Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - III. Gazdászat

839 240 A SZÜKSÉGBEN SEGÍTŐ HÁZIORVOS, a Revue medicale következő vénye szerint: Rp. Collodii partes 30 Terebinth, vénét. 12 Ölei ricini. 6 Ezek keverék langymelegenelegyittet- vén a fagydagra ecseteltetik; mi többször ismételve a sebet egész gyógyulásig ótal- mazza. Dr. 0. J. A veszettség gőz által meggyó­gyítható. Dr. Bussion párisi orvos, ki egy ve­szettségben szenvedő nő harapása követ­keztében megkapta e bajt, elhatározta ma­gát, hogy vízgőz által vetend véget élté­nek. — Gőzfürdőt készítetett, s a forró- ságot 107 fokra s 36 félperczre fejtette ki (a Fahrenheit hévmérö szerint.) — Minél több forróság fejlett ki, 8nnál nagyobb könnyebbséget érzett, minek következté­ben addig maradt a fürdőben, mig egé­szen elmúlt a veszedelmes baj, mire igen jó izün evett, nagyon sok bort ivott, s az­után 2i óráig tarló álomba szenderült. — Dr. Bussion azonnal jelentést tett e ta- pasztalmánya elöl a párisi „tudományos academiának“, s azóta öt veszet ségbe e- sett egyénnél alkalmazta e gyógymódot. Orvosoltjai közül négy szerencsésen fel­gyógyult, s csak az ötödik (egy 8 éves gyermek) fúlt meg a fürdőben. K. A rekedtség. vagy a száj és torok gyuladt állapota ellen hasznos és kellemes italt lehet következő­képpen készíteni. Egy tojássárgája közé folytonos habarás közt egy pohár for­róvíz öntendő, s ehez megfelelő any- nyi czukor és narancsvirágviz adandó, hogy e vegyülék édes legyen. Födolog hogy a tojás friss, és a habarás erős le­gyen. Ez ital enyhíti a gyuladást, e mellett jótékony izzadást idéz elő. Mandolaszappan, Következő módon készül: 1 font há­mozott mandola egy kis rózsavízzel, si font velenczei szappannal összegyúratva, egy cserép lábosba tétetik s 1/2 font rózsa­víz s V* font liliomviz föléje öntetik. — Ez utóbbi izzó szénre tétetik, hogy a szap­pan el ne lágyuljon, s csak folytonos keverés közben vegyitetik a mandola tész­tához. Mikor már a szappantömeg az e- dénytöl elválik, a keveréssel föl kell hagy­ni, s formákra öntögetni a kész szappant. A hajkefe tisztítása. Vízben szódát felkeli olvasztani, a ke­fét belefektetni úgy hogy a fája a vizet ne érje. Egy kis idő múlva kivenni, s posz­tóval megdorsólni. A legyek csípése ellen. Nyáron át a szegény állatot — a rek- kenö hőségen kívül még a legyek is kí­nozzák — nemcsak a mezőn, honnét né­melykor a szegény jószág el is szokott futni árkon bokron keresztül, hanem még az istálókban is. Ezen segitheiünk: 1- ör ha nernsajnáljuk barmaink hátát diófa levél főzettel megmosni, vagy 2- or Farkas alma (aristolochia rotun­da) levél főzettel meglocsolni, ettől nem­csak a legyek ncmlepik, sőt még ha sebje van is meggyógyul. 3- or A disznódinnye (cucurbita com.) lapujával vagy szárával — megdörzsölni. Olcsó szekérkenő „Paraffin.“ Kapható nagyban Pesten Eder F. M. kereskedésében. Váczi utsza 2 szám. A nádor szálloda átellenében. 200 fontos edényben mázsája 9 ft. 45 k. uj 100 „ ,, „ 9 ,, 98 „ ,, 50 ,, ,, ,, 10 „ 50 „ ,, 25 „ „ „ 11 „ » Még olcsóbb szekérkenö. Májusban jó reggel egy ponyvát kell teriteni a fa alá — melyen sok a csere­bogár (scarabeus melolontha) — egy nagy fazékba kell tenni őket s egy óráig főzni légmentesen,... midőn meghűl, ez a legjobb barna szekér kenő. A ki nem hiszi, próbálja meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom