FTC Centenáriumi újság (1999)

1999 / 12. szám

FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG 11 Gyarmati Dezső ismét a pólósok kispadján- A legtöbb irodistát most az érdekli: kiharcolja-e a döntőbe jutást a csapat a KEK-ben? Az FTC-Vitalin vízilabdacsapata nagy reményekkel szállt medencé­be a Magyar Kupa döntőjében és a Kupagyőztesek Európa-kupájának elődöntőjében. A szurkolók mindkét fronton ferencvárosi győzelmeket reméltek, ám a várt siker elmaradt. A kudarcok után változás történt a gárda szakmai irányításában. Dr. Szívós István ezentúl szakmai igazgatóként nem foglalkozik az el­ső csapattal, az edző ismét a sok nagy sikert elért kitűnő szakember, Gyarmati Dezső lett, akinek munkáját Vad Lajos segíti. A múltról Vad Lajossal, a jövőről Gyarmati Dezsővel beszélgettünk.- A Fradi-szurkolókal azóta is élénken foglalkoztatja a kérdés: mi­ért bukott el a csapat a kupadöntőben?- Megmondom őszintén, ezt mi sem tudjuk. Esélyesként kezdtük a párharcot, és mindkét mérkőzésen sokáig nekünk állt a zászló. A Kő­ér utcában kétgólos vezetésről kaptunk ki, a Komjádi uszodában pe­dig még az utolsó negyed harmadik percének végén is három gól volt az előnyünk. Ami a visszavágót illeti, ennél „megnyertebb" mérkőzést én még nem láttam. A mai napig érthetetlen, hogy miért csuklott ösz- sze a társaság a biztos siker kapujában.- Hasonló volt a Mladost Zagreb elleni KEK-elődöntő koreográfiá­ja is: kétgólos előnyből hátrány lett, és aztán még mi örülhettünk a döntetlennek.- Ez a meccs legalább olyan rejtélyes számunkra, mint a Magyar Kupa-döntő. Hat-négynél emberelőnybe kerültünk, és időt kértünk, hogy megbeszéljük, mit kellene csinálni. Kimaradt a fór, és ezután is­mét összeomlott a Fradi. Ennek ellenére az április második hétvégéjén sorra kerülő zágrábi visszavágón nem vagyunk esélytelenek. Tovább akarunk jutni, és képesnek tartom a csapatot arra, hogy bravúrt érjen el a horvát fővárosban.- Az alapilásának századik évfordulóját ünneplő Ferencvárosi Tor­na Club csapatai közül a vízilabdázók pályáznak a legnagyobb esély- lyel a bajnoki címre. Nem nyomasztja ez valamelyest az együttest?- Természetesen szeretnénk megnyerni a magyar bajnokságot, de nem foglalkozunk az esélyességgel. Az öltözőben csupán a győzni akarás a téma. Mire ezek a sorok megjelennek, túl leszünk két fontos bajnoki mérkőzésen, és remélem, mindkettőn ferencvárosi győzelem­nek tapsolhatnak a szurkolók. Némi szünet után ismét Gyarmati De­zső irányítja a Fradi pólósainak edzéseit.- Itt vagyok a népligeti uszodában minden foglalkozáson, és igyekszem átadni a fiúknak a tapasztalataimat - mondta a mester. - Remélem, megnyugodtak a játékosok az utóbbi időben elszenvedett kudarcok után, és helyt tudnak állni a sorozatban következő nehéz mérkőzéseken.- A Mladost elleni meccs előtt a BVSC-vel és az Újpesttel kell meg­mérkőznünk. A bajnokság alapszakaszban nem tragédia, ha elvesz­tünk egy összecsapást, de nemzetközi kupatalálkozóra készülve jót tenne a társaság egészséges önbizalmának, ha legyőznénk a hazai ri­válisainkat. Az utóbbi időben nem alakuft’ki a sikerekhez nélkülözhe­tetlen összefonódás az edző és a játékosok között. Fontos, hogy a csa­pat a vízben higgyen az edzőnek, és o győzelmek adják meg a szak­vezető szavainak hitelét. Bízom benne, hogy április közepéig, o zág­rábi meccsig összerázódunk a fiúkkal. Odakint mindenféleképpen nyernünk kell a továbbjutáshoz. Erre most szerintem húsz-huszonöt százalék esélyünk van.