Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.

MIT ÉR EGY HELYSÉG KIKÉPZŐJE?

Segesvár alatti ütközet egy jó barátommali találkozástól hosszas időre megfosztott. Az ágyufödözeten együtt voltunk, mintha egy test és lélek lettünk volna. Még egy utóroham, még egy lobbanása a gyilkoló torkoknak, egy sötét, a látkört beárnyékoló füstgomoly, s mi bomlott futásban kerestünk menekülést. Jernyei kezet szorított velem, homlokáról a port, szemeiből a könylit letörölte, s el vágtatott Keresztár felé: én a fegyvert letettem.

A jó fiúról, kinek oly sok élvezetes órát köszönhettünk a fiatalkor zivataros szakában, keveset hallottam. Jernyei nagy bohó volt: tán ö volt a leggondnél- külibb pályafutő a királyi táblai Írnokok közt. Száz meg száz apró kalandjainak akkora feneket tudott kerekitni, hogy néha éjfélig is elmulattunk azokkal. Aztán ha két, három forintra szert tehetett, az azonnal a kártya-asztalra vándorolt. Természetes következése pedig az lett: hogy rendesen böjtölt utána. No, ha némelykor nyereséggel kelt föl, volt ám élet! Boldog, boldogtalan az ö vendége volt.

írnok korunkban, egy kevés birtok mellett jó nevelésben részesült hölgy szerelmét sajátította el a nélkül, hogy a széptevés korlátját egyetlen lépéssel áthágta voL

SZÉKELY ÁDÁM-tól.

na. Ő szende ábrándozó volt, ha a hölgy kedélye igényelte; zajos, fennlengő, ha költők remekjeit szavalta; dalolt, tánczolt, mint egy mester; ha szerét tehette: lovagolt ; vadászaton mindig övé volt az első vad. Lehet-e csodálkozni, hogy ezen előnyök egy ifjúban, hölgy szívre ne hassanak? Kölesi Klára ábrándjai mint a napraforgó, Jernyei felé fordultak. De minthogy az ifjú szerelemről komolyan nem szólt, nyilatkozni a hölgy se merészelt: keblében nyugodt a titok, mint a romok alá temetett szén-halom. Jernyei szerette Kláránál jól találni magát, s tán a titok nem is maradt volna fölfedetlen, ha az 1848-k évi események közbe nem szólnak. Ekkor ö is egy toborzó csapat zászlója alá csapott, aztán feledve lön Vérfalva és a szende ibolya.

Ha volt alkalmam valamikor Jernyei- röl tudakozni, azok, a kik öt ismerték, felöle jót, roszat összebeszéltek, a mintáz életben szokott történni: egyik dicsérte öt, szép jövöt jósolt, másik utálta eljárásait, s örökös szegénységre kárhoztatta öt és családját.

— Hogyan! Hát már családfő azon könnyű vérii barátom ? — kérdeztem egyszer Sz

___-ben egy gabona áruló asszonytól.

— ,A biz’ ő édes úr. Jól ismerem Jer1