Fradi újság (1993)
1993 / 3. szám
6 FRADI ÚJSÁG A futball fotográfusa Aki kérdez: Szántó Gábor Aki válaszol: Magdics László fotográfus, Az FTC örökös tagja- Magdics László fotográfussal ülünk itt a stúdióban, szeretettel köszöntelek a Kőbányai Televízióban kiállításod alkalmából. El kell mondanom a nézőknek, hogy azért tege- ződünk, mert voltál olyan kedves és ezt felajánlottad.- Igen, hát én mondtam Neked, mivel én Kőbányán születtem, tősgyökeres kőbányai vagyok, s mivel Te itt dolgozol miért ne beszélgethetnénk baráti hangnemben!- Legelőször is azt szeretném tisztázni: mi az a titulus, hogy fotográfus? Miért szereted te ezt a titulust használni?- Azért szeretem ezt a titulust használni, mert a fotózás nem egy tanult szakmám, hanem évek során magam képeztem, úgy vettem a lépcsőket fokról-fokra. így jutottam el a mai napig. Tehát nem vagyok hivatalosan okleveles fotós, illetőleg fotóművész.-Azt el kell mondanunk a kedves nézőknek az a hír járja, hogy nem kezdődik el úgy Fradi mérkőzés, hogy Te nem lennél ott.- Ez így igaz, annál fogva is, hogy éveken keresztül dolgozok Somos Pista bácsinak - a játékvezetők krónikásának - én fotózom a bírók számára, elsőként lépek a pályára és majdnem utolsóként zavarnak le, mert ott is a bírókról készítem a portré-felvételeket.- Laci, hogy volt ennek a története? Próbáljunk a legelejére menni, hogy indult az elkötelezettséged a sport iránt?- Tulajdonképpen édesapámnak köszönhetek mindent aki a huszas évek híres sportolója volt - számomra a legnagyobb atlétasportolója, magyar bajnok, főiskolai világbajnok volt a Svédváltó futó tagjaként, - itt hordom nyakamban talizmánként azt az aranyérmet, melyet 1927-ben Rómában nyert, indult az 1928. Amszterdami Olimpián. Ő szerettette meg velem a sportot, Ő volt akinek köszönhetem azt az EXA 500 gépet, amellyel kezdtem fotózni, szóval ő vitt ki 1946-ban tízévesen a Fradi pályára, ahol eljegyeztem magam a Ferencvárossal.- Te magad nem is próbáltál aktívan sportolással?- Hát csinálgattam. A Kőbányai Ganz Labdarúgó Ifjúsági csapatában egy pár éven keresztül, vizipólóztam is, de ezek olyan kezdeti lelkesedések voltak. Atlétizáltam a Kőbányai Szt. László Gimnázium diákjaként indultam az Országos Iskolák bajnokságában, ahol harmadik voltam, de a sporttal való igazi eljegyzésem nem sikerült.- Aztán hogy alakult a továbbiakban ? Készültek fotók gondolom... először csak magadnak?- Kijártam egy nagyon kedves barátom Tussinger Anti focimérkőzéseire, tudvalevő Ő a Honvéd játékosa volt, ott kezdtem el fotózgatni, ez a hatvanas évek végefelé történt, majd nagyon érdekes körülmények között kerültem a Ferencvárossal kapcsolatba. 1970 áprilisában egy öregfiúk mérkőzés volt az Üllői úton, ahol készítettem felvételeket, kivittem másnap Hirschpold Árpádnak a csapat intézőjének - aki tulajdonképpen „elindított” a fotóspályán. O leadta a Fradi Híradónak és a következő héten csodálkozva láttam, megjelentek a felvételeim. Bátorkodtam és bementem a Fradiba Nagy Bélához, mondta szeretettel várnak. Ettől kezdve hétről-hétre vittem a fotóimat, így kerültem a Ferencvároshoz, mint fotós!- És utána egyre szélesebb körben ismerték meg a munkáidat és gondolom hívtak máshová is mint fotóst?- Nem hívtak én mentem magamtól! Mostmár büszkén elmondhatom talán nincs olyan pesti lap, amelyben ne jelent volna meg legalább egy felvételem. így a Népsport, Esti Hírlap, Hétfői Hírek, Magyar Ifjúság, Képes Sport, Magyar Hírlap, Labdarúgás, Foci 7, Népszava, Kurír, Mai Nap, - az utóbbi években pedig külsős munkatársa vagyok a Sport plusz Foci és a Pesti Riport című lapoknak. De természetesen a legtöbb a Fradi Újságban, kiadványokban és könyvekben jelenik meg.-Mit jelent számodra tulajdonképpen a Fradi?