Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, ötödik körzet (Budapest, 1931)
Nagykátai járás
NAGYKŐRÖS 171 rodásával népesedett be, tehát a mai Kőrös benépesülése is csak jóval a honfoglalás után történhetett. Mikor alapították a* mai Nagykőrös városát, közelebbi adatok hiányában nem állapítható meg'. A honfoglaló nemzetségek nem vették birtokukba e területet, mely a legrégibb okleveles adatok szerint még a XIV. században is, mint királynéi birtok szerepel. Még a tatárjárás előtti korszak ban számos népes telep, illetőleg község (possessio) volt Kőrös környékén, melyek valószínűleg a tatárdúlás idején pusztultak el. Ezeket alkalmasint még IV. Béla király uralkodása alatt a kunok szállották meg; ilyenek voltak Enes, Árboz, Esed, Hangács, melyeknek emlékét a nép a város határrészeinek nevében megőrizte. E telepek, illetőleg községek alighanem a tatárdúlás alkalmával semmisültek meg, s akik megmenekültek, a mai Kőrös helyén találtak menedéket, ahol akkoriban mocsarakkal körülvett sűrű erdők terültek el. Ezeknek az erdőknek az emléke máig fennmaradt, mint Vadas, Bokros, Tázerdő. Ott, ahol a város épült, hajdan hatalmas kőriserdő volt. Ebben az erdőben vettek szállást a tatárdúlás utáni betelepülők is, közel a jazyg nép egykori tanyájához. Okleveles adataink azonban csak Róbert Károly király korától kezdve vannak Kőrösről. Első ízben 1317-ben kelt levélben szerepel, mely alkalommal a király saját birtokának mondja. Majd a budai káptalan 1368 okt. 2-án kelt határjáró levelében fordul elő Kőrös. Kecskeméttel egyetemben, mint az óbudai apácák ceglédi birtokával határos község. (Orsz. Lit. Dl. 5696.) 1382-ben Kőrösnek Erzsébet királyné, Nagy Lajos király neje volt a földesura 1390-ben Mária királynő Kőrös helységet Serkei Dezső mesternek adományozta, akit azon a címen iktattak a helység birtokába, hogy az itt fizetni szokott földesúri adót vagy tributumot szedhesse; Kőrösön tehát szorosabb értelemben vett jobbágyi viszony már ekkor sem állott fenn, mert ha voltak is földesurai, azok itteni birtokaikat közvetlenül nem használták, hanem a helység nekik bizonyos földesúri adót fizetett. A XV. és XVI. században. A XV. század elején a Serkei Dezsőtiek és a Kaptalak vagy Jolsvaiak bírták a helységet, 1423-ban Jolsvai György zólyomi főispán, továbbá Serkei Lőkös László és János voltak a helység földesurai. Ebben az évben ugyanis Zsigmond király a Kőrös és Kecskemét körüli kun helységek részére kiállított szabadalomlevélben Jolsyai György zólyomi főispánnak, valamint a Serkeieknek, illetőleg ezek tisztjeinek és vámszedőinek meghagyta, hogy a kunokat szabadságaikban háborgatni, avagy letartóztatni és mind Kőrös helységben, mind Kecskemét váró; sában tartani szokott — a kunokra nézve idegen — bírói szék előtt elítélni ne merészeljék. 1435-ben Kőrös királyi birtokként több más jószággal egyetemben özdögei Besenyő Miklósnál volt zálogban. E két utóbbi oklevélben Kőrös még faluként (possessio) szerepel, de a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött s 1467-ben kelt oklevél szerint Nagykőrösnek már városi kiváltságai voltak. Ekkor a Pásztohi családnak voltak itt birtokai, míg egy 1465-ben kelt oklevél a Káta nembeli Kátai családnak itteni jobbágyairól tesz említést A mohácsi vész után, az ellenkirályok trónküzdelmei közepeit, az újított hit szinte észrevétlenül terjed el Pest vármegyében, ahol Kálmáncsei Sánta Márton (f 1557) terjesztő az új hit tanait. Kőrös városának lakosai túl- nvou. o részben elfogadták a reformált hitet, míg a lakosság egy része még 1564 után is megmaradt a kath. hitben. A református vallás a török uralom alatt erősödött meg. s jutott a városban túlsúlyra. A város templomának birtoka miatt folytonos egyenetlenkedések voltak a két hit követői között, míg végre a templomot a városi tanács kétfelé osztotta s a templomnak azt a részét, ahol a szószék állott, az úi hit követői nverték. A kisebbségben levő katolikusokat azonban bántotta, hogy ősi templomukat az újított hit követőinek kellett átengedniök. mire néhány kath. hitű ember, a XVII. század első felében, egy döglött kutyát vitt be a templomba s azt a szószékre tették. A református hit követői ezért annyira felháborodak, hogy vasvillákkal s dorongokkal rontottak a katholikusokra s közülük sokat megsebesítettek. 1668-ban már nem volt Kőrösön a katholikusoknak állandó rendes lelkészük és az ősrégi Szent László-templomot csak a reformátusok használták. Gróf Keglevich Miklós, a város akkori földesura., ugyan 1668-ban a Kőrösön lakó kevésszámú kath. hívek részére oltalomlevelet állított ki, melyben követelte, hogy a városi tanács a kath. lelkészeknek és szerzeteseknek a városba való bejövetelét ne akadályozza és az isteni tisztelet tartásában a katholiku- sokat más vallásúak ne háborgassák, mindamellett a XVII. században az itteni katholikus hívőknek nem volt lelkipásztoruk, csupán a szomszéd^ kecskeméti és szolnoki Ferenc-rendűek keresték fel az itteni csekély számban
