Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
41 MIT ÉR EGY HELYSÉG KIKÉPZŐJE? 42 „Hah!“ e női hang volt — Mi haj ? „Semmi.... De ez a Gorgon!... Alszol kis leányom?“ „,Nem.‘“ „Ne menjünk oda“ szólt a no. — Hát hova menjünk !! Ládd, mily gaz idő lepett meg. Igaza volt, az eső jobban kezdett ömleni. — Itt elöfogatot kell szereznünk, mert ezen karácsonig se érünk Ordódra. „Miért is megyünk mi oda, tulajdonképpen ?“ Miért? Hát mit eszünk, ha valamely állomást nem foglalhatunk, he? úgy tudom, hogy a lovaslegénység megürült. Te eljösz velem, s a kis Gizellát is...— Gizellát! __ — Magunkkal visszük, ott szörnyű Ínséges állapotunkat lefestjük, s valaki tán könyörül sorsünkon. De ezen elöfogattal későn érünk oda, s ha miattad ettől is elmaradok, higyj nekem! megkékül ahátad.— „Nem bánom hát, menjünk akar De- breczenig!“ Úttársaim elöfogatossa megállt, lovait meghökölte, az enyém jó borra-valóért három barnáját megcsapdosta, s úgy el- hajtatánk a megrekedtek mellett, mintha soh’ sem láttuk volna őket. Jernyeinél kipihentem, pipára gyújtottunk, jó bort ittuk, szép arát öleltem, s az útban hallottakat elfeledém. Késön lehetett az idő — mintegy—mikor éppen ezen sorokat irom— 11 óra— midőn az éjiör, egy átázott, keresztülfázott, kuszáit hajú, fakó bajszú, rezes orrú, könyező savószemü vézna alakot bévezetett. Biró úr! kérem ássan — szóla az éjiör— ezen, Isten tudja mifélét az úton fogtam fel: ott ácsorgóit, pedig még most nem érik a cseresznye, a szőlőt meg, már leszedtük. ,Hogy hívják önt barátom ?‘— Kérdezte 34—36 éves, magas, férfiasán barna biró, amannak ellentéte. — Engem ?... Izének... Krasznukorsz- kis Boldizsárnak. ,Útlevelét!‘ — Parancsolj an tktes, nagy tiszteletű biró úr! aztán legkedvesebb pártfogó uram. Nevethetném volt. Jernyei, mintha egy hadsereg előtt állna, komoly maradt*, a nők nem birtak magukkal, az előszobába futottak, s onnan haliám nevetkezésöket. Jernyei az útlevelet olvasta, Boldizsár meredt szemmel, tátott szájjal bámult az Ízletesen rendezett, tisztán tartott bútorokra. ,Itt írva van édes barátom, hogy ön Ordódra útazikJ — Igenis szolgálatjára, Nem méltóztat velem parancsolni ? Oh! én ezer örömest... ,Továbbá! ön útazik nejével, és egy 8 éves leánykával/ — Oh! mind úgy van. Ott van az én legszebb, szeretetre méltóbb nőm. Oh! mikor valamit kérek, mikor valamit akarok kivinni, csak nőmet a szépet, az angyalit tolom előre, a ki rendesen teli kosárral tér vissza. Pedig én már sokféle voltam: például, napdíjnok-segéd, borbélylegény, kikiáltó, hajhász, szinlap-osztó, valódi előadó is. Oh! én mindenben jártas vagyok! Nem tudtuk: nevessünk vagy sajnáljuk a jámbort. — Ha most itten volna nőm, Ő állna a nagy tiszteletű—oh! nem! a nagyságos biró úr előtt — ámbár kissé már megütö- dött— képes volna kivinni azt: hogy mélyen tisztelt biró úr nemcsak derék élő- fogatot parancsolna számunkra reggel Or- dóig, sőt fölséges vacsorával is ellátna, a mit lenyomtatna egy pohár jó bor. ,Klárám! hozz fel egy üveg bort. Jul- csa! gondoskodj valami hideg sültről. A nők, szokva lévén az ily ellátással, Jernyei kérését rögtön készséggel teljesítették. Utasunk nyelve megeredt, s annyit össze-vissza beszélt, hogy a nők nevethettek hozzá. Végre Jernyei azt mondá, hogy minden útazót szemével látni kötelesége, tehát vezesse bé nőjét s leányát is: útlevelét csak azután láttomozza, elöfogatról is csak akkor rendelkezik. Boldizsár a harmadik pohár bort is lenyelvén, vérmező szemét hátraforditot- ta.—Dej-szen! ha még sem jön a nagyságos biró úr, meg a méltóságos biróné asszony, és a kisasszony tiszteletére, majd adok ám neki! — Mint akármely szarka, megfordult sarkain s kiugrott. Jernyei az éjiört lámpával utána küldte. A nők most szabadon kinevethették magukat, főképpen, hogy őket egy oly érdemes, sokat látott, tapasztalt egyéniség
