Fradi újság (1993)
1993 / 5. szám
6 FRADI ÚJSÁG- Nineties és Szajlai A jégkorong bajnokcsapat tagjait, vezetőit az Üllői úton is ünnepelhették. Egy-egy piros WEST sporttáskát pedig emlékül vihettek... Úgy jöttek le a pályáról, hogy közben mondogatták: „Jövőre is bajnokként jövünk az Üllői úti otthonba...” E gy hétfői, tavaszi délelőttön, április 5-én, szinte zöld-fehérbe borult az egyébként Vörös Sárkány névre keresztelt kínai étterem, a jégkorong- sajtótájékoztatók állandó színhelye. Ezúttal a magyar hokiban merőben szokatlan alkalomból gyülekeztünk: ünnepelni. Felnőtt válogatottunk csoportjában harmadik lett a C-világbajnokságon, Kereső Árpád ifístái pedig ezüstérmet nyertek a B-csoportos korosztályos Európa-bajnokságon. Az első köszöntő szavak után osztották ki az idény különdíjait, ekkor kezdődött a Fradi-dömping. A legjobb kapus Juhász Zsolt, a legjobb OB I-es újonc Sándor Szilárd lett, az év csatárának megtisztelő címét pedig a sokadvirágzását élő Szajlai László kapta. Slusszpoénként Miletics Csaba vette át a bajnokság legsportszerűbb csapatát megillető „Fair play” díjat. Az ünneplés percei után egy szürke hétköznapon, valamivel az edzés előtt beszélgettünk a két régi, zöldfehér „hokirókával”, Miletics Csabával és Szajlai Lászlóval. „Mile” 1983, „Kajla” 1985 óta játszik a Fradiban, a klubhőség e formája szinte kínálta az első kérdést:- Tizedik, illetve nyolcadik szezonotokat gyűritek a Ferencvárosnál. Ennyire szeretitek a Fradit, vagy annyira gyűlölitek az ellenfeleket, hogy fel sem vetődött bennetek az esetleges váltás? Miletics: - Megfordult már a fejemben, hogy el kéne menni a Fradiból, de akkor abba is hagynám a hokit, mert nem tudom elképzelni, hogy Magyarországon más csapatban játsszam. Ezért inkább úgy döntöttem, maradok. Szajlai: - Az fel sem merülhetne, hogy valamelyik riválishoz, az Újpesthez vagy a Jászberényhez szerződjek. Itt egészen más a hangulat, a közösség, a Fradi-szív tényleg fogalom. Nem véletlen, hogy Újpestszívről, vagy Lehel-szívről még soha senki nem hallott. A Ferencvárosba bekerülni valóban rangot jelent, ezt az ifisták már az első szertartás, az „avatás” alkalmával tapasztalhatják.- Hogyan vezetett az utatok a jégkoronghoz, illetve a Ferencvároshoz? Miletics: - Spontán történt az egész. Atletizáltam, ráadásul éppen az Újpestben. Először többpróbáz- tam, aztán szakosodtam is, többek között a gátfutás és a gerelyhaj ítás felé. Eközben az iskolatársaimmal kijárogattunk a műjégre korcsolyázni. Szinte véletlenszerűen kezdtünk korongozni, aztán komolyra fordult a dolog, és itt ragadtam, mindenféle komolyabb, külső ráhatás nélkül. Szajlai: - Székesfehérváron játszottam korábban, de 1985-ben kirúgtak a Volánból. Mégpedig azért, mert már akkor is a Fradiban hokizott az összes haverom, ezért az egymás elleni mérkőzésünk előtt velük, azaz az ellenféllel melegítettem. Ezt Fehérváron nagyon zokon vették, így kerültem a Ferencvároshoz.- A jégen úgy tűnik, az ellenféllel néha meg tudnátok ölni egymást. Az indulatok civilben is tovább élnek? Egy-egy keményebb összecsapás után mennyi idő múltán párolog el belőletek a düh? Miletics: - Nincs ellenségem, persze ha lenne, azt akkor sem illene elárulni. Természetesen vannak az ellenfelek között is rokonszenves és kevésbé szimpatikus játékosok, de ennyi az egész. Az összeakaszkodá- sokat pedig addigra el kell felejteni, mire újra jégre kerül az ember. Szajlai: - Edzésen is osztjuk egymást szépen, de mindezt presztízsből tesszük, a játék hevében, amikor az indulatokat a győzni akarás szüli. De a pályán kívülre nem visszük magunkkal ezeket az érzéseket. Én a jászberényiek hátvédjével, Vargyas- sal vívom a magam ominózus ösz- szecsapásait. (A sors fintora, hogy az idény bekkjének épp Vargyast választották, de ez így is illik. A legjobb csatár a legjobb hátvéd ellen.)