Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
125 KÉT PRÓBA. 12G dig. És mondja el még egyszer a mit hinni nem merek , hogy nemneheztel, s nem csupán csak bántó szánalom az a mit érez. Legyen boldog érte, de hisz ily szép lélek túl van emelkedve a földi szenvedéseken azt nem bánthatja isten sujtoló keze, ki úgy megédesíti egy haldokló utolsó per- czeit... Igen igen ez a perez, mit most- érezek ez több egy egész élet öröménél annál mit eddig éltem ....... M ért, miért is élt em volna tovább. A szerelem tudott volna boldogitni, egyedül Gyulám, szerelme s ez rám nézt elveszett... Kerestem a zajos életet, s kábult lelkemnek fájt az is... Kimerülve a zajos vigalom gyönyörétől ott az erkélyre nyíló ajtónál állottam s emlékeztem arra be boldog lennék: önnel édes Gyulám elzárkózva a nagy világtól, s fájdalmamban öntudattal s merengésemben öntudatlanul szívtam meleg keblembe az est hideg levegőjét... Jól tettem, jól tettem — az élet terű volt nekem! Aztán ott feküdtem, ott hervadtam az ágyban, elhalgattattam a kábító zene hangokat, hogy gondolkozzam gyermek éveink tündér álmairól, ügy tetszett nekem mint ha egy az ablak nyíláson bécsuszott szel- löcske öntől jött! s önről beszélt volna, kinyitattam ablakomat, hogy a hajnal első sugárai mondják meg, hogy mit érez az én Gyulám, s a langyos szellő beszélje el mit gondol rollam. Forró karjaimmal megöleltem a léget mely ön felöl jött __ Ábránd volt, lehet ábránd volt az egész, de nekem olyan jól esett, s mért nem lehetne ábrándozni életveszélyeztetéssel arról mit az élet nem képes megadni?! A beteg elhalgatott, annál jobban halszott a két vendég zokogása......... — Csípő maró fájdalmaim vannak; s mert az önkeze itt reszket kezemben rá támaszkodom a múltra s boldog vagyok a jelenben. Nézze nézze arezomon nem látszik a hosszas szenvedés, csak az óriás gyönyör, és nem fáj hogy elhagyom a földet mely annyi gyönyörrel kínálta más- szomju ajakam, nem borzogat a halál hideg szele, mert tudom, hogy az életnyomorán nem fog könnyezni többet az a kit szeretek. Látja ön azt a tájt mire ablakom tekint, mit e fényben úszó falak be ölelnek e kincs mind mind az önöké. — Ott ama szekrény pecsétes levelet rejt, mely minden birtokom határtalan urává (fölsőbb engedélyei) önt teszi. Eddig büszke önérzete nem engedte, elfogadni segélyem, pedig érzettem érzettem nyomorát s minden hullatott könnyeit... Boldog fogja lakni, boldog, a szerelem boldoga e lakot, s nem fogbolygani ott halvány szerencsétlen mindentől fosztott szenvedélyeivel küzdő s önmagátől üldözött árva lény mint én valék....... Oh e tudat oly jól esik nekem hisz úgy fájt én tudom, hogy mint fájt az hogy nem segíthetek.... Ugy-e elfogad ? kérde a nő s felé hajolt. Gyula nem feleit csak zokogott. Mál- vina fel emelkedett utánna nyúlt Klotild kezének, ki kúlcsolt kezekkel térdeire e- reszkedve zokogott , — megfogta kezét , oda vonta alig pihegö keblére s aztán rezgő gyengült hangon föl)tatár — Halja halja mi lassan vér már itt a szív; de ezek az utolsó ülések is az övé! Ugy-e hogy megbocsátja ön, hogy én még most is úgy szeretem öt, látja én elmegyek de ön itt marad s az övé leend — Csak ön érdemli öt meg csak ön tudhatja boldogitni, ügyé megteszi! 0 megérdemli, éntudom azt, hogy mennyire, megérdemli. Az ős családi sírbolt vár reánk, de az a hideg szivek nyughelye. Kertben egy hárs áll, gyermek szerelmünk tanúja, oda-oda temessenek el és látogassanak meg, hangoztassák el nevemet, mondják hogy szeretnék. .. Ha jövendnek együtt jöjjenek, hogy csókjaiknak s boldogságuknak néma tanúja legyek ...... A férfi ki ott térdelt nehéz fejét a beteg vánkossára hajtva — sűrűn könnyezett......... — Oh Malvin szeretett Málvinom, ön élni fog önnek élni kell------------mert mi önt nagy on szeretjük__ Szólt s megcsókol ta a kisded halvány ajakat.... A nő arcza mint ha uj élet szált volna belé, valami földön - túli örömtől sugárzott öröm mosoly lebegett el ajkain , az utolsó gyönyörtől, mit élve nem érzett —• szemei sugárzattak, mi különös fényt vetett a halvány arezra, s boldogságtól rezgő hangon szólt. — Köszönöm Gyulám, köszönöm az u- tolsó gyönyört. Többet ajkom nem érez- hetné e csokot, nem hallanám többé „szeretett Málvinom“ miért élnék akkor?... Érzem érzem hogy meghalok. Gyula — Klotild! szeressétek egymást, nem
