Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
előadás, hogy a leánykát keblére ölelte, s a közben odaérkezett fiút szívélyesen meg- simogalta. S most hova szándékoztok? Apánkhoz a szántóra. Mit vettek? Törökbúzát. Menjek én is veletek ? kérdé barátságosan az idegen. Nem bánom. Yiszonz vállvonitva a fiú. Jojón, jojón édes bácsi, mond meglepő ragaszkodással a leány. És hármacskán egyről másról terécsel- ve elindultak. — Az ösvény más völgybe vezetett. Ebben sürgő mezei munkások foglalták el pásztánként a szántó területet. Köztük, egy borozdán, négy ókör nyomában tisztességes őszbe csavarodott férfiú, azok sorából, kik hajdan a kiváltságos osztályhoz tallóztak, fogta az eke szarvát, s úgy látszott, nem kevés megelégedéssel legeltette szemeita végzett munka sükerén. Idegenünk ,jó nap‘pal köszönté a munkás férfiút. Ez kivonta zsebkendőjét, letörülte arczverejtékét, s e közben egykedvűen veté oda a ,fogadj isten‘t. Másképen bánt hozzá futó gyermekeivel: a fiút jól fülön csípte, hogy az amúgy sikoltott bele; a leánykát pedig ölbe kapta s jó markosán megtapogatta domború részét. E volt szeretetének nyers, de csalhatlan tanúsága. Hogy foly a munka nagyjóuram? kérdi az idegen. Jobban folyna biz a, ha többen volnánk. Hát az ur mi járatban ? Legközelebb csak eddig, ezekkel a kedves gyermekekkel; különben Isten tudja, hol lesz megállásom. Értem! Tehát azok közöl való. Bizony, én meg,— ne vegye rósz névén, ha magyar ember létemre — azt mondom, jobb lenne egy helyt megállapodni. Hogyan? Mindenfelé üldöznek; 6ehol sincs maradásom. Az legkisebb; csak akarni kell a dologhoz fogni; a megtelepedett munkás embert nem háborgatja senki. Én vagyok a biró ! én tudom legjobban. Biró ur ?! mond mélyet lélekzelve az idegen. — Fél éve már, és még ily nyíltságra nem találtam. Az ön szava jó tanács, és biztosíték egyszersmind. Mennyiben becsületes embert illet. Az idegennek könybe lábadlak szemei. Rövid merengés utánkezetnyujtott a bírónak, 51 DERŰBE BORÚ. Fogadja tehát becsületes ember paroláját, hogy én ön ótalma alatt az élettel megpróbálkozni kész vagyok. Szeretem hallani. Tehát részemről áll; a többit majd meglássuk. S az egymásnak még idegen két férfiú szív szerint megrázta egymás kezét. Mig a gyermekek, kiket elevenségük folyton zaklatott, vigan játszva tova futkostak, az ökrök déllöre kiereszttettek, s a két férfiú a mesgyén maradt gyepre telepedett. Nem sokára egy posgás szolgáló leány érkezett nagy lihegve, s több kosor- nyában hozott szűkéből párolgó étkeket rakott elő. A gazda vendéget szívesen meghitta ez istenáldása elköltésére;mihez emez segíteni egyátalán nem vonakodott. Ez Ízletes ebédkezésközben beszédük mint legtermészetesebben csakhamar a me- zei gazdálkodásra tért. Az idegen némi észrevételeket tön a nagyobb gazdaságoknak az újabb birtok- viszony állal okozott hanyatlásáról; mig ellenben a gazda ez észrevételeket mellőzvén, a kisebb birtokok iránti nézeteit adta elő. Szerinte épen az nagy csapás a gazdálkodásra, hogy a birtok az eddigi nemesség szaporodása s ősi jogainak mesz- sze szétágazása miatt annyira elapróso- dott, mint azt ma látjuk. Ne mondja — úgymond — senki, hogy a büszke nemes- ség egyátalán tunya s balvéleményekben meg rögzött. Sokat figyelhetni közte, hogy pitymalattól napestig, sőt éjjel is folytatott szorgalommal alig halad annyira, hogy életét további fáradalmakra tengethesse. A nem boldogulhatás oka nem annyira benne, mint inkább környületében keresendő. Ez meg a következő három, u. m. birtokziláltság, iparfejletlenség, elszigeteltség. A birtokzilaltság alatt azt értem, hogy ama kevés birtokunk is, mi ránk maradt, vagy szerzés utján ránk hárult, darabkákban úgy szét van szórva , hogy a mai nemzedék ugyancsak verejtékezve keresgélhet a határon, mig egyet megtalál. Nagyon korán keljen fel a tulajdonos, hogy a határban levő földeit csak meg is szemlélhesse; hát még hogy művelhesse! Képzelje ön, hogy a néha felmértföíd- nyi távolban eső részleteknek olykor u- gyanazon napon szükséges megmunkálása végett mennyi idő megyen veszteségbe, nagyon csekély haszon fejében. Aztán midőn a föld is többnyire sovány; egy-egy BORÚRA DERŰ. 52
