Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
75 mit mondanak a magyarokról? 76 Ez a délibáb, melyet „Arany“ feste, S a csárda,melyről „Tompa“ zengedalt? „Vörösmartink“ szivét e táj tüzelte? „Vitéz“ Lilláját itten énekelte? E föld az, melyért „Kölcsey“ élt halt? Nem jött a dal e téren ajkaimra, Sőt szivem kínok kínját hordozá, Mint a közönyös lelkek hideg arcza, E változatlan síkság úgy boszonta, És lelkemet a rósz kedv kinozá. Bámultam a költőt, ki fölteremté Élénk dallá e puszták életét; Bámultam azt, ki fel tud itt heviilni, Hol csak a síkság, és egyéb nincs semmi, Mint felhős éjben csak sötét, sötét! így gondolkoztam és bepillantottam A csárdába, ivott nehány betyár. Vászon volt ingok és alsó ruhájuk, Mezítelen volt naptul barna lábuk; De arczukon lángolt a tűz s vérár. Jvának ők előbb is a hazáért, Az úristen megáldja lelkűket! Látám feszülni izmukon a hős vért, Lángolt szivök a boldog szép jövőért, Melyért örömmel adják éltöket. — Ivának és elkezdék énekelni: „Magyar alföld kedves szülőhazám!“ Mint C3ermelyár folyt ajkukon az ének, És engem úgy elérzékenyitének, Hogy könyem árját fel nem tarthatám. Közvetlenül az úristen kezéből Szállott alá e rónák nemzete, Székely vagyok, a hős skythák véréből, De érzém itt, hogy az idők méhéböl Népem s e nép egyszerre születe. Mily hőn szerette ez a nép hazáját, Mely neki csak vászon ruhát adott; 0 nem kerülte a csatán halálát, Ha képzelé az ügynek igazságát. Akkor oroszlánként viaskodott. Tovább menék, elhagytam hátra őket, Utánam zenge még a nép dala, Szebbnek találtam most a nagy térséget, Mintha jobban elférne itt a lélek, S piiulna a szerencse hajnala. Menék, menék...díszes kastélyhoz értem.... Hol tisztes ősz nyujtá barátkezét __ Bé vezetett terített asztalához__ Le ültetett kokényszemti lányához; Oh e leány beh sok szépet beszélt — Fiatal arczán, melyet fel nem dula A csáboktól megrongált szenvedély, Pirult a tiszta szív ártatlansága Szemén tükrözött lelke tisztasága, S minden szavában honleányi hév.— Tovább menék, és hátrahagytam öt is, De jött utánam nyájas szelleme, És széttekinték, s az egyhangú róna Tündérvilággá lön átbájolódva, A leány volt annak fénye istene. Örök nevű költői nemzetemnek, Többé ti rajtatok nem bámulok; E földtől, melynek neve Magyarország, Az emberekről, kik e földet lakják, Zenghetnek dalt akár az angyalok. NÉZZÜNK SZÉT , MIT MONDANAK RÓLUNK A SZOMSZÉDBAN ? A „Wiener Zeitung, az osztrák birodalom hivatalos lapja, következőleg nyilatkozott nemzetünkről : „Meg kell vallanunk, hogy a magyar nép az ö méltóságteljes komolyságával, htiszivü természetességével, szigorúan patriarchalis erkölcsével, mely a családélet s vendégszeretet összes erényeit magába foglalja szükségképp minden szemlélőt legnagyobb tiszteletre gerjeszt. Mint érzelmeiben nyílt, erős, forró és igaz, szeretetében hü s egész önfeláldozásig oda-adó nép, kedélyében a valódi emberiesség alapvonalait tünteti fel; a műveltség hiány egyeseket néha vadakul, nyersekül mutat fel; de a csikós, ki többet társalog állatokkal mint emberekkel, sőt maga a betyár— ki a polgári társaság intézményeivel szemben ellenséges állást foglal el, sohasem alávaló. E nép közt találsz elsülyedt, elvetemült sziveket, azonban mégis minden egyes tagja biztos tisz