A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)

I. rész - Dr. tokai Oláh Béla: Kiállítások, vásárok, mintavásárok

221 kiállítás annak a megfontolásnak köszönheti létrejöttét, mikép Franciaország hanyatló, de még mindig eleven erővel életképes iparát csakis a nyilvános bemutatás hatékony propagatórius eszközével lehet ismét a regenerálódás és fokozatos fejlődés útjára terelni. Ezt a kiállítást már a versenyeszme — különö­sen a gyűlölt Angliával való versenyzés olthatatlan vágya — hívta életre. Az 1798-iki párisi kiállítás, bár a kezdet nehézségeivel kellett megküz­denie és lerongyolódott gazdasági viszonyokkal kellett számolnia, határozottan zajos sikerrel zárult. Igaz, hogy mindössze 110 kiállítója volt, de az is tény, hogy a résztvevő vállalatok — maga a kormány is — mindent elkövetett, hogy a 68 fülkében elhelyezett kollekció minél célszerűbb csoportosításban s minél díszesebb, ízlésesebb külső megjelenési formában kerüljön bemutatóra. A várakozást felülmúló siker tette a már említett d Avéze márquis-t is a kiállítási eszme tettrekész hívévé. Ez az előkelő főnemes úr a sevresi por­cellán- és gobelingyárak intendánsa volt, kissé tartózkodó, kissé passziv, talán kissé konzervatív egyéniség. Mégis magával ragadja a kezdet nem remélt sikere s még ugyanabban az évben javaslatot tesz a kormánynál évenként megismétlődő kiállítások rendszeresítése érdekében. Ugyanő veti fel először a kiállítók jutalmazásának, vagyis — a mai napig is sok vita pergőtüzének kitett — zsűrizésnek eladdig figyelemre alig méltatott eszméjét is. Igen messze vezetne, hogy az első kísérletet követő további francia kiál­lításokkal bővebben foglalkozzunk, legyen elég azért az alábbi, beszédes sta­tisztika, mely az egymást követő párisi iparkiállítások résztvevőinek számát tüntetve fel, az intézmény fejlődésképességét és fokozódó népszerűségét iga­zolni minden tekintetben alkalmas. Tehát : az 1798-iki kiállításon résztvett .......................................... 110 kiállító » 1801 » » » 229 » » 1802 » » » 540 » » 1806 » » » 1422 » » 1819 » » » 1662 » » 1827 » » » 1695 » » 1834 » » » 2444 » » 1884 » » » 3960 » » 1849 » » » 4500 » A dolgok természetéből következik, hogy a párisi sikerek Franciaország vidéki iparűző centrumait, sőt a külföldet is hasonló akciók kezdeményezésére serkentették. Nem beszélve az inkább provinciális jellegű francia vidéki kiál­lításokról, alább időrendben közöljük a külföld nevezetesebb expozícióit : Antwerpen............. ............. 1806 Sz entpétervár............ .. .. 1834 Trieszt................... ............. 1808 Du blin....................... .. .. 1834 München ............. ............. 1818 Bé cs ......................... .. .. 1835 Varsó ............. 1818 Ha nnover.................. .. .. 1835 Stuttgart ............. ............. 1820 Li pcse......................... .. .. 1835 Berlin ............. ............. 1822 Nü rnberg................... . . .. 1840 Stockholm............. ............. 1823 Ma drid....................... .. .. 1841 Drezda............. ............. 1824 Pe st ......................... .. .. 1842 Moszkva ............. ............. 1825 Ma inz......................... . . .. 1842 London ............. ............. 1825 Manchester ............. .. .. 1843 Berlin ............. ............. 1827 Pe st ......................... .... 1843 Prága ................... ............. 1828 London ................... .. .. 1845 New-York............. ............. 1828

Next

/
Oldalképek
Tartalom