Emlékalbum - 25 éves a Fradi Újság (1995)
Emlékalbum 1.
A FRADI HÍRADÓTÓL A ZÖLD SASOKIG 25 rencvárosban - tizenhárom éven keresztül.- 1931. május 4-én voltam először válogatott - folytatja a visszaemlékezést. - Az Üllői úton Svájc csapata ellen mérkőztünk. Előtte jóformán csak dr. Máriássy Lajos szövetségi kapitány bízott bennem, mert például az egyik újság ezt írta: „Lázár lesz az a banánhéj, amelyen elcsúszik, a magyar válogatott. ” A 6:2-es győzelem és jó játékom után persze már az egekig magasztalt ugyanaz az újság - mondja mosolyogva. Irányító szerepben- Mikor kapta a B-középtől a Tanár úr nevet?- Pontosan nem tudom - válaszolja elgondolkozva 1933-ban vagy 34-ben kezdtek így hívni, s tulajdonképp ekkor szerettem meg igazán a jobbfedezet szerepkörét. Innen irányítani lehetett a játékot, szervezni a támadásokat, s közben a védelemnek is segítettem. Vagyis mindenütt ott lehettem, ahol a játék legizgalmasabb mozzanatai zajlottak. S persze a góllövésről sem maradtam le. A válogatottban egy bukaresti gólomra emlékszem vissza szívesen. l:0-ra vezettek az első félidőben a románok, a szünet után én egyenlítettem, aztán Toldi lőtte a győztes gólt. 1939-ben pedig a Fradival Belgrádban KK-mérkőzést játszottunk, hosszú ideig egyik csapat sem tudott gólt lőni, míg végre nekem sikerült megtörni a jeget. Végül 2:0-ra győztünk. Lázár Gyula 49 alkalommal játszott a magyar válogatottban, utoljára 1940-ben Genovában, az olaszok ellen (1:1 volt az eredmény), de még 1945-ben is tagja volt a „B” válogatottnak. 1943-től a Szentlőrinci AC-ban játszott, utolsó NB I-es évét pedig 1945-46-ban küzdötte végig a Herminamezei AC színeiben. Aztán kiscsapatoknál - Gyomron, Túrán - edzősködött, majd a BKV Előre NB Il-es csapatnál. S közben - egészen 1971 végéig - kergette a labdát a Fradi öregfiúk csapatában.- Legszebb emlékem a Ferencvárosnál eltöltött évekből az a kollektív, baráti szellem volt, ami ösz- szetaitotta az akkori Fradit - mondja búcsúzóul. - S ha előbb- utóbb felépül az együttes új otthona, a stadionavatón biztos ott lesznek a régiek is a sokat megért Üllői úti pályán. Talán akkor még egyszer nekivetkőzöm, hogy utoljára kifuthassak arra a csodálatos zöld gyepre... Vitár Róbert (1972) EGY EMBERÖLTŐ A FRADI-PÁLYÁN Van abban, valami jelképes is, hogy az öreg lelátó egy maradványa még ott szürkéllik a modern klubházzal szemben, s oldalában egy pici lakásban, az egykori és mai gondnoki lakásban húzódik meg Fáncsi Ferenc családjával. Túlzás nélkül lehet mondani, hogy nemcsak itt éli az életét, de itt élte is. Már az apja is a Fradi- pályán dolgozott, s ő hétéves kora óta lakója, majd sportolója, edzője és végül gondnoka az FTC-nek. Ahogy sorolom ezeket a jubile- áris tényeket, sűrűn és egyetértőén bólintgat a gondnok: „Bizony az idén töltöm be a hatvanat!” Akkor születésnapi köszöntő is ez a cikk. „Vagy búcsúztató” - mondja. O tudja, melyik öltöző kié, hol van szabad hely és meddig, mikor és mit kell vonalazni. Hány generációnak viselte gondját a gondnok? „Hű, ha én azt mind tudnám! Itt zsong körülöttem az a sok sportoló, csak azt veszem észre, hogy kiöregednek mellőlem és én - maradok.” Hiába a sport rakétasebességgel változó világában, csak a gondnok évei cammognak földi gyorsasággal. „Hogy elrepült az idő! Nemrég még Toldi, Kohut, Sárosi volt a Fradi-futball. De ismerem és szeretem én az utódokat is. Flóritól a kölyökjátékosokig mindenkit. Minden Fradistát.” „Fáncsi-spori” volt teniszezője, majd teniszedzője, jégkorong és gyeplabda játékosa a Fradinak és közben gondnoka is. Volt idő, amikor egyesületet változtatott, de lakást nem. „Hja, a kenyérkereset sok helyre elveti az embert, de bármit és bárhol dolgoztam, esténként jó volt hazajönni - a Fradiba...” Valami gondnoki élmény, történet - unszolom emlékeit. De egy ilyet sem tart nyilván. A gondnok életét nem a történetek színesítik, hanem az, hogy örökké sportolók, fiatalok között van. Már-már engedném