kizárólag „a magyar ipar termelőképessége bemutatásának szenteli“. Az 1920 szeptember 11-én megnyitott „Árumintavásár“ — sorrendben a Xl-ik — tehát speciálisan országos jellegű volt, annak dokumentálására, hogy a hosszú háborún és az ország brutális megcsonkításán, az ezt követő irtózatos gazdasági krízisen alig átvészelő nemzet — tragikus sorsa ellenére is — még mindig megtartotta hitét és tiszteletet parancsoló óriási erőkifejtésre képes, a konszolidáció érdekében. A XI. Árumintavásár tehát az annyi embertelenül súlyos megpró- báltatéisokon átesett, de máir ismét a békebeli termelés rendje felé orientálódó magyar ipar generális bemutatkozása lévén, — különös jelentőségét is e célkitűzés adja meg. Termelőképességünk mérve és kapacitása tekintetében maga a belföldi kereskedelem is abszolút tájékozatlan ebben a zavaros átmeneti időben. A pesszimizmus egyenesen halálhírét költi a háborút megelőző években, vámterületi közösség ellenére is, remény- teljes fejlődésnek indult ipari produkciónknak. Ám a leírhatatlanul súlyos viszonyok között meglepő eredményeket feltüntető magyar ipar lélekemelőén rácáfolt a csüggedőkre. Ezenfelül pedig egycsapásra nyilvánvalóvá tette: mily súlyos mulasztás volt gazdaságpolitikusaink részéről az önálló vámterület megvalósításának elodcizása, az a bécsi befolyásra reagált kormányzati közszellem, mely — amíg a közvéleményt nyakatekert gazdasági szofizmcikkal áltatta, addig a magyar ipar leg- vitálisabb érdekeit szabad zsákmányul dobta oda a velünk szemben gyarmati politikát folytatni szándékozó Ausztriának. Ma már hiábavaló a rekrimináció! De minden elismerés joggal megilleti az 1920-as vásárt rendező Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, mely — vissza nem riadva a szörnyű nehézségektől, sőt a kudarc kockázatától — friss reményt ébresztett a sokat szenvedett nemzet lelkivilágában. Hasonló eredménnyel zárult az 1921 május 14—26. közötti XII. Keleti Vásár is. Ezen már 606 kiállító jelenik meg. Csupán azért nem több, mert a vásár szokásos helye: a városligeti Iparcsarnok, a jelentkezők számához mérten annyira szűknek bizonyid, hogy a rendezőség
