Fradi újság (1994)
1994 / 5. szám
FRADI ÚJSÁG 5 AZ FTC TORNÁSZ BAJNOKCSAPATA Álló sor balról: Mravecz, Altorjai, Nagy, Hajdú, Janis Elől: Bódy, Hüse, Rajnai PUSKAS JENŐ DEÁK ZOLTÁN ZSÁKAI CSABA DR. KARÁCSONY ISTVÁN LÁNG GÉZA Az edzőket bemutatja Dőlte Zsolt szakosztályvezető: DR. KARÁCSONY ISTVÁN (1945) A Testnevelési Fó'iskola elvégzése után, mint volt válogatott tornász, egyértelmű lett, hogy edzó'ként a tornát, klubként az FTC-t választotta, mindez 1972- ben történt. Napközben testnevelőként az iskolájában toborzott híveket a sportnak, természetesen elsősorban a tornának, délután pedig a már beszervezett gyerekekből a Fradi tornacsarnokában próbált sikeres sportembereket faragni. Mégpedig igen eredményesen, ennek eredményeként 1979-82 között az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya volt, de már 1976 óta a TF-en tanít a torna tanszéken. A szakosztályi edzó'sködés mellett, 1986-ban a testneveléstudományok doktora címet érte el és ezzel szinte állandósította magát a hazai, nemzetközi sporttudományos kongresszusokon. Nemzetközi bíróként az utolsó két olimpián és tucatnyi EB-n, VB- n képviselte a magyar tornát. LÁNG GÉZA (1952) A férfi torna szakosztály abszolút fanatikusa, napszámosa, atyamestere, Géza bácsija, Gocskája, Láng ura, mumusa, illetve imádott tisztelt edző bácsija - kinek-kinek tetszése, hovatartozása szerint. Mitől ez a rag, besorolás? Egyszerű - a tornacsarnokban, a tornaversenyeken éli az életét, végsősoron az élete a torna. Természetesen ez családi háttér nélkül nem menne. Felesége, Anikó asszony is a sportban dolgozik és nyugodt hátteret biztosít, még azt is „elviselte”, hogy a gyerekeit is „elrabolta” a tornacsarnokba. Láng Zoltán 16 évesen természetesen már ifjúsági válogatott tornász és Attila is szorgoskodik, hogy jó tornász legyen. Hogy kezdődött ez az egész? Válogatott tornászként, 18 évesen kezdte el az edzői pályát, és azóta egészen kivételes sikerekkel végzi, megszállottan a munkáját. Minden korosztályban volt már országos bajnoka, illetve bajnok csapata, 10 éve minden világversenyen indult tornásza a magyar csapatban. Jelenleg a hazai torna rangsorban a férfiak toronymagasan vezetnek, a négy nemzetközi minősítésű, válogatott tornász, illetve a felnőtt csapat versenyzői dolgoznak a keze alatt. Emellett a serdülő és ifjúsági csapatoknál is „besegít”. Hivatalosan nincs vezető edző, de Láng Géza kora reggeltől késő estig - EGYETLEN FŐFOGLALKOZÁSÚ EDZŐKÉNT - összefogja a szakosztály munkáját, még a szerek karbantartására is kiterjed figyelme, energiája. Elgondolkodtatóak szavai (melyeket a bajnokcsapat ünnepi vacsoráján mondott): „A csapat- és közösségi munkát tartom a legfontosabbnak, éppen ezért vagyok a legbüszkébb a szakosztályunkra.” KÖSZÖNJÜK GÉZA!!! DEÁK ZOLTÁN (1941) 1957-ben újjászületett az FTC férfi torna szakosztálya Harmath József mesteredző, a TANÁR ÚR szervezésével és vezetésével. Ekkor került a fradis tornászok táborába Deák Zoltán és tizenkét éven át derekasan küzdött előbb az ifjúsági, majd a felnőtt csapatban. Azt a töretlen elszántságot, akaraterőt akkor szívta magába, hiszen - gondoljunk csak bele - a talajgyakorlatokat tényleg a talajon (földön, salakon, parkettán) kellett bemutatni, nem pedig a sportszergyártó cégek rafinált, rugós és méregdrága szőnyeggel borított talaján. A tornából „szerelem” lett, elhagyva az eredeti nyomdász szakterületet, 1969-ben már edzőként segítette a szakosztályt, 1971-től testnevelő tanári diplomával készítette fel - már az iskolai munkájával is - a leendő tornászokat. Ettől kezdve válogatott tornászok sorát nevelte fel, a magyar- és a fradi torna büszkeségeit. 1978 óta szakedzőként és nemzetközi bíróként, az iskolájában elismert, szeretett tanárként szolgálja a tornát, példázza a becsületet, klubhűséget. PUSKÁS JENŐ (1959) A TF elvégzése után 1982—92-ig szülővárosában, Debrecenben volt vezető edző, közben szakedzői képesítést szerzett, nemzetközi bíró. 1992-től Budapesten a Telepy utcai Általános Iskola és Gimnázium testnevelő tanára és a szakosztálynál az utánpótlás biztosítása a fő feladata. Ez az az általános iskola, ahol a már említett Harmath tanár úr kialakította azt a torna utánpótlás bázist, amely biztosítja a versenysportoláshoz szükséges iskolai, pedagógiai hátteret. Hiszen hiába a sportoló, az edző, a szülő áldozatvállaló közös munkája, ha egy iskola nem jó szemmel nézi a versenyek miatt sokat hiányzó gyerekeket. Szakosztályunk és az egész Ferencváros szerencséjére a Telepy utcai bázis-iskola szívügyének tekinti a minőségi sport támogatását. Mi sem bizonyítja jobban, hogy tornászaink nem maradnak le a tanulásban; három felnőtt versenyzőnk nappali tagozatos TF-s, ketten most felvételiznek. ZSÁKAI CSABA (1967) Nem véletlen, hogy 18 évesen kezdte el az edzősködést, hiszen mestere - Láng Géza - is hasonló cipőben járt, amikor ilyen fiatalon vágott neki az edzői hivatásnak. Valószínűleg sok mindent „örökölt”, ellesett a példakép hozzáállásából, eredménycentrikus- ságából, mert eddigi rövid pályafutása alatt nevelt már országos serdülő bajnokot. A tanítványai által szeretné elérni azt, ami tornászként nem jött össze. Sikerüljön! í&floriol100* 100% NAPRAFORGÓOLAJ A napszerű • koleszterinmentes • E-vitaminban és telítetlen zsírsavak ban gazdag • tiszta és természetes Gyártja az FTC férfi torna szakosztályának hivatalos szponzora: Cereol Növcnyolajipari Rt. Magyarország *075 Budapest, Rumbach Sebestyén ú. 21. Telefon: 268-1022 Telefax: 268-1020