Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
141 142 SZÉP, JÓ ÉS HASZNOS KÖNYVEK. barátj ait.“... Költöi szép léleknek csak hasonlelkti barátj a lehet. Gr. Lázár Kálmánt mint irót s költőt, valamint Halmágyi Sándor kedélyes tollát ismerik nyájas olvasóink. E jelen pályadijt nyert miiről csak az tud méltányolva szólani, a ki olvasta; azért igen jól tesznek nyájas olvasóim, ha megszerezni iparkodnak. Tájékozásul elég lesz egy episod a Il-ik kötetből: __„Ha valaki 1579-ben Gyula Fej érvártt az udvari élet tarka örömei után áhítozva, azon reménynyel csatlakozott volna a Báthory Kristóf udvarához, hogy a fejedelmi trón közelében feltalálandja mindazon pompás mulatságokat, a melyek a romantikus középkorban egy különálló status fővárosát, csaknem szakadatlan ünnepélyek színhelyévé tették, az csalódva tapasztalta volna a jelen klastromi hangulatot. „Erdély 1579-ben boldog országnak volt mondható. A fényes portának évenként 10 ezer arany adót kellett ugyan Konstantinápolyba küldenie; de önálló nemzeti kormányzattal birt az ősi szent alkotmány szerint. Nem küldött ide a hatalmas és „győzhetetlen“ Zultán se helytartó-basát, se adóvetöt, se garázdálkodó hadcsapatokat, legfölebb egy egy csausz fordult meg néha ritkán az országban, az is illő becsület tudással viselte magát. A várakban nemzeti hadak voltának, az ormokról a zászlókon Erdély színei lobogtak; az ország fejétől le az utolsó jobbágyig nyugalom honolt minden kebelben. „Csupán a vallásos súrlódások okoztak egy kis izgatottságot, míg végre az unitáriusok (egységhivök) szentesitett kit- formájok az országgyűlésen újból átvizsgáltatott s maiglan is fennáll. Csend és béke vala tehát Erdély bér- czei közt, s a vajda tekintélye oly erősen állott mint egy valóságos fejedelemé __stb. stb.“ De h agyuk ezen országos dolgokat, és nézzük mit mond a mi ifjú Írónk — Saphiráról— a Vajda szép leányáról. II. köt. 6. lap: „Saphira — még gyermeklányka volt, egy fejlő rózsabimbó csak, midőn atyja Havasalföld vajdája lön... Moyzin büszke gőgös férfiú volt, a ki fejedelmi arának akará nevelni ,öt, büszkének szintén nagyra nézőnek. Ámde gyöngéd szivét idomitni szelíd ábrándos anyja is ott volt, és igy e kétirányú nevelés, mint két különböző kovász, hozá pezsgésbe ébredező lelkét.... csak a forrongás percze hiányzott, hogy kiváljék jelleme. A tizenötödik tavasz illatát szívta fejlő keblébe, midőn egy holdvilágos éjszakán a palota ablakában mélázott, s a kerti öreg jávorfa alatt, közel hozzá egy karcsú ifjú alak jelent meg, ki czymbál húrjait pengetve, egy ábrándos dalt hallatott lágy, epedö, búkeserves hangokon. Szerelmet énekelt titkost, méjet, reménytelent — s ez éj óta e perczen túl, a gyönge szűz nem érzett egyebet, mint regényes vágyódást egy ismeretlen üdv után, melyről a dalnok énekében minden hang egy bűvös regét súgott lelkének. Ám a hold lassanként elfogyott, meg újra feltűnt fénylő aranyszavaival, de a dalnok jöttét hasztalan epedve várta ablakában. Ki volt ö, honnan jött és hová tűnt? Harcz- ba ment-e s ott veszett el, avvagy elbujdosott reménytelen szerelmével ? Ä lányka tűnődött és sóhajtott, és ablakában minden este szomorúan mélázott....... Végre eg y csendes éjelen felhangzék a szívhez szóló ének. Borús volt az ég, csak nehány csillag halvány fényje világolt, s az ismeretlen dalnok most egészen az ablak alatt panaszlá édes kínjait, búcsúzva mind örökre, készülve hosszú útra, déli tenger partokhoz, kék hullámok rengő sírjába, hová bús ábrándjai vonák öt... De ím! az ablak sebesen nyílik, s a magasból mint béke galambja, egy fehér kendő száll alá lobogva, benne fejlő rózsabimbó, mely azt jelenti hogy: remélj! és egy susogó félénk hang, mely a lányka küzdő szivéből röppen, az is biztat: remélj! s a csalogány a bokorból, a gerlicze a rengetegből, a víszhang a bérez öbléből... az egész természet csak ez édes hangot mondja vissza: remélj! — .... Másnap reggel vérpad állott az ablak alatt__rajta vérvörös bakó___ki zordul n ézte fénylő bárdját, s várta áldozatát, nehéz rablánczokon hozák Öt: csak gyenge ifjú volt még karcsú termettel, sima ábrázattal, nemes apródi öltönyén szive fölött egy rózsabimbót lehete látni, kis fehér kendőt lobogtatott kezében, mely- lyel önmagának szemét boldog mosolylyal maga köté bé.......
