A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)
I. rész - Dr. tokai Oláh Béla: Kiállítások, vásárok, mintavásárok
239 Külföldön azonban hosszú öreg kort élt az árumegállítási jog s egyes német városok még a XVIÍ1. században is éltek vele. Az árumegállítási jog azonban még mindig csak kényszervásár. Létét kevésbé köszöni a tényleges gazdasági szükségletnek, mint a haszonleső hatalmi szónak. De gyökerei oly mélyen ereszkedtek bele a középkor gazdasági adottságainak humuszába, hogy történelmi jelentőségét kétségbevonni egyenesen balgaság volna. Mialatt az árumegállítási jog alapján kifejtett vásárrendszer kereskedelmi szabadságjogokat sértő méltánytalanságai ellen erélyesen, olykor pedig sikeresen is tiltakozott a középkori kereskedelmi élet érdekeltsége, ezalatt szinte önként megérlelődtek a viszonyok ahhoz, hogy maguk a kereskedők és termelők igyekezzenek áruik számára lehetőleg nagy felvevőképességű piacokat találni. Közlekedési gócpontok, szárazföldi és vízi útvonalak, valamint oly helyek, melyeken bizonyos, visszatérő időközökben nagy tömegek rendszeresen sereglenek össze, az árusok számára kiváló kereseti lehetőségeket biztosítottak. A vallásos buzgóság bizonyos kegyhelyeken időközönként tekintélyes tömegeket hozott össze s tényleg azt látjuk, hogy az úgynevezett „búcsújáró helyek“ ma is vásárt tartanak az illető község védőszentjének különböző ünnepein. A leg- újabbkori árumintavásárok „Messe“ elnevezése is egyházi eredetre vall •és alkalmasint onnan származik, hogy a fentemlített kegyhelyeken, illetve búcsú járással kapcsolatos vásárok alkalmával az egyház ünne- pies szentmisét tartatott. Tény, hogy az egyház maga korán átlátta a vásárok fontosságát s igyekezett azok gazdasági előnyeit egyrészt a maga javára kihasználni, másrészt fejlődésüket is előmozdítani. Evégből elsősorban privilégiumnak nyilvánította a vásártartás jogát s mint ilyet — magának sajátította azt ki. De viszont másrészről nem fukarkodott a kiváltság adományozásával, mert abból kiadós jövedelmet húzott a különböző neveken élvezett vásári illetékek révén, melyeket csak mérsékelten terheltek a vásári felügyeled adminisztráció és a különösen eleinte meglehetősen gyér vásárterületi beruházások költségei. A vásározó árusok mindenesetre szívesen látták az egyházi beavatkozást és fizették az illetékeket, mert az egyházi hatóság maguk és áruik számára élet- és vagyonbiztonságot nyújtott abban a zavaros korszakban, midőn nemesi prerogatívákkal bíró lovagok éppúgy, mint útszéli banditák szinte élethivatásszerűleg fosztogatták, sőt tették el láb alól az árutulajdonosokat. A vásárok fontosságára, különösen pedig jövedelmező voltára csakhamar felneszeitek a világi hatalom letéteményesei is, úgyhogy rövidesen valóságos versengés fejlődött ki a privilégiumok adományozása körül egyházi és világi hatalmasok között. A vetélkedésben különösen a német fejedelemségek járnak elől s igyekeznek a vásárok látogatottságát minden rendelkezésre álló eszközzel fokozni. Az árusokat, olykor a vevőket is, különféle adók és illetékek alól mentesítik, az utazók mellé fegy-
