Fradi futball újság (2000)
2000 tavasz / 4. szám
15 Valósággal felajz, amikor megtudom, hogy Jagodics csapata, a Liaoning Pekinghez közel, alig 800 kilométerre tanyázik, így szinte magától értetődő', hogy a C-csoportos hokivébé programjába beiktatom a kiruccanást. Ebben a France Football ottani tudósítója, Pierre Justo van a segítségemre, akitől megtudom, hogy éppen a Liaoingben játszik egy francia kapus is, bizonyos France Grange, aki szebb napjaiban még a Nantes kapuját védte. Egy mobiltelefonszámot is kapok hozzá, és a dolgok olyan simának tűnnek, hogy meg sem lepődök azon, amikor felhívom, a következő párbeszéd zajlik le köztünk:- Salut, ne haragudj, hogy zavarlak, de úgy tudom, játszik nálatok egy magyar futballista is...- Persze, éppen itt fekszik mellettem... Szerencsére gyorsan kiderül, hogy esetünkben a "mellettem" szó a Fabrice melletti ágyat takarja, és valószínű, hogy a széles kínai hazában - Mandzsúriát is beleértve - nem akadt ember, aki jobban meglepődött Jagodicsnál, hogy magyar szót hall egy francia mobiltelefonból. Gyors egyeztetés után abban maradunk, hogy akkor a vasárnapi bajnokin találkozunk - mintha csak ide, Vácra kellene leugranom - , így jutottunk el a történet elején szóló éjszakai, illetve Kínában hajnali ébresztőhöz. Ügyintézés Kínában A mongol határ mellé utazni, talán még egy kínainak is érdekes lehet, különösen az tehát egy európai számára. Helyhiány miatt a kisebb-nagyobb gondok közül csak a nagyobbakat említeném: elfelejtettem például, hogy itthon vasárnapra foglaltattam le a Shenjangba szóló repülőjegyemet, de a kínai válogatott jugoszláviai meccse miatt az egész fordulót előrehozták szombatra. Amikor tehát kialvatlan szemeimet a China Airlines alkalmazottjára függesztem, szinte alig jutnak el szavai a fülemig:- Ez egy nagyon jó jegy, de holnapra szól... Puff neki! Már azt számolgatom, mennyibe kerül vajon a "bukkoltatás", az átíratás, amikor a hölgy - hazai "pluszdíjas" légitársaságok, figyelem! - kedvesen azt kérdezi:- Átírjam mára? Átírja, ráadásul ingyen, és napos időben, zökkenőmentesen repülök Shenjangig, ahol jön a "taxiskaland", Jagodicsék ugyanis a tartomány fővárosától 40 kilométerre, egy Fushun nevű egymilliós "kisvárosban" játsz- szák bajnoki meccseiket. A francia kapus szerencsére kiokosított, hogy 180 jüannál többet ne adjak a taxisnak, így nem lepődöm meg, hogy úgy az út felénél a taxis hátrafordul, és azt kérdezi: A rizsföldek közepén- Five hundred juan OK? 500 jüan, OK? Ez azért lep meg, mert beszállásomkor még a hotel szót sem értette meg angolul, most meg már alkudni akar velem az istenadta! Ám legyen!- Száz - mondom elszántan, mire leállítja a taxit a rizsföldek kellős közepén, kiszáll, hangosan fohászkodik (vö: káromkodik), körbejárja az autót, és visszaülve folytatja:-Three hundred... Háromszáz!- OK... I call the police... Hívom a rendőrséget- mondom, és kaparászok a mobiltelefonom után, mire szemmel láthatóan ösz- szecsinálja magát, és békülékenyen kérdi:- OK, OK, hát akkor mennyi?