- Mindent jelent számomra. Megszállottként csinálom ezt a dolgot és érdekességként mondom el, hogy sajnos a házasságom is ráment, mert soha nem voltam jóformán otthon és Magdika a volt kis feleségem ezt megunta és szépen elváltak útjaink. Azóta csak a zöld-fehér és a piros-fe- hér-zöld utakat járom és a fényképezőgép az igazi társam!- Egy-egy ilyen mérkőzésen hány kocka, hány felvétel készül?- Általában egy mérkőzésen 2-3 tekercset fotózok, most egyre nehezebb, a legtöbb mérkőzést esti meccsként játszák, s mivel a fotósok halálos ellensége az esti világítás, bár most a fények egyre jobbak lesznek a Népstadion berendezését is korszerűsítik talán reménykedünk...- És milyen szempontból választod ki hogy melyik kép jelenjen meg? vagy leadsz sokkal több képet?- Hét végén van úgy hogy öt mérkőzésre is kimegyek - utána vasárnap otthon be a sötétkamrába elkészül 15-20 felvétel és hétfőn reggel indul az úgynevezett „körmenet”: kezdek Zsiday Pistánál a Pesti Riportnál, majd a Sport Plusz és végül a Ferencváros. Viszem a képeimet frissesség, aktualitás szempontjából legjobbakat, mindig ami a sláger, most a közelmúlti UTE gyengélkedés miatt Bene Ferenc képeket vittem: megjelentek. Tornyi Barnával volt ez a her- ce-hurca, Tornyi képek is helyet kaptak - szóval szerencse kérdése is a képek megjelenése!- Gondolom bejártad az egész országot pályáról-pályára, biztos utaztál sokat külföldre is?- Nem voltam a Ferencvárossal csak egy rosszemlékű prágai Spárta- FTC meccsen - ahol kikapott a Fradi és Varsóban voltam, de ez évtizedekkel ezelőtt volt.-Azt megtudnád mondani, hogy hány Fradi mérkőzésen fotóztál?- Igen. Ezt érdekességként 1970 óta vezetem a katalógusomat, mert csak így tudok visszanyúlni a régi képeimhez. 1701 sporteseményen fotóztam, ebből 617 a Fradi labdarúgó mérkőzés volt!- A mai napon is olyan élmény fotózni a Fradit mint a régieket? El tudod mondani kedvenc Fradi csapatodat?- Persze, ma is éppolyan szeretettel fotózom a mai játékosokat, mindig voltak, vannak és lesznek kedvenceim, de az 1948/49 évi bajnokcsapat: Henni-Rudas, Szabó-Kéri, Kispéter, Lakat-Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor - ez egy felejthetetlen aranycsapat számomra.- Mi az ami igazán nagy élmény volt ezen a fotós pályán?- A legnagyobb élmény egy közös munka mert 1980—81 -i bajnokságban Nyilasi Tibor volt a gólkirály. A fra- difotós Pozsonyi Lajosai - a volt válogatott jégkorong kapussal sikerült „megcsípnünk” Nyíl valamennyi azaz 30 gólját, amelyért ezüst cipőt nyert Tibi. Ugyanilyen nagy élmény volt az Orvostudományi Egyetem Nagyváradtéri tető „megmászása”!- Hát ez pedig mi?- Onnan készítettem el az első színes felvételt a Fradi pályáról, amely megjelent levelezőlapként is! Ez életem egyik nagy büszkesége! Nagy élmény volt legalábbis számomra.-A sportolókkal mennyire jó a kapcsolatod? Mennyire érzik, hogy Te mindent megteszel, hogy róluk a legjobb jelenetek, pikllanatok jelenjenek meg ? Tudnál valamilyen élményt ami igazán emberi dolog?- Jók a kapcsolatom, népszerű vagyok a játékosok körében! Hát emberi dolog, hogy sorozatban hívtak meg fotósként az esküvőjükre. Kezdődött Bicskei Bertalan esküvőjével, majd Vépi, Mucha, Kű, Dukon, Zsinka, Zsi- vótczky, Batári, Bánki és Fischer Pali, aki sajnos már nincs az egyesületnél, de ma is szomszédom jó a kapcsolatunk. Én mindig tiszteltem, becsültem a labdarúgókat, mert tudom, hogy kemény munkával érnek el sikereket.- Megköszönöm Laci, hogy befáradtál stúdiónkba és elfogadtad a meghívásunkat és remélem, hogy máskor is találkozunk.