Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
3 yum 4 nyeit: ö hozzánk csupán a pálczájával jött; kigyen nekem: csupán a pálczájával/ — Hiszem édes asszonyság — válaszoltam— mert jól tudom, hogy szülőitől alig örökölt 1000 p. frtéröt. De úgy hallottam, hogy nejével szép összeghez jutott. — ,Oh! a már más. Onnan bizony tömérdek pénzt kapott, azzal bizony kezdhetett volna gazdászathoz. Hanem öt a nő nem szerette, s alig két év múlva ott hagyta a faképnél/ — Hát már most Jernyei mi módon éldegél ? — ,Csak úgy, a mint lehet. Ót azóta társaságban sem láthatni: merőben elvonult tőlünk, éjjel, nappal dolgozik, fut, fárad; egy pohár bort vagy pálinkát nem innék, holott ezelőtt köztünk, velünk jól találta magát. Az embernek éppen úgy elvonulni! ? Ám lássa, Suttoghat hon, mint egy bagoly... Ejh! pedig hány derék par- thiet tehetne. Jószágos leányok járnak utána/ — Nem nősült ismét ? — ,Világért sem, holott naponta tudunk ajánlani, akármelyik háznak férjhezadlia- tó leányai közül! Hihető, hogy az első lépés a másodiktól elriasztotta. Ezen eléggé csinos külsejti nőtől — a ki Jernyeiröl annyi kannibálit elöszám- lált-—végre válni készültem azon kéréssel, hogy kézbesítsen barátomnak egy levelet, a melyben mcgirom: hogy ily szép, csinos fiatal özvegy kezét ne vesse meg, sőt kitelhetöleg járjon utána. — ,Biz’ a jó lesz édes úr. Csak arra kérem, úgy Írja a levelet, mintha én az úrral nem is találkoztam volna. — Éppen úgy irom meg azon lelki barátomnak. Isten áldja meg kegyedet szép özvegy. A levélből ezen tárgyat merőben kihagyván, helyette ajánlottam barátomnak: hagyjon fel a gazdászati rögös, soványan jövedelmező pályával, s kérjen valamely hivatal mellett alkalmazást, a mennek megnyerése, mint jó készületit, s a szükséges nyelvekben jártas ifjúnak, nemleend nehéz feladat. Jernyei állásáról még annyit se tudtam, mint a mennyit azon tisztes nő elmesélt. Sokat törtem azon a fejemet, hogy egy oly kedélyes ifjú mint ö, hogyan vonta el magát merőben a vidám körökből. Allapotja mindazonáltal vígasztalban hatott rám, hallván: hogy ön erején megáll. Leverő hír volt az mégis, hogy öt neje elhagyta. Élőmbe festé képzetem az iíjut, ábrándos szerelme virágos mezejében. Ott állt ö, mint annak ura, keblet tárva, hogy az illatözönt beszivja. Látni véltem a zivatart, mely elsöpré a mennyei mező kellemeit, s iszappal sikárolta be a kopasz ugart. Ott állt ö középben tárt kebellel, de a tétova czikázó villámok öt elkerülték, s mindent elzúzának: csupán ö maradt árva szivével életben. Visszavarázsoltam a jó barátot azon órárinkban, midőn a gondtól ment ifjú is egy perezre magához tér, s jövőjéről komolyan gon- dokozik. Egy ily óránkban Jernyeinek azt ajánlottuk:^ hogy Kölesi Klárát vezesse oltárhoz. Ó úgy válaszolt: veszi észre Klára indulatját, de nem tud annak egyszerűségével kibékülni. Ó egy színpadon mennyben képzeli magát; egy lelkes nő az ö angyala, de a közönséges egyszerűség nem fogná öt boldogitni .........Utóbb, mi nt már százados, megismert Kolozsvárit egy hölgyet. Estve hozzám jött a túlszel- lemültifju: ábrándképei fennrepkedö szerelmének sas-szárnyán lebegtek. Ö szeretett, s tán azon órában a feszes atillában a három arany zsinórral, s a fényes karddal oldalán, szerettetett is azon hölgytől, a ki szivét megbabonázta. Izáék házánál Jernyei mindennapos vendég lett, végre a komoly czélt is megkísértette, mint kérő lépett föl, s nyertes lön. A ki boldog halandót akar látni, az nézzen meg— Jernyeihez hasonló szeretőt. Oh! rövid ideig tartott az ő boldogsága. Mi többen ismerők lévén Iza családkörével, Jernyeit egy estve kikérdeztük, s miután elbeszéltük előtte, hogy a hölgy derék háztáj gyermeke; dekönyelmü, tetszelgő, nevelése felületes: egy kis zongorázás, széptevés, pipere stb. legkevésbé se valódi erkölcsi kiképzettség, a melynek nem létele miatt a nős élet pokol. Hagyjon fel Izával, mert a két vérmérséklet nem fog rokonszenvezni. Pillanatnyi élvért ne adja el jövendőjét. — Jernyei hallgatott, mint a makacs gyermek, s aztán fövegét fejébe nyomta. — Ne ragadjatok le engem az én e- gemböl! Ezen szókkal búcsúzott. Más napon a lelkész előtt álltak, bar-
