Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - V. Lovászat, vadászat, mulatságok, szorakozások
315 HAVASI KALANDOK. 816 Az üreg lehetett oly tágas mintegy száz vedres hordó, könnyen lehetett benne mozogni. Az egyik zsák bévolt eresztve, én a kölyköket simogattam mig végre egyet, szépen a zsákba pakoltam, szájátjólbékö- töttem, s mondám társamnak huzzafel. Társam a helyett hogy húzná, a kötelet is beeresztette, s súgva csak annyit- mondott a hogy mondhatott: itt a medve’!!! Az is elég volt nékem, mert valóban hallottam is ödöngö (=czammogó) lépéseit, s szokott hosszú mormolását. Egy pillanat sem múlt el, már körmeinek karczolását a fa oldalán felfelé is jól meghalhatám ; társomról semmit sem tudtam. — Keresztet vetettem magamra Lel- kemet az urnák ajánlám. Helyzetem rettenetes volt. Egy iszonyú medvével oly odúban ketten, akárki elgondolhatja, kilehet ilyenkor a nyertes! A medve nem harap, nem ereszt ö vért martalékából egy cseppet sem, csak körül öleli két első lábaival az akár mily nagy és erős ökröt is; azonnal megvan halva hát még egyember; mi egy ember neki? mint egy embernek a veréb fiú. Hogy miken gondolkozhattam én az a- latt mig lakó társam, a két öl magass faderékon felfelé jött, nem tudnék számat adni róla, csak ezt tudom hogy a bocsok mind inkább kezdettek mozogni, s kivált az mellyik a zsákba volt kötve keservesen sirt. Atkoztam magamban a medvéseket a haszontalan csalókat, kik a helyett hogy magok mennének bele a halálba másnak fizetnek meg érte pénzel. — Hogy nemmaradtak othon, hogy hozta az ördög faluba, hogy tudtak éppen engem megbérelni , hogy elvesszek mintegy veréb fiú; sokat, sokat álkoztam szidtam őket, de csak magamban, mert különben oly néma voltam mint a halál, mégtán szivem se dobogott. Eszembe jutott drága feleségem az én kedves Katám a falum, kis gazdaságom, mind ezt nekem kit tekergő medve tán- czóltató miatt kell elveszítenem A 400 ft. eszembe se jutott, csak arra emlékeztem , hogy vasárnap csináltam a vásárt, s azért is megvér az Isten érette. Mind ezen gondolatok azonban helyzetemben semmit sem használtak, elvoltam veszve, a fa oldalán kelett volna jukat vágnom hogy kibújhassak, az is már ké- sövolt, a medve az odv nyílásához érkezett. Supp! rám esett egy nagynehéz terű azonnal; halgattam és tűrtem, azonnal észre véve, hogy nem morog tapogatni kezdettem, egy még meleg döglött csikó minden bántodás nélkül, egyetlen csepp vére híja sem volt, csak lélekzetét szorították ki. Levetettem válamról, s az — jutott eszembe hogy talán viszatér már miután kölykeinek élelmet hozott, de jól látam a mint a nagytest magának, helyet készít a leereszkedésre. Hátulját eresztette bé előbb, s egész- hosszaságába kinyúlva éppen fejemet érinti, meg első körmeivel az odú nyillásába fogodzott. — Egy pillanatig álott úgy és engemet ezen pillanat mentett meg. Eszembe jutott késem: balkarommal egész erőből kapaszkodtam lombos szőribe, s jobb kezemben a kést hatalmasan kitség- beesetten szúrtam vékonyába. ügy látszik, hogy a medve addig nem vette észre, hogy lakába idegen férkezett, mert iszonyút bödült, rengett a havas belé, s hullottak el a fák levelei; de egyszersmind egész erőből indult visza a nyíláson, s engem, ki szőrit telyességgel nem bocsátottam ki kezeim közül, ragadott maga után. Késem, mind mélyebben merült vékonyába, oldalbordái közé, ö szüntelen ordított, s mire az odú nyílásához értünk mindketten, ö megfordult, meglátni a terűt a mit kiemelt, én Iecsuszamlottam a fáról, s miután akkor sem bocsátottam el szőrét, s ö eröveszitelt volt öt is magammal rántottam. Egyszerre értünk a földre. A medve még élt, s ámbár jó formán megütöttem magamat, de volt annyi eszméletem még is, hogy torkára kanyarodtam hirtelen, s gégéjét törém keresztül. Társamat kiáltam — ki nagy későre elő is jött azon hírrel, hogy egy ló megvan ölve, a csikót a medve elvitte, s a másik lovat ö alig tudta elökeriteni. A medve tehát egyik lovamat megölte, és csikómat megfojtotta s még rám vetette, nem tudod medve vadászat gendolám, de e- szembe jutott a 400 ft. s egyszersmind az