- És mégegy kis utójáték volt az is, hogy hosszúéves pályafutásom és munkám alapján főleg Klubhűségemért megkaptam a „Ferencváros örökös tagja” kitüntetést, mely életem egyik legboldogabb pillanata volt... Az 1992. decemberében Tuti Tipp Kupát nyert kézilabdás gárda. Álló sor balról: Szarka, Takács, Kulcsár, Tóth Bea, Pádár, Vavlik, Hermanné, Ló'wy, Kovács Vera, Németh András edzó'. Tóth Eszter, Kökény, Olasz, Fiedler Adrienn, Kokainé Fiedler Erika, Kertész, Krammer, Pál Tibor Érem - de milyen? A jelek szerint nemcsak a magyar igazság három, de a „Németh” is, hiszen a Herz-FTC női kézilabdacsapatának vezetőedzője, Németh András, nyáron harmadszor jött a Fradiba. Először 1975-ben, még játékosként igazolt a Népligetbe, de négy évvel későbbi - egyébként természetesen korai - vállsérülése a játék abbahagyására kényszerítette. Lesétált a pályáról, leült a kispadra, a fiú ifi eggyel háromszor nyertek országos bajnokságot. Aztán pont egy házzal állt odébb, átvette az Építők női csapatát, 1982-ben lett először NB I-es edző. Két évvel később visszatért a Ferencvároshoz, majd egy újpesti és gödöllői kitérő után 1992-ben újra itt talált feladatot. Nem is akármilyet, hiszen a Fradi lányai beszélgetésünk pillanatában két ponttal vezetik a magyar bajnokságot.- Az elmúlt tíz évben több csapatnál is megfordult már, korábbi játékosai közül hányán fémének be a mai Fradiba?- Néhányan feltétlenül. Például a fiatal György Anna, Kiss Éva, Bonyhádi. Remélem, a feleségem nem olvassa el a cikket, és nem sértődik meg, hogy őt nem vettem bele a névsorba.- A ferencvárosi lányok nagyon tartottak öntől, hiszen előzetes hírek korbácsos edzőről szóltak. A közelmúltban szelídült valamit, vagy a szigor a régi?- Itt inkább a fiúk edzőjeként ismertek, ebből az időszakból vontak le következtetéseket. Valamelyest ugyan mindenki változik, de nem hiszem, hogy a munkamódszereim gyökeresen átalakultak volna.- Nyáron az új edző mellett új játékosok is érkeztek a Népligetbe, például Kökény, Kokainé, Olasz, majd ősszel Tóth Bea. Egyesek úgy vélik, ilyen erősítés után semmi rendkívüli nincs abban, hogy a csapat az első helyen áll...- Utólag könnyű okosnak lenni, de érdekes, ilyen jóslatokat a bajnokság előtt senkitől nem hallottam. A csapat nemcsak igazolt, de vesztett is játékosokat a közelmúltban. Svájcba szerződött Steitz, abbahagyta Prikler, sőt, ide sorolhatjuk a valamivel korábban Debrecenbe igazolt Pálffyt is. Az viszont tény, hogy nagyszerűen sikerült megoldani a fentiek pótlását.- Olyannyira, hogy lassan a csapból is az ömlik: bajnokságot kell nyernie a Fradinak. A túlzott bizalom serkenti, zavarja, vagy hidegen Itagyja?- Zavar. Félő, hogy a reményekből lassan elvárások lesznek, és ez ma még messze meghaladja a csapat erejét.- Meddig tervezte el előre a bajnoki play off menetét, kisakkozta-e már a Herz-FTC jövendő ellenfeleit?- Szeretném, ha a legjobb négy közé jutásért a Péccsel, az elődöntőben pedig a Szegeddel játszhatnánk. Mindkettőre megvan a reális esély- A népligeti csarnok már egy előre lefutott bajnokira is dugig meg- tellik, rossz belegondolni, mekkora tülekedés lesz a rájátszásban. Elképzelhető, - hogy a hazai pálya feladása árán is - átmenetileg nagyobb csarnokba költöznek?- Csak azokra a mérkőzésekre, amelyre sok vendégszurkoló is várható. A következőbajnokság nyitányára pedig galériát építenek a jelenlegi lelátó fölé, ezzel megkétszereződhet a nézőszám.- A bajnokság előtti hivatalos célkitűzést, a legjobb nyolcba kerülést mára teljesen elhomályosították, az eredmények. Most már kimondva- kimondatlanul a nemzetközi kupába jutás a feladat...- Igen, én is éremre számítok, csalódott lennék, ha nem indulhatnánk ősszel nemzetközi kupában. Persze önmagában már az is eredmény, hogy a mezőny három kiugró csapata közé sorolnak bennünket.- Alig egy-két éve hajszálon múlott, hogy külföldre szerződik. Most is vonzza még a Közel-Kelet?- Valóban, este tízkor indult volna a gépem Kuvaitban, aznap reggel nyolckor mondta be a rádió, hogy Irak lerohanta az országot. Most is kínáltak két szerződést Kuvaitból, de úgy döntöttem, inkább ezt a feladatot vállalom. Ha a Fradi továbbra is a mindenkori legjobb háromnégy magyar csapat között lesz, és a gazdasági egyensúly is helyreáll a szakosztálynál, akkor nem vágyom külföldre. Hosszú távra tervezek, több évet szeretnék a Népligetben eltölteni.