Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - V. Lovászat, vadászat, mulatságok, szorakozások
313 HAVASI KALANDOK. 314 Az igaz, hogy én csordás koromban sokat bajlódtam a medvékkel, néha ök, máskor én győztem, s nehány bőrt is adtam el jó pénzért. — A környékbe már elment volt a híre, hogy én jobban parancsolok a medvéknek, mint más ember a szelíd marhájának; annyi volt is igaz belőle, hogy tudtam minden fészkeket, mesterségeiket, fortélyaikat, s képes voltam csordámat tölök oltalmazni. Felmentem a fő hadnagyhoz , hát ott volt a két más sógor is, mindkettő oly vékony hori horgas, hosszú lábú, kurta derekú, nagy lejli, átalában nagyon jók lettek volna madár ijesztőknek. A hadnagy elmondá nekem szép mézes szavakkal, hogy ezek az urak az ö testvérei; megkérdezte feleségem, gyermekeim, megdicsért úgy, hogy én már- már csúfságnak tartottam, s miután a háló egészen'kivolt vetve, kért és ismét kért, én hallgattam, de addig kért, mig megígértem neki, — hogy megteszem a mit kíván — ha az a papom tudtával meg- eshetik. Elmondá azután, hogy azoknak az ö jó testvéreinek vadas kertjek van othon, s azért van szükség a medvére, hogy oda vigyék, mert medvét az ök országokban nem kapnak. Végre azt is oda tévé, hogy akár hányat hozzak, lOOpfrton darabját kifizetik, s még német írton, hisz különben a német nem is szokott magyar frtal fizetni. Uram Isten! Egy medvebocsért ezt álmomban sem hallottam soha!! Elragadott egészen a sok pénz, s szerencsémre éppen az előtt való napokban a havasok magaslatán járva, habos fenyőkért, miket pipaszár készítő városi gazdámnak Ígértem volt; láttam, a mint egy csonka bikkfa odújából a medve kidugta fejét, s hogy engem meglátott, ismét visszavonta magát, ezen jelből tudtam, hogy az odúban kölykei vannak. Társra is szükégem volt mert egyedül, illyen nagy dolgot végrehajtani senki sem képes. Hamar találtam egy régi pajtásomat !! Vasárnap volt az alku, illy nyerészkedő dologban , — mig apámtól hallottam vasárnap alkudni szerencsétlen előjel, de nékem akkor eszembe nemjütott. Csak a szép fényes húszasok áloltak előttem, s gondolatomban már mind ki is számoltam, ha egy száz, ha két, hahá- rom száz forintot kapok, enyivel mit, any- nyival megint mit veendek. Hétfőn reggel befogtam két lovamat, s társammal útnak indulánk. A hely messze volt, csak cstve felére érhettünk közelébe. Emre bátya ez alatt újra pipára töltött, lovainak fris füvet adott, s igy folytatá az estóriát: = (história=elbeszélés.) A medve csak estvefelé s akkor is nagy vigyázattal hagyja oda köllykeit, s ha legkisebb idegent sejt körébe nálok marad egy hétig is. Nekünk ha czélt akartunk érni miután az anya kolykeit oda hagyta azután kelend megérkeznünk, különben figyelmét ki nem kerülhettük volna a legnagyobb ovakodással sem. Szerencsés időben értünk, lovaimat e szekérrel meglehetős távolban hagytam, s társammal előre menve, meggyőződtünk hogy az öreg medve nincs othon. — A fa odvát t. i. megkopogtattuk, s csak a fiuk- nyekegését hallottuk. Azon fa, mellynek odvába a medve volt, valaha nagy fa lehetett, de a vihar letörte, s körül belüli csak két öl magasságú törzsök maradt fen mellynek oldalából utóbb egy lombosság hajtott ki magasra, úgy hogy levelét az odú száját szinte egészen eltakará. Siettünk, attól függött életünk hogy az anya haza neérkezzék. Minden készen volt, a balták élesre fenve, a hosszú hegyeskés ha veszedelem érend, két zsák száján kötéllel ellátva, hogy mig én az odúba bémenyek társam, annál fogva, hozzám ereszthesse, s a terűvel ismét vissza vonhassa. Felmásztam az odú szájához társammal együtt, társamat a lombok közé hely- lyeztem, s magam csak is a késsel az odúba ereszkedtem. A fiuk örvendve fogadtak, tapogatlak, keresgéltek rajtam mindent azt, gondolták annyok vagyok. Négy fiú volt; négyszáz forint gondolám, egy ily semmi dologért szép pénz, már mintha sebembe is éreztem volna, csak azon gondolkodóm, hogy társamnak mit adjak belölle, s a felülmaradóval, a mit t. i- még ki nem számítottam volt, — mit csináljak.