- Százötven - bököm oda szemtelenül, és ennyiben maradunk. FRADI ÚJSÁG IMRE MÁTYÁS KÉSZÍTETT ELŐSZÖR FRADISTÁVAL KÍNÁBAN INTERJÚT! A Sport Plusz újságban megjelent interjúból közöljük az egyedi történetet Jagodics: Pénz van - fürdés nincs Hiába, ha valaki szereti a futballt, az mindenre képes! Még arra is, hogy éjjel 1 órára felhúzza az ébresztőórát, majd két óra múlva repülőre üljön, utazzon 840 kilométert - ebből 40 km taxival -, végül megtekintsen egy reggel fél hétkor kezdődő bajnoki meccset, aztán ugyanaz az út visz- szafelé, és délben már ismét a meleg ágyban leledzve emlékezhessen vissza az eseményekre. Persze, még mielőtt bárki bolondnak nézné a tudósítót: mindez 7 óra időeltolódással történt, cirka 8000 kilométerrel arrébb... A Grange által megadott szállodában nincs egyetlen futballista sem, szerencsére a portás nagy futballrajongó, és felhívja a klub székházét, aholmár mondják is a "frankó" szállodát. Amikor odaérek - újabb 30 jüan - éppen megbeszélést tart a csapat, de amíg a kávézóban ücsörgők, mellém telepedik egy kínai su- hanc, akiről később kiderül: a Nike helyi képviselője. Remekül - velem ellentétben - beszél angolul, így sikerül megtudnom tőle néhány "hadititkot". Cége négy csapatot öltöztet a tizennégyből, a Liaoninget például évi 250 ezer dollárral támogatják, de a legtöbbe a sangháji klub kerül nekik. Persze, a kínai piac nagyságát ismerve minden megtérül nekik, ezért esze ágában sincs panaszkodni. Időközben véget ér a megbeszélés, és emberemmel felbaktatunk az étterembe. Jagodics éppen két pálcikával küzd nagy bőszen, de amikor meglát, mindkettő kiesik a kezéből:- Azt hittem, csak hülyéskedsz!- Hát nem... A hozott újságok átadása után nem sok időnk marad beszélgetni, hiszen a csapat fél háromkor kezd, ebéd után tehát egyből indulás a stadionba. Jagodics közben mesél:- Rohadtul megfázott a derekam, képzeld, itt az edzések és a meccsek után senki nem fürdik, mindenki magára kapja a melegítőjét, és csak a szállodában tusolhatunk. Mivel borzasztó a hideg, alaposan megfázott a derekam vagy két napja, nem tudom, bírom-e végig...- Zoli, ha ezt nem mondod, akkor is megkérdeztem volna: megéri?- Most hiába mondanám, hogy nem, mert akkor mindenki azt kérdezné, minek jöttem ide. Persze, hogy megéri, főleg, ha kitöltőm a szerződésben foglalt időt. Amúgy irányítónak hoztak ide, tőlem várják, hogy mozgassam a 22 éves átlagéletkorú csapatot.- Biciklid van már?- Ugyan, az szerintem csak egy vicc volt... Autót akkor sem kérnék, ha adna a klub, mert itt mindenki úgy vezet, mint egy barom, ráadásul ha külföldi karambolozik, akkor is ráverik a balhét, ha nem ő a hibás. A taxi viszont annyira olcsó, hogy érdemes mindenhová azzal mennem.- Lakás?- Eddig nem volt rá szükség, mert éppen két hete vagyok itt, és az első héten idegenben játszottunk - edzőtáborban voltunk, most pedig itt volt összetartás. Ma este azonban már bevisznek Shenjangba, és egy 5 csillagos szállodában kapok egy szobát.- Otthon az a hír járja, hogy havi 10 ezer dollárért focizol, a Fradi pedig az egy éves kölcsönért 120 ezer dollárt kap. Tekintve, hogy a "korosabb" játékosok közé tartozol, ez nem is olyan rossz pénz...- Szerződésem értelmében pénzügyekről nem nyilatkozhatom. Amúgy jöhetett volna Nagy Norbi is, mert a kínaiak őt is szerették volna leigazolni, és Torgyán elnök úr engedélyezte is távozását, de Norbi családi okok miatt otthon maradt. Néztek is nagyot az itteniek, amikor megérkeztem, mert két játékosra számítottak.- Hogyan irányítod a csapatot, hiszen nem valószínű, hogy gyerekkorodban Konfuciust olvastál volna eredetiben...