A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. tokai Oláh Béla: Kiállítások, vásárok, mintavásárok
218 Aratos, Ptolomeos királyt óhajtva hazája ügyének megnyerni, a felszabadulás reményében megvált legszebb képeitől s azokkal a irálynak kedveskedett. Nem mintha ő a harci viharokon sokszor átesett hős nem bizott volna fegyvereinek erejében, hanem mert dokumentálni akarta, hogy hazája érdekében a legnagyobb áldozatra is kész. És — hogy miképen értékelte Homérosz népe a műremekeket — mi sem bizonyítja jobban, minthogy Sikyon városa festészeti műveit adta túszul állami léte szabadságáért. Ebben a kultúrában, ebben a környezetben természetszerűleg érlelődnie és kifejlődnie kellett a kiállítási eszmének is. Még ugyan messze van a kor attól az időtől, midőn a kiállítási vágyat gazdasági törekvések fogják fűteni, de már a kiállítások szervezésének első alapfeltétele : a nyilvánosság elismerésére, okulására, a tömegek Ízlésének fejlesztésére irányuló tendencia elvitázhatat- lanul adva van. Vétenénk a köteles objektivitás ellen, ha ezeket a kiállításokat a mai értelemben vett árútárlatok gyanánt tüntetnék fel. Az ógörögök kiállításai inkább műtárlatok voltak, legtöbbnyire indusztriális és kommerciális célzat nélkül. A kiállítások indusztrializálódása és kommercializálódása csupán akkor következett be, mikor már a kiváltságos, egy demokratikusabb és a tömegek szükségleteivel is számotvető új, hatalmas lökőerejű és kozmikusabb közvélemény kezdett kialakulni. A műtárlat jellegű kiállításokat a görögök pynakotheka névvel illették. Közülük nem egy állandósul és pedig oly módon, hogy vagy bizonyos, visszatérő időközökben gyűjteményes bemutatót rendez az évről-évre felszaporodó műkincsek számára, vagy pedig — mint az athéni Akropolisz — múzeális jellegűvé válik. Fontos momentum, hogy a kiállított műtárgyak egyrésze megvásárolható volt s mert a műtárgyvásárlás a »bon-ton«-hoz tartozott, ezek a pynakotékák elég tekintélyes — hogy úgy mondjuk — árúforgalmat bonyolítottak le. Ugyancsak feljegyzésre érdemes tény, hogy a most tárgyalt műtárlatok fejlesztették ki a »zsűrizést«, a bírálati rendszert is. Előbb a bírálat csak a nép felfokozott érdeklődésének természetes következménye volt ; később azonban minden művész számára kötelezővé tétetett, hogy műveit nyilvánosan kiállítsa és megbíráltassa. A bírálati rendszer ilymódon a szó szoros értelmében hivatalos jelleget nyer s mint Arisztoteles feljegyzi : a bírálatra hivatott férfiak a művészetek ágaiban igen gondos nevelésben részesültek. A görög műkiállítások vezetik be először a belépti-díj rendszert is. Azon a tárlatokon ugyanis, melyeken a művészek nempublikus jellegű megrendelésre készült műveiket mutatták be, — hamarosan szokásba jött a költségek fedezését célzó, sőt a kiállítóknak is jövedelmet biztosító belépti-díjak szedése. Fontos e tény felemlítése azért, mert a belépti-díj rendszere már a kiállítások fokozatos kommercializálódásának veti előre az árnyékát s így a fejlődésj útján hatalmas lépést jelent. * * * Fölösleges ismétlésekbe bocsátkoznánk, ha a római birodalom kiállítási ügyének történetével is külön foglalkoznánk. Róma magas kultúrája görög emlőkön táplálkozott s így csak természetes, hogy kiállítási ügyének históriája is hellén nyomdokon haladt. Éppúgy tény ez, mint az, hogy a görög római kultúra hanyatlásával a mű-