emlékeit, amikor felcsillanó szemmel megkérdezi, hogy nem lehetne-e gondnoki élmény helyett sportolói élményt mondani? Dehogynem! Bocsánatkérőleg hozzáteszi, hogy azért kicsit gondnoki is, hiszen csak úgy fordulhatott elő, hogy a Fradi-pályán lakott. „Már régen nem játszottam a gyeplabda-csapatban, már ebből is olyan kiöregedőfélben voltam. A Fáncsi Ferenc 1994 nyarán, 83 éves korában (1972) hunyt el. Urnasírjára egy zöld-fehér szalagos kis koszorú is került. Az Üllői útról vittük oda... bajnokságot eldöntő mérkőzésre került a sor, itt a Fradi-pályán. Meg is akartam nézni, de hogyhogy nem - elaludtam. Arra ébredek, hogy ráznak: Kelj fel Fáncsi az intenért, neked kell játszani! Na, azt hiszem még soha, olyan gyors nem voltam, mint amikor kiugrottam az ágyból, messziről locsoltam meg magam hideg vízzel, hárman is öltöztettek, mint valami menyasszonyt. A Postás ellen játszottunk, én balszélsőt. Kicsit még álmosan kóvályogtam, amikor elém került a labda, szóval - luftot ütöttem. Szerencsére, mert addig tekergett utána a meglepett postások között, míg gól lett. Ezzel a góllal nyerte a Fradi akor a gyeplabda-bajnokságot.” Nevetve meséli, de látni rajta, hogy még ma is büszke arra a „luftra”... Emlékeztetem arra, amit az elején mondott: lehet, hogy búcsúztató ez a cikk? „Nahát, ha gondnoka már alig leszek az új pályának, de nézője még szeretnék lenni!” Újra meg újra megszakítjáka beszélgetést, hiába a gondnok nélkül még egy sima hétköznap sem megy el. Szereti csinálni. Szereti a nyüzsgést, az új arcokat és a régieket. Csilandozza a hiúságát, hogy neki semmi egy autogram- mot megszerezni valamelyik kis srác részére. Fia a Fradiban jégkorongozik. Amikor azt kérdem, hogy mit szólt volna hozzá, ha egy másik egyesületben sportol, csak néz, mint akinek az értelméig nem is jut el a kérdés. Magam is belátom, hogy ezt nem lett volna szabad kérdeznem. Fáncsi Ferenc 53 éve lakik a Fradi-pályán. Abból a lakásból nem vezethetett más sportegyesületbe a fia útja... Egy emberöltő a Fradi-pályán!... Mennyi nagyszerű sport- esemény, szép diadal és fájó kudarc lehet ennek az ötvenhárom évnek a krónikájában! De Fánci Ferenc nem vezetett naplót. „Csak” csinálta a dolgát. Réti Anna (1972) EZÜSTKEZŰ LÁNYOK Harmadik napja tartott a Sport- csarnokban az asztaliteniszezők Tizek bajnoksága, a levegőben lógott a nagy szenzáció, a nagy meglepetés, az eddigi legnagyobb bravúr. Szendy Kati zöld meze már sötétlett az izzadtságtól, de ő szinte mindenről elfeledkezve csak a téglalap formájú asztalt látva ütötte hol az egyik, hol a másik sarokba a kis fehér kaucsuk labdát. Mögötte a lelátó első sorában ott szurkoltak a Fradi-szakosztály tagjai, élükön Pénzes György edzővel. A gyengébb idegzetű lányok néha nem is mertek a küzdőtérre nézni... Magos Jutka, a nagy ellenfél a döntő játszmában 18:15-re, majd 21:20-ra vezetett, tehát egyetlen egy pont, jó ütés vagy jól visszaadott labda kellett ahhoz, hogy ő legyen a tizek bajnoka. „Kati! Most vigyázz!” - kiáltotta be valaki, s nem tudni, hogy meghallotta-e vagy sem, de jól vigyázott. Előbb egyenlített, aztán a vezetést is megszerezte - most neki volt mérkőzéslabdája! - s ő ezt meg is játszotta. Tizek bajnokságának győztese: Szendy Kati, FTC. Leírhatatlan volt az öröm Nemcsak a 17 éves újdonsült bajnoknőt, a Teleki Blanka Gimnázium érettségire készülő csinos diákját ölelték, csókolták sokan, hanem egymás nyakába borultak a fradisták valamennyien. Nagy nap volt ez a zöld-fehérek asztalitenisz szakosztályának életében. Pénzes György edző boldogan nyilatkozott munkájáról, az FTC női asztalitenisz szakosztályáról.- Azt hiszem, ennél szebb eredménnyel nem is zárhatnánk az 1971-es évet, amely sok szép sikert hozott valamennyiünknek - mondja. - Csapatunk legnagyobb riválisunk, a Statisztika mögött ismét második lett a bajnokságban, bejutottunk a Vásár Városok Kupájának döntőjébe, s csak óriási küzdelemben szenvedtünk vereséget az athéni mérkőzésen 5:4