- Hát, nehezen... A főbb kifejezéseket - előre, jobbra, balra, hátra - már megtanultam, és a kezdőcsapat játékosait is nevükön szólítom, de egy összetett mondatot még sokáig képtelen leszek egybefűzni. A meccsen ebből szerencsére semmi nem látszott: Jagodics remekül irányította csapatát, és magának is két alkalommal nyílt lehetősége gólszerzésre, ám először felvágták a tizenhatoson belül, egy perccel a félidő vége előtt pedig alig 5 centivel csavart a bal felső pipa mellé. A félidőben aztán beütött a krach: a dereka nem bírta tovább! Hamarosan utazhat az első magyar edző- Borzasztóan fáj - nyögött "Jagó" -, próbáltam titkolni, de a Mester észrevette, és nem engedte, hogy a pályán maradjak. A végeredmény végül 0-0 lett, amivel főleg a helyi szurkolók voltak elégedetlenek, a csapat buszának kijutását végül két katonai osztagnak kellett biztosítania. Az edző ennek ellenére meglepően elégedett volt, fülig érő szájjal járt-kelt az öltözőben, és mindenkinek gratulált.- Biztos jó edző, de a taktikához nem ért - mondja szomorúan Jagodics. - Sokat ki lehetne hozni ebből a csapatból, de egyelőre sajnos elképzelés nélkül játszunk. Ami pedig a fizikai megterhelést illeti - most biztos sokan kiröhögnek otthon, vagy azt hiszik, hogy lódítok -, az edzések után mindig kint maradok túlórázni, mert kevés az itteni megterhelés, én pedig hozzászoktam a kemény tréningekhez.- Gondolom, mivel közös a menedzseretek, Telekkel napi kapcsolatban állsz...- Nem tudom, neki ki a menedzsere, de az én idejövetelemhez semmi köze nincs Havasi Misi bácsinak, mint ahogy azt éppen a Sport Pluszban olvastam. Nekem egy Magyarországon dolgozó kínai úriember segített, neki köszönhetek mindent.- És köszönöd?- Egyelőre igen, remélem a szezon végén is ugyanezt mondhatom majd. Főleg, ha sikerül a tervünk, és kihozatunk egy magyar edzőt is, a jelöltünk egyébként már megvan.- Gondolom, az ő személye is titok...- így van, idejövetelemnek egyébként volt egy kedves bája, amikor ugyanis Telek, Nagy Norbi és utánam érdeklődtek a kínaiak, éppen Varga Zolinál próbáltak meg informálódni... A szállodához visszatérve gyorsan letusol a csapat - egyébként megint vagy 100 szurkoló várta őket, petárdákkal és tűzijátékkal ünnepelték a gól nélküli meccset aztán a játékosok mikrobuszokba szóródnak szét, hogy beutazzanak Shenjangba. Megint Jagodics mellé kerülök, így folytathatjuk a beszélgetést. Elsősorban az érdekel: szerinte vajon hol állna csapata a magyar bajnokságban?- Egyelőre a másodosztályban, de ha egy rutinos, taktikailag képzett edző kézbe venné a csapatot, két éven belül megállnák a helyüket a PNB-ben is.- Hányán játszanak az itteni válogatottban?- Jugoszláviába hárman utaztak el, de a legjobb középpályásunk sérült, így ő itthon maradt. Hat óra a fagyban- Mi volt a legrosszabb élményed eddig?- Talán az unalom az, amit nehéz elviselni, de most, hogy lesz saját "lakásom", talán könnyebben elviselem majd az órák, napok múlását. Szerencsére itt is ismerik a parabola- antennát, így az európai tévék műsorát is nézhetem majd.- Zolinak szerencséje van - vág közbe Grange - mert ő tavasszal érkezett, és aránylag jó idő van. Én emlékszem rá, hogy tavaly tél elején, amikor Dalianban játszottunk, busszal utaztunk el a meccsre. Annak a fűtése azonban elromlott, és 6 órát ültünk a fűtetlen buszban, kint közben mínusz 15 fok volt. A sofőr néha megállt, és kiszállt, hogy kézzel kaparja le a szélvédőre fagyott jeget. Rémálom volt, annyi hasznunk azért lett belőle, hogy azóta repülővel utazunk a meccseinkre.
