Fradi újság (1995)
1995 tavasz / 5. szám
8 FRADI ÚJSÁG ELMARADTA PÓLÓSBRAVÚR, DE: A második hely is siker Álló sor, balról: Kásás, Steinmetz, Kardos, vad, Bíró, Wolf edző, Horváth, Tóth, Nagy, Lová- nyi. Elöl: Balogh, Márton, Pelle, Czirok, Sentényi technikai vezető, Habi, dr. Füredi orvos Az FTC-Vitasport vízilabdacsapata valami hasonlót művelt az 1994— 95-ös idényben, mint az angol, vagy a német olykor az olasz labdarúgóegyüttesek szoktak. A hazai bajnokságban bukdácsolva vették az akadályokat - e sorok írásakor még az sem dőlt el, hogy ott lesz-e a Fradi a hatos rájátszásban -, a nemzetközi kupában viszont a döntőig meneteltek a zöld-fehérek. A LEN Kupa megszületése óta a kísérleti nyúl szerepét tölti be. Ezen a sorozaton próbálgatja ugyanis a sportág vezetése a szárazföldön kitalált új szabályokat, mielőtt bevezeti őket, avagy elveti, a résztvevőknek tehát az ellenfeleken kívül e furcsaságokkal is meg kell küzdeniük. A ferencvárosiaknak mindkettő remekül sikerült, hiszen várakozáson felül szerepeltek: biztosan meneteltek a kupadöntőig. Addig a két mérkőzésig, amelyen az a CN Barcelona várt Bíróékra, „akit" a csoportmérkőzések során, Budapesten egyszer már simán legyőztek. Igaz, Wolf Péter edző váltig hangoztatta, hogy azt a meccset el kell felejteni, egy finálé teljesen más. A Komjádi uszodában rendezett első találkozón a katalánok kezdtek jobban, de 2-4 után fordított a Fradi. Senki sem gondolta 5-4-nél, hogy ekkor vezetnek utoljára Kásásék. Ugyanis 6-6 után zsinórban négy gólt lőttek a vendégek, és már csak szépíteni sikerült: 8-10 a vége. A barcelonai visszavágón így csupán hajszálnyi volt az esély. Bár az elején még 1-1 volt, de utána már 1-6, és joggal ünnepeltek a hazai szurkolók. Jóllehet, a fiúk megmutatták, milyen is a Fradi-szív, és a vége 7-9 lett, összesítésben négy góllal volt jobb a CN Barcelona. A csapat edzőjével, Wolf Péterrel néhány nappal a második mérkőzés után beszélgettünk a népligeti uszodában.- Úgy érzem, a fiúk mindent megtettek a két mérkőzésen a sikerért- kezdte az értékelést a szakállas mester. - Sajnos, csak közepes játékot nyújtott a csapat, és ez egy nemzetközi kupadöntőben kevés. A szerencsével is hadilábon álltunk, bár kétségtelen, hogy a Barcelona egyelőre még jobb csapat a Fradinál. Méltó ellenfelek voltunk, és ezért dicséret illeti a játékosokat. A mai Fraditól szép eredmény ez a második hely.- Kezdjük a hazai mérkőzéssel: miért kapott ki itthon is a Fradi?- A fiúktól behúzódásos védekezést kértem, és ezzel 5—4-ig nem is volt baj. Ezután következett néhány védekezésbeli baki, és máris elhúztak a spanyolok négy góllal. Az igazi gond azonban nem hátul, hanem elől volt. Négy lövőemberünknek volt tizennégy olyan lövése, amiből nem lett gól, sőt, öt sikertelen kísérlet után lefordultak a vendégek, és nem egyből gólt is értek el. Ilyen szinten nem lehet ekkora hibaszázalékkal játszani, még akkor sem, ha az ellenfél hálóját a világ egyik legjobb kapusa is őrzi.- A lelátóról úgy tűnt, sokszor nem is tudtak mihez kezdeni a labdával a mieink, elképzelés nélkül adogattak a blokk előtt.- A sok rossz megoldás után már nem merték elvállalni a lövést azok, akiknek kellett volna. Elbizonytalanodtak, és az idő sürgetése miatt rendre előkészítetlenül, pontatlanul lőttek. Alig mozogtak keresztbe, és ezzel jelentősen megkönnyítették a spanyolok dolgát. Egyébként ebben az is közrejátszott, hogy az első két negyedben nagy volt a hajtás, és a sok le- és felúszás miatt kicsit elfáradtak a fiúk, és ezután a felúszást követően eltartott jónéhány másodpercig, mire rendezték soraikat.- Négygólos hátránynál felsejlett egy katasztrofális vereség árnyéka, aztán mégis szoros lett a vége. Minek volt köszönhető az újabb fordulat?- Csupán annak, hogy 6-10-nél sem álltak le, tovább próbálkoztak, és az akarásnak meglett az eredménye. Fia van még hátra három-négy perc, talán még a győzelemre is lett volna lehetőségünk. Mint már mondtam, a Barcelona még jobb csapat nálunk, de ha a srácok elhitték volna, hogy ezen az estén ők a jobbak, nyerhettek volna. De a jó megmozdulások mellett mindenkinek volt két-három nagy hibája, és ezeken elment a meccs.- Milyen reményekkel kezdtétek a barcelonai visszavágót?- A mérkőzés előtt bíztam abban, hogy sikerül győznünk, és hazahozhatjuk a LEN Kupát. Az első meccset videóról többször viszanéztük, kielemeztük a hibákat, szóval, mindenki tudta, mit kell másképp csinálnia. Hasonló védekezéssel próbálkoztunk, mint itthon, de ez most nem jött be. Ezért a harmadik negyedben átálltunk szoros emberfogásra, és ötgólos hátrányból fel is jöttünk a végére.- Sostarnak, a Barcelona kapusának ezúttal sem kellett sokszor maga mögé nyúlnia...- A lövéseink megint gyakran célt tévesztettek, és bár a spanyolok csak egyszer tudtak lefordulni, az ellentámadások közül több is góllal végződött. így aztán összességében hiába kaptunk viszonylag kevés gólt, tizenöt találattal igen nehéz megnyerni egy kétfordulós nemzetközi kupadöntőt. Egy kicsit kellett volna csak határozottabbnak lenni az ellenfél kapuja előtt, és akkor most a kupagyőzelemről beszélgethetnénk.- Mennyire volt számotokra zavaró, hogy a megszokottaktól eltérő szabályok szerint kellett játszani a LEN Kupa mérkőzésein?- Nagyon. Amíg a BVSC-Westel is versenyben volt, néha játszottunk egymással így. Ez a játék teljesen más, mint a szokásos. Sokkal gyorsabb, hamarabb kell kapcsolni egy- egy szituációban. Na, ebben jobbak voltak a spanyolok.- A vízilabdában mindig kulcsú- kérdés a játékvezetők ténykedése. Ők hogyan működtek együtt az új szabályokkal?- Nem akarok a bírókkal foglalkozni, mert az mindig magyarázkodásnak tűnik. Maradva a döntőnél, a barcelonai mérkőzésen akadtak kétes ítéleteik, de nem ezeken múlott a dolog. Ám tény, hogy a kupasorozaton gyakran nem csupán a játékosokat zavarták meg az új előírások.- Jövőre, veled, ugyanitt?- A fiúk most láthatták, hogy vannak lehetőségek a Fradinál. Ennek a társaságnak még kell két-há- rom év ahhoz, hogy igazán összerázódjon, és akkor már képes lesz nemzetközi kupát nyerni. Nagy változásokat nem tervezek a keretben, mert a túl sok csereberének nincs értelme. Igyekszünk minél több tornán szerepelni, a hétköznapokon pedig sokat dolgozunk. Remélem, hogy a bajnokságban bejutunk a legjobb négy közé, a következő idényben meg előbbre lépünk itthon és külföldön egyaránt. Margay Sándor OPEL OPEL Autószerviz Alkatrészáruház Az OPEL TANDOX - jelentős fejlesztés eredményekért - megnyitotta Magyarország legnagyobb OPEL Alkatrészáruházát, legkorszerűbb OPEL Autószervizét, Karosszéria- és Fényezőüzemét. Autószerviz: nyitva: H-P.: 7.30-17.00 Sz ombat 7.30-13.00 Tel.: 260-1969 Fax: 260-9946. OPEL Alkatrészáruház nyitva: H-P.: 8.30-17.00 Szombat: 9.00-13.00 Tel.: 260-1956 Fax: 260-7114 Karosszéria- és fényezőüzem nyitva: H-P.: 7.30-17.00 Szombat: 7.30-13.00 Tel.: 260-9946 Fax: 260-9946 OPEL Karosszériaüzem Fényezőüzem