Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 14. Fradi emlékkönyv. Százan a Fradi százasokról (Budapest, 1994)
- Rengeteget teniszeztem, egyszer még az ifjúsági bajnokság döntőjébe is bekerültem, sőt az FTC-ben a házibajnokságokon is rendre sikerrel szerepeltem. Még itt Spanyolországban is űztem ezt a nagyszerű sportot - dehát ennek is vége. Sajnos most már römizés közben is fáj a lábam.- Nincs honvágyad? Mikor látogattál haza először?- Most már nincs, de mindig öröm hazatérni. Egyébként testvéreim is külföldi állampolgárok: Gyuri olasz, Laci görög állampolgárságot vett fel az ötvenes években. Persze szívünkben magyarok maradtunk. Én 1974-ben voltam először otthon, s bizony meghatódva néztem a régi helyeket. A mai Magyarország csodálatos! Az új Fradi-pálya is nagyon szép - dehát nekem azért a régi hangulatosabb volt. No, meg 40 évvel fiatalabb és főleg egészséges voltam.- Melyik régi Fradi-pályán játszott mérkőzésedre gondolsz a legszívesebben?- Nem a messzi múlt utáni nosztalgia mondatja velem, de esküszöm, minden meccs szép volt amit Fradi mezben játszottam. Később külföldön ezt a boldogító érzést, soha nem éltem át. Egy szívszorítóan szomorút viszont megnevezhetek: a Slavia elleni Üllői úti KK döntőt 2-0-ra elveszítettük. Mindezt egy prágai 2-2 után! Bizony könnyeztünk a szívfájdalomtól.- Címeres mezben hányszor hallgattad a magyar Himnuszt?- Huszonötször - először 1939-ben a franciák ellen, utoljára 1945-ben a románok elleni meccsen. Amikor én játszottam a válogatottban a fele meccset - tizenkettő - megnyertünk, tízszer pedig döntetlenül játszottunk. Itt az interjú egy időre félbeszakadt, hiszen a helyi specialitásokkal tűzdelt ebéd után két meghívott szurkolóval Dr. Antal Jánossal és Kovács György barátunkkal átruccantunk a zaragozai Cachivalo Club hangulatos helyiségeibe. Az egyik teremben 4-7 éves fiúk, lányok a Jota táncot tanulták. A speciális spanyol táncot ünnepeken, mérkőzések szüneteiben mutatják be. A klubnak mintegy 4000-5000 tagja van, szinte mindennap énekelnek, esténként szórakoznak. Sárosi Béla is tagja a klubnak, így bennünket is bevihetett a hangulatos helyre, ahol a spanyolok nagy szeretettel fogadtak. Zöld pezsgős vödörben hűtött italt kaptunk, s bizony a társalgás is mindig a zöld-fehér színek körül zajlott.- Kik voltak a Fradiban a legjobb barátaid?- Egység volt, ritkán fordult elő ellenségeskedés a csapaton belül. Alig tudok megnevezni, kiemelni valakit a többiek közül. Pósa, Kiszely, Csikós, a régebbiek közül pedig Toldi Géza nagyon közel állt a szívemhez. Ezután a közelmúltban elhunyt Toldi Gézára állva emlékeztünk, és emeltük poharunkat...- Egykori nagy szabadrúgásaid, partdobásaid sokszor még ma is beszédtémát jelentenek.- A nagy taccsokat Markusovszkitól lestem el, és később én is úgy végeztem. Jobb kézzel dobtam - tehát egy kézzel! - a ballal csak támasztottam a labdát. így majd mind szabálytalan volt, de a bírók nem merték lefújni, olyan tökéletesen sikerültek... A lövéseimben azonban nem volt semmi szabálytalan, „csak” megrúgtam a labdát.- Az ellenfelek közül kire emlékezel szívesen?- A Zsengellérrel van egy történetem: amikor a Ferencváros-Újpest meccsek előtt megfogtam jellegzetesen nagy orrát, „Ábel" nevetve mondta: - Lófejű! Ne fogd meg az orrom, mert kikaptok! És tényleg majdnem mindig igaza volt...- Ki adta neked a „Lófejű” becenevet?- Találó becenév, de nem tudom kitől kaptam. Igaz, ha tudtam volna - agyonvágom. Egyébként és is „alkottam" egy becenevet: Kérit Birkának „kereszteltem”... Ha már itt tartunk: Gyetvait macska szemei miatt becéztük „Macskának”.- Az egykori játékostársakkal kapcsolatban valami történeted? 48 YBL MIKLÓS TERVEZŐ SZÖVETKEZET