- A szurkolók néha szinte halálra fagynak egy-egy bajnoki mérkőzésen a lelátón. A játékossal is előfordulhat, hogy meccs közben didereg? Miletics: - Nekem csak a két lábfejem szokott fázni, de az elég sokszor. Szajlai: - Két komoly ellenfelünk van, az Újpest és a Jászberény, ilyenkor nem foglalkozunk a hideggel. De az olyan vidéki mérkőzéseken, amikor tulajdonképpen nincs semmi tét, illetve csak annyi, hogy tíz vagy húsz góllal nyerünk, velem is előfordul, hogy fázom.- Mikor, hogyan szenvedtétek el eddigi legkellemetlenebb sérüléseteket? Miletics: - Egy jászberényi mérkőzésen eltörött a bokacsontom, de a pillanatnyi szituációban nem sokat foglalkozhattam vele. Több, ugyancsak kemény dolgot is megéltem már a hokiban, minden attól függ, az embernek milyen a fájdalomtűrőképessége. Szajlai: - Épp a Volán ellen történt, 1988-ban, hogy néhány csel után beleszaladtam az ellenfél egyik játékosába, kifordult a térdem, elszakadt a szalagom, ráadásul levált a porcom is.- A jégkorong elengedhetetlen alapeleme a bunyó. Ha ezt halljátok, mi az, ami először eszetekbe jut? Egy mérkőzésjelenet, vagy esetleg valami civil csetepaté? Miletics: - Külföldön az az erény, ha minél keményebb egy játékos, itthon ezt néhányan éppen fordítva értelmezik, amit én elég elszomorítónak tartok. Egyébként érdemes megnézni az elmúlt két év statisztikáit, kiderül belőlük, a korábbiakhoz képest mennyivel kevesebb- szer állítottak ki. Civilben semmiféle bunyó nem jöhet szóba, fiatalabb, meggondolatlanabb koromban néha előfordult ilyesmi, de az utóbbi években teljesen lehiggadtam. Szajlai: - Van egy nem túl kellemes emlékem, Kanadából. A válogatottal túráztunk, Calgaryban mérkőztünk egy helyi „college” csapatával, történetesen az akkori egyetemi bajnokkal. Az ellenfélnél játszott egy nálam körülbelül két fejjel alacsonyabb, japán származású srác. Összeakaszkodtunk, de rendkívül gyors volt, a kezemet is alig tudtam felemelni, ő pedig már ütött is. Szabályosan elporolt, úgy kellett lehúzni a pályáról, mint valami sportszatyrot.- Saját képzeletbeli vagy valóságos vitrinedben hova helyezed az idén, a Lehellel szemben kivívott bajnoki aranyérmet? Miletics: - Néhány évet már lehúztam ebben a sportágban, de teljesen komolyan gondolom, amit most mondok. Minden idők legboldogabb, legsikeresebb és legfontosabb bajnoki címe volt számomra az idei.- Hogyan értékeled a bajnokság legjobb csatárának járó különdíjat? Szajlai: - Hosszú pályafutásom egyik mérföldköve, óriási elismerés. Korábban szereztem már gólkirályi címet, annak idején megválasztottak a legjobb ifistának is, de a felnőttek között eddig nem sikerült hasonló címet kivívnom.- A díjkiosztó ünnepség igazán vidám lezárása volt, amint a csapat nevében épp te vehetted át a sport- szerűségi díjat, hiszen ha valamelyik társadat felöklelik, a közönség mindjárt tőled várja a bosszút, és „Büntess Mile!” kiáltásokkal ennek hangot is ad. Te is poénnak értékeled a sportszerűségi díjat? Miletics: - Egyáltalán nem tartom poénnak, hogy miért nem, azt korábban elmondtam már, tényleg érdemes kicsit átböngészni azokat a bizonyos statisztikákat. Ballai Attila Kedvencek a jégről HA HRMMUT'Miletics Csaba és Szajlai László
