A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)
I. rész - Dr. tokai Oláh Béla: Kiállítások, vásárok, mintavásárok
242 Ha azonban ezt a bizonyítékot az ellenvélemény képviselői nem hajlandók akceptálni, legyen szabad felvetnünk a kérdést, hogy a legmodernebb mai mintavásárok miért csak a legutóbbi időben keletkeztek ? Miért nem tünetkeztek mindjárt, közvetlenül, ott és akkor, ahol és amikor a közönséges áruvásárok gazdasági jelentősége észrevehetően hanyatlani kezdett? Felelet: azért, mert a modern árumintavásárok nem szukcesszórius, hanem originális létalappal bíró és öncélú közgazdasági intézmények, melyek létrejöttüket és fejlődésüket a modern kor gazdasági szükségszerűségének és csakis ennek köszönhetik. A manapság internacionáiis jelentőséggel bíró árumintavásárok zöme csak a jelen század második évtizedének vége felé kezdődik; pl. Wien, Reichenberg, Prága csak 1920-ban, Lemberg és Posen 1921-ben, Zágráb pedig 1922-ben nyitja meg árumintavásárainak sorát. Körülbelül hasonló a helyzet Németországban, Olaszországban, Franciaországban és a Balkán államokban is. Ha tehát a „Mustermessek'‘-nek a közönséges áruvásárokkal való közeli rokonsága mellett fentartás nélkül állást foglalni hajlandók nem vagyunk — e nézetünk kötelességünkké teszi, hogy másirányú rokonsági kötelék után kutassunk. És valóban! Nem kell hozzá különösebb éleslátás, hogy az árumintomásárok és árutőzsdék között fe?inálló közvetlen közel rokonságra eszméljünk rá. Mert mi is lényegileg az árutőzsde? Az árutőzsde vevők és eladók, tovctbbá közvetítők gyülhelye, ügyletek éspedig kizárólagosan áruk adéts-v ét elére szóló ügyletek kötése céljából. Tehát a tőzsde a váscir egy neme, mely más váséiroktól abban különbözik, hogy csak bizonyos meghatározott áruk részére szolgál piacul. A tőzsdei forgalomban maguk az áruk nem, legfeljebb csupán azok minted szerepelnek s a kötések kizárólagosan „engros“ jellegűek lehetnek. Első tekintetre felismerhető hasonlóságot mutat a tőzsde az árumintavásárhoz, ama közös fő jellemvonásukban, mikép 1. az ügyletkötés nem az intézmény helyén tárolt készletekre vonatkozóan történik; 2. mindkét intézmény mintákat állít ki megtekintésre és 3. a tőzsde is, az árumintavásár is kizárólag az „engros“-forgalom piaca. Közös jellemvonás végül az is, hogy a közvetítő munkáját mindkét vásárfajta előszeretettel hasznosítja az ügyletkötések körül. Viszont abban eltér az árumintavásár az árutőzsdétől, hogy 1. az áruminta vásárok rendszerint hosszabb időközökben tartanak (bár állandó jellegű árumintavásárok létesülése sem kizárt) ; ezzel szemben a tőzsdék rendszerint állandó működésben vannak (bár elvileg lehetséges időszakos tőzsde is, t. i. olyan, mely kizárólag szezonáruk forgalmát bonyolítja le) ; 2. az árumintavásárok — ellentétben az árutőzsdékkel — a bemutatásra kerülő árukategóriákat szabály szerint nem korlátozzák. Ezek a valóban nem lényegbevágó eltérések azonban annál kevésbé rontják le a szóbanlevő két gazdasági intézmény közötti vérrokonságra vonatkozó megállapításunk értékét, mert ha még mélyebbre hatolunk a kérdés boncolgatásánál, oly további rokonvonások tárulnak elénk, melyek az árumintavásárok tőzsdeszerűségét vitán kívül helyezik. Ügy véljük, nem végzünk felesleges munkát, ha a fogalmak tisztázása céljából rávilágítunk röviden e további hasonlatosságokra is.