A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)

I. rész

nemcsak termelési, hanem közlekedési vonatkozásaiban is, ugyanoly mérték­ben hanyatlott ez. Súlyos felelősség terheli ezért az akkori kormányhatalmat, mely tévesen értelmezett, külföldről importált liberális jelszavak hatása alatt állva, egyszerűen nem törődött vele. És ugyanakkor, mikor a protekcionisz- tikus irányt a fejleszteni kívánt gyáripar érdekében meghonosította, meg­tagadta azt a technika haladása által létében fenyegetett kisipartól. Amazt oltalmába vette, ezt sorsára engedte. Míg a gyáriparnál a természetes indi­viduális kezelést alkalmazta, különböző állami kedvezményeket nyújtva, a kisiparral szemben még az állam általános eszközeit sem vette igénybe, még a képzéssel, az oktatásával sem törődött, azon túl, amit a hiányzott nép­oktatást pótolni hivatott kötelező tanoncoktatás tekintetében tett. A kisipar technikai tökéletesítése nem képezett kormányzati feladatot. A kisiparos nemzeti és szociális jelentősége alárendelt volt. Ha akkor a kisipar megmen­tése állami feladattá tétetett volna, más irányt vehetett volna ipari fejlődésünk és másképen alakult volna ki a kis- és kézműipar helyzete. Akkor téves gaz­dasági felfogásnak, később a pártpolitikának lett a kisipar áldozata. Utób­binak akkor, midőn a kis- és kézműipar nemzeti, szociális és termelési jelen­tőségét felismert és annak fejlesztését kormányzati elvvé tett politikai rend­szert más váltotta fel, mely természetesen nem akarta az előző irányzatot még a gazdasági vonatkozásaiban sem követni, illetve folytatni. így tört derékba a kilencvenes években nagy szeretettel és hozzátenném: nagy ered­ményekkel is megindult kisipari akció. A kis- és kézműipar ismét magára hagyatott és mennél örvendetesebb fejlődést mutatott a gyáripar, annál szo­morúbb hanyatlási tünetei jelentkeztek a kis- és kézműiparnak. A kisipar sok ágában menthetetlenül ki volt téve a pusztulásnak. Egy­szerűen számbelileg túl volt dimenzionálva. És technikai elmaradottságában nem volt többé versenyképes, még legszűkebb helyi körében sem. Ámde épen az lett volna a helyes iparpolitika feladata, szelekciót csinálni és a fejlődés­képes részét legalább a haladás útjára terelni, ami annyival könnyebb lett volna, mert az évtizedek folyamán új generációk nőttek fel, melyek a technika fejlődése iránt egyrészt és a művészi ízlés iránt másrészt fogékonyabbak let­tek, mint régi elődeik. Amazokat a tömegtermelés felé kellett volna terelni, ezeket az iparművészet irányába. Itt válik el tulajdonképen a szorosabb érte­lemben vett kézműipar a régi kisipartól. Annak egyéni invenciója, ízlése és kézügyessége az alapja, ennek a technikai eszközök igénybevétele az eszköze. Következett a nagy földindulás, melynek áldozatai sorában ott áll az egész magyar kis- és kézműipar. Nemcsak megtizedelve került ki abból, hanem anyagilag teljesen megrokkanva. És kétszeresen kellett megéreznie az annak nyomában bekövetkezett gazdasági válságot, melyben — sajnos — ismét csaknem teljesen magára hagyatva maradt, saját meggyengült erejére utalva. Egyedül a hitelnyújtás terén történtek érdekében — ha végeredményében szerénynek is nevezhető — némely figyelemreméltó lépések. Maga az egész

Next

/
Oldalképek
Tartalom