-És a bajnokság megnyerésére,- Tehetséges, fiatal csapat a mai Fradi, amelynek még kell egy kis idő, hogy igazán összeérjen. Úgy érzem, a csapatban benne van a baj­noki cím, és számomra ennek a lehetőségnek a megvalósítása a cél, a feladat. (margay) A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára azok számára nyújt kiváló lehetőséget, akik azért akar­nak belépni egy nyugdíjpénztárba, hogy pénzüket hosszú távon maximális biztonságban tudhassák, s emellett az évek során versenyképes hozamra is szert kívánnak tenni. Hasonlóan az ország piacvezető biztosítójának egyéb tevékenységeihez a Hungária Biztosító Nyugdíjpénztá­rát is a különösen magas szintű szakmai tudás és pénz­ügyi biztonság jellemzi. Mindez a világ legnagyobb biz­tosítási csoportjaként ismert Allianz-nak köszönhető, mely a Hungária Biztosító anyavállalataként tőkeerejé­vel és széles körű nemzetközi tapasztalatával a nyugdíj­pénztárat is segíti. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztárába tehát főként azoknak érdemes belépni, akik a nyugdíjpénztárak kö­zötti választásnál a megbízhatóságot és a pénzügyi szak­értelmet helyezik a középpontba. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára egy JÓ lépés. Mindenkinek. További információkkal a Hungária Biztosító fiókjai és képviselői készséggel állnak rendelkezésére személye­sen, vagy a Nyugdíjpénztár 267-5929-e.s budapesti telefonszámán. Allianz (8) «Lf HUNGÁRIA FS BIZTOSÍTÓ RT. NYUGDÍJPÉNZTÁRA A takarékszövetkezetek partnere A pólós testvérek közül az idősebb a pontosabb A két Steinmetz, Barnabás (23) és Adóm (18), a Ferencváros vízilabdacsapa­tának két oszlopos tagja, még ha akarná, akkor sem tudná letagadni egymást. Bár más színű a hajuk, a külső szemlélő ránézésre is megállapíthatja a közöt­tük lévő családi köteléket. Barnabás állítása szerint öcsse jó testvér. Különösen azt értékeli benne, hogy elviseli az ő hibáit és „idegbetegségét" az egyetemi vizsgaidőszakban. Bar kü­lön szobájuk van a családi otthonban, Barnabás gyakran nyaggatja a testvérét, hogy legyen rendesebb, ügyeljen jobban a dolgaira.- Amikor én a Fradiban pólóztam, Adám pedig még a KSI-ben, nem szeret­tem, ha nekem kellett fognom őt - jegyezte meg1 Barnabás. - Edzésen még ma­napság is előfordul, de ha tehetem, igyekszem kerülni az ilyen helyzeteket. Otthon a családban természetesen gyakran téma a sport, különösen a vízi­labda. Ez persze nem is csoda, hiszen a két Steinmetz édesapja az a dr. Stein­metz János, aki 1968-ban az olimpián bronzot nyert, majd 1977-ben Európa- bajnoki címet szerzett a vízilabdacsapattal. Szerencsére az édesanya is jól viseli ezt a helyzetet, már csak azért is, mert egykor utánpótlás-válogatott kosárlab­dázó volt. A házimunka viszont az a terület, amely olykor igazi próbatétel a válogatott vízilabdázónak.- Azt hiszem, ebben döntetlenre állok Adómmal. Nem áll közel hozzám a háztartási munka. Néha ugyan előfordul, hogy elmosogatok. Ádámnak azonban olykor komoly lelkiismeret furdalása van emiatt.- Anyukánknak rengeteg dolga van - véli Adóm -, és az sem egyszerűsíti a helyzetét, hogy két fia van. Ezért az utóbbi időben többet igyekszem segíteni. El­intézem a kisebb bevásárlásokat, megterítek, vagy lemegyek a garázsba ás­ványvízért. Sőt a minap készítettem egy pizzát. Adám a bátyját klassz testvérnek tartja, akinek a véleményét bármikor bár­milyen kérdésben kikérheti. Gyakran beszélik meg a különböző játékszituáció­kat, és Ádám akkor is számít bátyja tapasztalatára, ha összetűzésbe kerül vala­kivel. Szerelmi ügyek azonban nem kerülnek szóba a két testvér között.- Barna annál sokkal zárkózottabb, hogy erről beszélgessünk. Ha olyan té­ma kerül szóba, amelyről ő nem szívesen beszél, vagy úgy alakítja a csevegést, hogy kitérhessen a válasz elől, vagy egyszerűen odébbáll. Adám azért is hálás a bátyjának, hogy amikor újoncként a csapathoz került, nem kellett átélnie a szokásos beavatási procedúrát, ráadásul a beilleszkedéssel járó nehézségeket is megkönnyítette az idősebb testvér. K. Zs. (Blikk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom