Fradi újság (1994)

1994 / 5. szám

FRADI ÚJSÁG Egy rossz Zava sem lehet „Akiben nincs kellő kitartás, az gyorsan eltűnik. Én nem fogok” Az a bizonyos Babosnak lőtt gól Zavadszky Gábor azon a havas februári edzőmecs- csen először kezdett a Fra­diban. A Dinamo Kijevnek adott hármasból hamar­jában egyet bevállalt, eképp a III. Kerületi TVE és a Győr ellen Magyar Kupa-mecs- cselésen is mezt kapott. Mi több, ezután ismét neve mellé biggyeszthettük az ak­tuális találatokat, majd az előző bajnokin a Sopronnak is meglőtte a magáét. így annyi feltétlenül megjegy­zendő: eme mutatványai okán a köz kitüntető fi­gyelmét is kiérdemelte.- Alighanem mindenki valami ehhez hasonló antréról álmodik. Belépő' gyanánt ugyanis több mint meggyőző voltál: akármerre jársz, hinted a gólokat, pedig még csak 19 éves vagy...- Már az is meglepett, hogy ilyen hirtelen felkerültem az ifiből a nagycsapatba. Sokáig azonban csak a keretben voltam benne, ami ugye azt jelenti, hogy nem játszot­tam. Aztán a téli alapozás vége felé, a Dinamo Kijev elleni felkészülési meccsen Nyilasi Tibor berakott a kezdőbe. Nem mon­dom, rendesen izgultam, de sze­rencsére sikerült egy gólt össze­hoznom. Utána pedig akupamecs- cseken is betaláltam, de az igazi­nak azért kétségkívül a Sopron el­leni első bajnoki gólomat tartom.- Emlékezetes volt, ugyanis még a hálóig sem jutott el a laszti.- Viccelődtek is a fiúk az öltözőben, mert ekkora potyát csak a legritkábban szoktak bekapni a kapusok. Olyasmiket kérdeztek, hogy mennyit fizettem neki, egyszóval ugrattak. Nagyon sajnál­tam Babost, hiszen az utánpótlás­válogatottban együtt játszunk s barátok is vagyunk.- Érzésed szerint mennyire stabi­lizálódott a helyzeted a kezdőben ?- Korántsem, mivel nekem már csak a koromnál fogva is mindig bizonyítanom kell, meg úgy egyébként is van még mit tanul­nom. S mivel elég nagy a tülekedés a csapatba kerülésért, ezért addig leszek kezdő, amíg a gólokat rú­gom.- Gondolom, azért valamelyest nőtt az ázsiód a többiek szemében. Vagy nem?- Nem hiszem, hogy néhány gól miatt különösebben megváltozott volna a fiúk véleménye. A többi fi­atallal együtt ugyanúgy cipelem az edzésre a labdát, vagy a bólyákat, ahogy eddig. Persze, ebben nincs is semmi kivetnivaló, hiszen a hierar­chia szerint ez mindenhol a fia­talok reszortja.- Azt hiszem, helytálló az a megállapítás, hogy a magyar lab­darúgásban az esetek túlnyomó részében eltűnnek a tehetségesnek találtatott fiatalok. Nem tartasz at­tól, hogy te is gyarapítód majd a soha be nem vált ígéretek táborát?- Nyilvánvaló, senki sem sze­retne lesüllyedni. A lehetőséget ki kell használni, s ha épp arra van szükség, akkor akár edzés után is kint kell maradni gyakorolni. Akiben nincs kellő kitartás, az gyorsan eltűnik. Én nem fogok.- Mire taksálod a mai Fradit?- Az Üllői úton mindig álom­szerű játszani.- És a bajnokságban?- Szerintem összességében most nagyobb a sansz az első helyre, mind eddig. Annyiban szerencsés­nek mondható a sorsolás, hogy a Békéscsaba jön hozzánk, a többi meccset pedig hozni kell. \A. YBL TOP 18 kispályás labdarúgó bajnokság A több mint kilencven csapat részvételével zajló küzdelem sorozat még 1993. októberében indult. A négy helyszínen zajló selejtező mérkőzések után januárban elődöntők, míg februárban a döntőkre került sor a TOP 18 versenysorozatban. S hogy a TOP 18-ból hogyan lett YBL TOP 18, annak története a döntő - február 27. - előtti éjszakára nyúlik vissza, mikor is az Egyesült Államokból éppen visszaérkező Takács Tibor úr az YBL Tervező Szövetkezet elnöke bejelentette, hogy vállalja a ren­dezvény sorozat, illetve a döntők fővédnökségét, támogatását. így a rendezvény szakmai fővédnöke, Nyilasi Tibor mellett Ők let­tek a másik fő támogatók. A február 27-én sorrakerült döntő-gála igazán remek mérkőzéseket és szórakoztató programokat hozott. A döntő a Körcsarnokban zaj­lott, ahol szép számú közönség előtt vívtak meg egymással a csapa­tok. A harmadik helyért a Császár Kér. Ház csapata és a BME Flexiton játszott, végül is a rutinosabb Császár Csapat szerezte meg a harmadik helyet. A döntőben az InTime és a kispályán jól ismert KAC csapata találkozott egymással. A kispályás foci minden szépségét és izgalmát felvonultató mérkőzésen végig is az esélytelenebbnek tűnő In Time győzött és lett az YBL TOP 18 ezévi bajnoka. $z izgalmak közben és után maradt idő jóízű szórakozásra is, hiszen bemutató mérkőzéseken fellépett többek között az 1. FC Femina a legjobb női foci csapatok egyike, a Neményi Bélával és Martos Győzővel fémjelzett BMW, még a nap fénypontjaként a Magyar Teremválogatott találkozott a FRADIVAL, akik erre a mérkőzésre az EDDA együttes csapatával erősítettek. YBL TOP 18 - folytatás a következő évben, talán már országos szinten! ­YBL MIKLÓS TERVEZŐ SZÖVETKEZET I OSI Budapest, Bécsi u. I. I 17-1475 I I 8-5988

Next

/
Oldalképek
Tartalom