Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
39 MIT ÉR EGY HELYSÉG KIKÉPZŐJE ? 40 pal fejükön. A közös bemutatás megtörtént. Jernyeinö még emlékezett rám, Jul- csa, fekete nagy szemeit lesütötte, hoztak magukkal egy 4 éves leánykát, kinek szülői a Klára atyjánál lioszas ideig cselédkedés után elhaltak: az árvát Jernyeiék vették pártfogás alá. Oh! a kis Gizella!... Ha ő volna?! Jernyei a gyermeket ölébe vevén, hévvel csókolgatta, neje cselédet szólitott, s azonnal a kisdedovóba futott vele. ,Erről még nem hallottam/ — Emlitését is fölöslegesnek tartottam, azt gondolván: hogy te rólunk föl se teszed, hogy azt nélkülözzük. Sok munka idővel megajándékozza ezen intézet az anyákat, kik gyermekeiket egy biztos nevelő kezei közt örömmel hagyják; aztán a gyermek, lehulván az anyai emlőről beletanul, hogy társas körben kell élnie, midőn egyszersmind az illemet is megszokja. Ez az alapja a növelésnek. Mig Jernyeinö az óvodában volt, történt ám a cselédek közt lótás-futás: söpörtek, a teheneket kefélték, a majorságát étették stbf. Visszatért a nő, s ked- vencz mosott teheneit vette szemügyre, a melyekkel meg lévén elégedve, a kertet járta körül. Julcsa az alatt a tejesés tejfölös edényeket vizsgálta. Semmi hiba! Ki találna hibát ott, hol a gazda és gazd- asszony, a rend és pontosság mintája? Az orda és túró finom volt: készités módjára a bácsot — (juhász) Julcsa tanította. Erre Jernyei azt jegyezte meg: hogy a juhnak nagy kiterjedtségben tartása a határok átalakulása miatt egy időre hanyatlásnak indult, ö se tartaná oly feles számmal, ha a trágyáját nem használhatná : másként leend az a tagosítás után. Ellenben a méhtenyésztésröl nem úgy gondolkozik: fölemelte az anyakasok számát 200-ra, s minthogy jelenben halommal áll a községérti teendője, maga még nem állhatott melléjük: csak a lehető egyszerűség mellett künn a mezőben gondoztatja, ott egy elöttök elterülő oldalos helyen m. e. 2 holdnyi tért haricskával szokott bévetni egy évben négy ízben, hogy a méhek minden szakaszában az évnek elegendő és fris mézet gyüjthesse- nek. Elad rendesen 200 vedret, a miből béveszen 800—1000 p. frt. Azt mondá, bogy megtörténvén a tagosítás, méhkasait azonnal gazdaságossabban rendezendi, már is sok alapot szerzett a méhtenyésztők újabb irataiból. Jernyeinö később a majorságokat vette vizsgálat alá, s engem karon fogott, hogy gyönyörködjem vele, azoknak különböző színében és lármájukban. Oh! én már több élvet találtam ekkor Julesa kellemében. A külső udvar, a házinö ismert hang jára, megtelt pulykával, lúddal, tyúk- kap- pannyal. Hát az a tábomyi csirke? „Ez az én gyönyöröm! — mondá a kellemes nő — ez a háztáj mészárszéke.“ ,Réczét nem látok! „Nem tenyésztek réczét, hálátlan. Tömérdeket fölemészt, mindig lármáz, keveset tojik, s húsa alig ér föl egy jól ki- liízott csirkével. Igaz, hogy jó izü a zsírja, de míg élvezhetjük, háromszor megemészti az árrát. — ,Vétek lett volna Pali, hogy ti egymásé ne legyetek! — Hadverés, házasság Isten dolga! A mai est rám sok élvezettel várakozott. Ott volt, asztalnál is szembe ült velem Julcsa, kinek jellem tisztaságáról nemcsak a hallottak- hanem a látottak után is meggyőződtem. Szegény hölgy — gondolám, de hát nem elég szegény volt bátyja is. Érzettem, hogy Isten engem boldoggá teend. Gyakori látogatásom Jernyeiéknél meggyőzték őket affelöl: hogy az nemcsak érettök történik. Midőn megkértem az árva hölgy kezét, Jernyeinö igy szólt hozzám: „Tudtam édes H .......úr, Julcsa szeme i tüzesebbek voltak már az első találkozáskor, hogy sem az én majorságaimra fordítandó figyelmét el ne perzselték vclna.“ * * * Egy komer őszi esős napon arámhoz szekereztem; nyűgöt felöl éles szél vágott szembe, mintha borotvával hasogatnák arezomat. Elöfogatosom lassan hajtott: nem is lehetett jobban a kerék gázló sárban. Egy, az én fogatomnál jóval alább- Talót utolértem, s nóha nem láttam az abban ülőket, beszédjükből kivehettem: hogy férfi és nő. — Micsoda falutérünk el legközelebb? —kérdezte a szekérből egy férfi hang a lovakat pattogtatót. ,Gorgon!
