Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
48 mit ék egy helység kiképzője? 44 megnagyságolta. A jelenet Jernyeit is magas kedvre derítette. — Csak előre!... Nem akarsz!? Jó kedvem van ....... Ismered ökleimet?__ Az tán a ngos bíró úrnak, meg a méltó- ságos asszonynak kezet csókolj!... Érted ?.. Előre! — Ily magánbeszéd hallatott a tornácz- ról. Azt gondoltuk előbb, hogy érdemes Boldizsár úr a lámpa-tartót nógatja, de meggyőződvén, hogy biztató szavai más valakihez intézvék, Jernyei sietett az ajtónyitással, a melyen egy nagyon vásott burnuszféle felöltőben Boldizsár egy nőt erőtetett be, maga egy leánykát czipelt, a kinek egyik lábbeliét a sár visszatartóztatta : tehát mezítláb érkezett. A nők j zi- ve félj aj dull, s a szép gyermekhez rohantak. Már most ugyan ki nevetett volna?! ,-Iza!!!__ Az erős férfi hátratántorodott.... Né ma esend következett.... — Nem jósoltam-e meg: hogy ha meglátja öt tisztelt biró úr, minden meglesz? Elöfogat és vacsora! — az őrhöz fordult — hejh földi! eredj, mond meg az én elö- fogatosomnak ott künn, hogy hajtson ide bé; itt reggelig a falusbiró úr szívességéből jó szállása leend. Nó! egy, kettő!... No feleség! — nejéhez hajolt—szólj valamit. Add elő szépen a mi nyomorúságos voltunkat. Látván a jelenetet, megfogtam Boldizsár uram kezét, öt hátravezettem, s fülébe súgtam: Hallgasson ön! most az indulatok működnek. Legkisebb hábori- tás,... s ön mielőtt megkapta volna, már elvesztette a mit keresett. Ezen óra óta én vagyok ön főnöke. Boldizsár a meglapult nyúlnál csöndesebb lett: kezem után nyúlt, hogy megcsókolja. Ujjamat mozdítottam, s ismét meglapult. Jernyei a gyertyát az asztalra tette, s tenyerét homlokára görcsölte. Iza úgy ált, mint egy bűnbánó, s a gyermek, Klára és Julcsa karjai közt. A hallgatás még mind tartott. Jernyei egyetlen szó vagy lélekzet- vétel nélkül Gizellához lépett, szeméből egy kőnyet törült ki, s a gyermek kezeit megfogván, Klárához igy szólt: ,Nőm! ez a mi Gizellánk!' ,„Enyém ő! — válaszolt a nő—te rósz atya. Hát eddig nem tudtad fölkeresni ezt a szép gyermeket?“‘ ,Klárám ?/ Jernyei neje előtt térdre borult, s konyáit annak kezére hullatta. A ki egy községben 1600 lélekröl tudott gondoskodni, gyermekét az Ínségben hagyta, a ki 1600 testre ünneplő új ruházatnak beszerzését szivén hordozta, az egyetlen gyermekét mezitlább, térdig sárban hagyta gázolni ....... ,K lárám! tiéd lesz ezen gyermek?‘ ,„Örökre V“ Úgy sirt mindkettő, mintha koporsóba fektetnék azt, a kinek számára Julcsa a pehely ágyat készité, hogy hasonlóban háljon, míg élete tart. Az a sirás oly ragályos: a kik előbb nevettünk, most mindnyájunknak köny- ben úsztak szemeink. Csak Boldizsár tilt, meglapulva. Iza zokogott, — „Oh! miért nem halhatok meg itt, ezen perezben/ sóhajtott a szívből bánkódó nő. Jernyei hozzá lépett, ö térdre omlott. ,Keljen föl Iza! — (fölemelte—) Látom, ön szerencsétlen csillagzat alatt született. Ön állapotján alig segíthetek. Gizellát hagyja nekem: e föld kerekségén jobb kezek közt nem hagyhatná. Nőmet nem áldotta meg az ég gyermekkel, de több oly nevelő nem találkozik/ Iza Jernyei vállára borult. Mit érzett az én barátom ezen perezben, nem tudom képzelni; de gondolom, hogy a múltaknak fátyolképe még egyszer megújult emlékében. Nem lágyult, hanem szépen -— mint atya szokott gyermekével—meg- simitotta a nő arczát, s folytatta: ,Ne vigye gyermekeinket a nagy világ tengerére: szép ő, s ön nem fog eléggé őrködni felette/ „Itt hagyom! itt hagyom! Viselje ön gondját: legyen az ártatlannak atyja és neje anyja. Én úgy se vihetem hosszasan.... leéltem az élet javát s szülőim vagyonát.... eltékozoltuk.“ Boldizsár felsohajtott: csak az a kár, hogy nekem abból nem jutott! Intettem— ö meglapult. Iza....... Klára lábaihoz rohant. — „Asszonyom! ezen gyermek boldog
