Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, ötödik körzet (Budapest, 1931)
Nagykátai járás
170 NAGYKÖRÖS NAGYKŐRÖS Megyei város. A város földrajzi helyzete. A budapest—szegedi vasútvonalon utazva, Cegléd elhagyása után Nagykőrös r. t. város határába jutunk. A város az északi szélesség 47°2‘3“ és a Ferrótól számított keleti hosszúság 30°27‘7“ alatt terül el. Északról Cegléd, keletről Abony, Törtei és Kocsér, délről Kecskemét és nyugatról Lajosmizse és Pusztavacs határolja. A város fekvése tipikusan alföldi; a határ majdnem egészen sík, csak helyenként váltakoznak a buckák mélyebb lapályokkal. A terület legnagyobb része homok, ennek termékeny vegyületeivel vegyesen. A tengerszín fölötti magasság 89 és 145 m között váltakozik. A határba érve, nemsokára Nyársapát nagy és tágas állomásába robogunk mely a tanyai lakosság terményeinek közvetlen fölvételére és továbbítására szolgál. Innen kezdve a vonat homoki szőlőtelepek között halad egészen Nagykőrösig, melynek kiemelkedő tornyait és emeletes házait a pályát szegélyező fáktól csak akkor látjuk, midőn már majdnem a pályaudvaron vagyunk. Itt volt valaha a Sirató nevű temető, melynek eredetét Tompa Mihály megénekelte. Az állomási épület meglehetősen dísztelen és a forgalomhoz viszonyítva, kiesiny. A város őstörténete. A legrégibb történelmi emlékeink tanúsága szerint az a hely, amelyen ma Nagykőrös városa ekszik, a metanasta-jazygok tanyája volt, E nép még Julius Caesar idejében hazánk északkeleti részeiben tartózkodott, s innen szinte észrevétlenül nyomult a Duna és a Tisza közé. Időszámításunk első századában a jazygok már az Alföld nagyobb folyóinak áradásai és mocsarai között, úttalan. nehezen hozzáférhető helyeken ütötték föl tanyájukat. Ott, ahol a természet nem nyújtott elég védelmet, egyes törzsek nagy kiterjedésű sáncokkal, gyepükkel övezék az általuk lakott helyeket. Ily sáncokkal kerített lakóhelyük volt a jazygoknak a mai Nagykőrös helyén is, amelyről kétségkívül meg lehet állapítani, hogy egykori lakosai római kori barbárok voltak. A sánc tojásdadalakú, egykor mocsaras talajból emelkedett ki s mintegy négy hold területet foglal magában. de még ezen a fősáncon kívül is voltak tanyák, melyeket mély árok vett körül s ez valaha vízzel volt tele. Talaja, a mai Földvár, most is vizenyős, egyik oldalán sűrűn be van nőve sással. A sánc keleti végén, az árkon kívül fekvő őstemetőben, a csontvázak mellett, a római császárok korából származó érmeket és fibulákat találtak, jeléül annak, hogy e nép élénk összeköttetésben állott a rómaiakkal. (Millenn. Tört. I. CCLXI.) A népvándorlás viharai elsöpörték a jazygokat, helyükbe az avar uralom alatt szlávok költöztek, akik valószínűleg felhasználták a jazygoktól készített sáncokat, hol védelmet találtak. A szláv elem azonban sokkal gyérebb volt, semhogy jelentékenyebb ellent állást fejthetett volna ki a honfoglaló magyarokkal szemben. Krónikáink egybehangzó állításai szerint, a várostól mintegy három mérföldnyire eső alpári síkon lefolyt csatán kívül száimbavehető ütközetet e tájon nem vívtak. Anonymus, Béla király névtelen jegyzőjének állítása szerint erre az ütközetre Árpád hadai a Zagyva mellől indultak ki s a Tisza mentén lefelé haladva, a csata előtt a város határához tartozó teíétleni térségen szállottak táborba. E területen csakugyan Iáhatók emberi kézzel hányt halmok, melyekkel, a 'égészeti kutatások tanúsága szerint, a honfoglaló magyaron tábor és tanya helyeiket jelölni szokták. A honfoglalás befejezése után a magyar nép birtokába vette az Alföldet is, bár a Duna és a Tisza közén aránylag gyérebben tanyázott. Ez a terület csak később, a népesség szapo-
