Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, ötödik körzet (Budapest, 1931)

Gödöllői járás

44 CINKOTA vonult a 12. közös huszárezredhez, három évi szolgálat után leszerelve a rendőrség szolgálatába lép, ahonnan 1923-ban vonult nyugalomba, minit deéejkltív. Ugyanakkor helyben magányomozó irodát nyitott, amelyet 1927-ben OFB általi eng. ingatlan közve­títő irodával egészített ki, A rendőrségtől saját kérelmére vonult a háborúba, össze­omlásig harctéren volt, 'sebesült. Bronz v. érem, Károly os. iker, tulajdonosa. Zier Árpád, Mátyásföld, Park­szálló. 1880-ban Bpesten szül, Bpesten, Temes­várt és Jénában végezte iskoláit. 1904—21- ig gr. Erdődy Gyula vasmegyei uradalmá­nak főerdésze volt, megszállás következté­ben állását elhagyni volt kénytelen. 1923 óta gondnoka a Mátyásiföldi Nyaraló Tulaj­donosok Egyesületének, ugyanakkor léte­sítette O. F. B. által eng. ingatlanforgalmi irodáját. 1914-ben bevonulj orosz harcté­ren volt. Később fölmentették. Kárpitos: Tözsér Lajos. Kerékpárkereskedők: Goldmann Ár­pád, Márk József, Weisz Már­ton. Kertészek: a) Konyhakertész.’ Sper Mihály. b) Yirágkertészek: Filipek Ernő, Filipek Imre, Till Antal. Kifőzdetulaj d.: Kucsera József né. Kocsmárosok és vendéglősök: Nosz- kó B. Lajos, Árpád-föld. Bpesten .született 1888-ban, Régi vendég­lős család sarja. Szakmáját Budapesten a „Royal“-ban tanulta, 1906-ban .szabadult fel. Három évig külföldön, Londonban, Pa­risban, Ostende-ben dolgozott. 1922-ben vet­te át vendéglőjét édesapjától. .Mozgósítás­kor bevonult, orosz »fronton harcolt, fog­ságba esett, ahonnan 1920-ban tért haza. Weisz Náthán. 1876-ban Nyitván született. Bpesten a keresk. pályára lépett. 17 évig minit pénzbe­szedő működött, majd előbb Bpesten, majd 19'27-ben Cinkotán nyitott fűszer üzletet, 1911-ben a saját házában vendéglőt ny i- -tott. melyet nejével együtt vezet. Az ipar- testület szakvizsgálója, Háborúban szerb fronton harcolt, hadi fogságba esett, ahon­nan 1920-ban tér haza, mint örvezető sze­relt le. Darvarics József, Fehér Flóris, Kómán Gyula, Leirer Géza, Mor­vái/ István, Mezei Adolf, Növeik Béla, Pálffy Ferenc, Sáry Mi­hály né, Tárnái Andor. Koporsókészítők: Adanis Andor, Molnár János. Kovácsok: Kovács János, Nagy Kádmán, Pitlik Géza. Kölcsönkönyvtár: Cinkotai közs. Iparoskor. Kőmívesek: Bárány Istvóin, Guhek János, Petrik István, Takács Mátyás, Tóth Istvóin, Török Já­nos. Köszörűs: Paulik Árpád. Kútépítők: id. Gyursánszki Pál. Lakatosok: Zs. Szabó Sándor, Má­tyásföld, Barcsay u. 14. 1883-ban született Orosházán, Ugyanott szabadult fel 1898-ban. Mint segéd Bpes- ten dolgozott, többek között a Fridriich- gyárban 12 évig volt művezető, 1926 óta önálló mester Mátyásiföldön. ,1 parte sitiidet elöljáróság i tagja, Unoköccse: Éliás Antal, a világháborúban hősi halált halt. Glatzner József. Liszt- és terménykereskedő: Beiner Henrik. Magánkutató: Koncz István. Motortekercselők: Novóik Testvérek. Mozgóképszínház: „Edison“ mozgó. 1924-ben alapította özv. Hrabe Gyuláné, 216 személy befogadóképességű, modern mozgó. Engedélyese: özv. Hrabe Gyuláné. Néhai férje 15 éven volt Hév. telepvezető. Résztvett a háborúban orosz és olasz fron­tokon harcolt, 80 százalékos rokkant lett. A háborúban szerzett betegségében halt meg 1928-ban. Gyula fia oki. gépészmér­nök. Penzió: Stifft penzió. Pékek: Frigy er Ferenc, Mátyás­föld, Horthy M. lit. 1883-han szüle teilt. 1900-ban szabadult fel Dunaföldváron, Mint segéd Kaposvárt 5 évig a Schleining sütőüzem vezetője volt, majd Krompaihon volt gyári sütőüzem ve­zető, Bpesten a Steiner cégnek volt felelős munkása. 1914 óta önálló mester Mátyásiföl­dön, Üzeme 10 alkalmazottat foglalkoztat. A községnek 8 éven át választott képv iselő- testület tagja volt, jelenben virilista, A R. kath. egyházközség alelnöike, dip antes tü let egyik megalapítója és első elnöke volt, Polg. iskolaszék tagja, tanonciskola alelnö- ke, Uj mátyásföldiek Egyesületének alelnö- ke Corvin Mátyás Dalkör alapító tagja, és elnöke, Orsz. Sütő Iparos Szöv. választan, íagj stb, Staffel Miklós, Weisz Lajosné. Rádiószakiizlet-tulajdonosok: Pa­szejka Ferenc, Polesz és Tsa. Rövidárukereskedők: Farkas Béla, Girus Lajos, Beiner Henrik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom