Fradi újság (1993)
1993 / 4. szám
FRADI ÚJSÁG Mi újság? Szokásos szakosztályi körsétánkat ezúttal már az első tavaszi szellőben tettük meg, a zöld-fehér csapatokat jártak körbe. Hol a bajnokság kellős közepére, hol a rajt előtti pillanatokra értünk oda, de kérdésünk mindenütt ugyanaz volt: mi újság? • LABDARÚGÁS Az első tavaszi fordulóban, hazai pályán elszenvedett vereség után a Magyar Kupában javított a csapat. A negyeddöntő első mérkőzésén Gregor és Lipcsei góljaival 2-0-ra győzött Pécsett a PMSC-Fordan ellen, így az Üllői úti visszavágó előtt szinte biztos, hogy Nyilasi Tibor együttese bejut a legjobb négybe, azaz csatlakozik az MTK, a Békéscsaba és az NB Il-es Haladás mellé. Albert Flórián meggyógyult, a Pécs ellen már játszott is, a maródiak - Nagy Zsolt, Wukovics - listáját viszont Fonnyadt bővítette, aki ismét rásérült korábban már operált térdére. • JÉGKORONG Az FTC öt mérkőzéses párviadalban, a telt házas Kisstadionban hódította el a bajnoki címet. A fiúk a mindent eldöntő, utolsó mérkőzésen 4-3-ra verték a jászberényi Lehel HC-t. Szeles Dezső szövetségi kapitány a C-világbajnokságra utazó csapatába kilenc Fradistát hívott be, közöttük volt Farkas „Caja” András is, aki majd öt éves kihagyás után idén tért vissza a jégre. A válogatott nyitó győzelméből Dél-Afrika ellen Hudák Gábor, a Ferencváros csapatkapitánya öt góllal vetette ki a részét, Kiss Tibor pedig a spanyolok ellen ütött győztes gólt. E sikerről a szövetségi kapitány azt nyilatkozta, hogy a „Fradi-szív” diadala volt. Az FTC-ben idén nemcsak a magyarok, de az oroszok is kitettek magukért, a négy légiós az elődöknél lényegesen jobb igazolásnak bizonyult. • NŐI KÉZILABDA Németh András csapata folytatja sikersorozatát. A bajnoki rájátszás felső házában két fordulóval a befejezés előtt két ponttal vezet, szinte biztos, hogy a kieséses play off negyeddöntőjében a Péccsel találkozik. A lányok a Magyar Kupában is bekerültek a legjobb négy közé - az Építőket ütötték ki -, tehát az áhított cél, a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása egyre kézzelfoghatóbb közelségbe kerül. • FÉRFI KÉZILABDA Az NB I-ben holtversenyben második-harmadik a csapat, ami nem kis bravúr, hiszen a fiúk teljesen amatőrök, még a cipőiket is maguk fizetik, a listavezető Tatabánya viszont „színprofi”. A negyedik helyezett előtt megnyugtató a különbség, a majdani, esetleges feljutáshoz azonban legalább két-há- rom húzóembert kellene igazolni. • VÍZILABDA A csapat tornagyőzelemmel tért haza két hetes dél-afrikai túrájáról. Bíró Attila másfél éves szerződést írt alá, Csizmadia Zsolt is visszatért önkéntes száműzetéséből, így a tavasznak megerősödve vághat neki a Fradi. Fradi forint klub gyertyafényes vacsorával... A májusi Fradi forint klub összejövetele május 6-ára esik - ez a hónap első csütörtökje. Az FTC 94. születésnapja (május 3.) alkalmából ezúttal rendhagyó lesz a Fradi forint klub tagjainak a programja. A meghívott vendégekkel egy gyertyafényes vacsora keretében találkozhatnak, amely 18 órakor kezdődik a klubház Csanádi termében. A díszvendégek: Dr. Szívós István az FTC ügyvezető elnöke, Albert Flórián a labdarúgószakosztály alelnöke, Dr. Török Lajos létesítmény igazgató, Havasi Mihály a szakosztály titkára. A mai labdarúgók képviseletében: Simon Tibor. Telek András és Albert Flórián. Minden vendégünk három kérdést kap - utána egy közös „csapatkép” készül a résztvevőkről, majd kezdődik a vacsora. A programról videofelvétel is készül, amely később megvásárolható. A vacsorajegyek a Fradi futballmúzeumban vásárolhatók meg 500 Ft-os áron, Nagy Bélánál. (A Fradi-pezsgős koccintáson kívül az italt mindenki maga rendeli és fizeti.) Jelentkezéskor legalább tíz darab Fradi forintot - a „tagságot” jelképező dokumentumot - szíveskedjenek magukkal hozni. Az FTC atléták családja szó szerint gyarapodott - megszületett Fekete Laura. Szülei mindketten az FTC atlétikai szakosztályának a tagjai. Édesanyja Cseh Krisztina gyermekkorától az FTC-ben atletizált Hétpróbában és 400 gáton érte el legjobb eredményeit. Amikor a Testnevelési Egyetem nappali tagozatos hallgatója lett - értelemszerűen a TF-en kellett sportolnia. Az újjáalakult FTC atlétikai szakosztályához az elsők között jelentkezett. Jelenleg is edzősködik, tanítványai sikerrel szerepelnek. Fekete János szintén gyermekkora óta fradista. Amikor a szakosztály megszűnőben volt kénytelen volt átigazolni a Honvédba. Azonban ő is visszatért és napjainkban a 800 m-es távon a legeredményesebb. A válogatott keret tagja - és amint a képen is látható boldog ifjú apa... Névnapi ajándék: autónyeremény a Fradi pályán! Az FTC történetében először volt mérkőzésen autósorsolás. Mármint azoknak a törzsszurkolóknak, akik az 1993-as tavaszi idényre az Üllői stadionba bérletet vásároltak. A sorsolás a Ferencváros-Kispest mérkőzés szünetében volt és bizony 3 400 bérlettulajdonos nem kis izgalommal várta az eseményt. Ifjú Pusztai Lászlót kértük fel a szelvény kihúzására. Egy pillanat múlva majd húszezer ember hallhatta: 16-os szektor, 17. sor 4. hely... Vagyis nyertes a nyugdíjas szektorban keresendő! * A mérkőzés után már fénykép készülhetett a boldog nyertesről, aki Dienes István úrtól, az Opel Tandex tulajdonosától jelképesen átvette a kocsit.- Kocsis József a nevem - vagyis tegnap volt a névnapom... A napokban leszek 63 éves - így gyönyörű név és születésnapi ajándékot kaptam.- Nyert már valaha az életben?- Soha semmit, még kártyán sem nagyon.- Mit érzett amikor hallotta, hogy Ön a kocsi nyertese?- Az az igazság, hogy nem hallottam, mert mindjárt a szünet elején a mosdóba mentem. Amikor visszatértem a lelátóra, a mellettem ülők mondták, hogy menjek a klubházba - mert enyém a kocsi. Kicsit gyanakodva néztem, azt hittem, hogy ugratnak. Aztán amikor a klubházban Deák László elnökhelyettes gratulált már elhittem a „csodát”...- Van jogosítványa?- Nekem nincs, soha nem volt autóm - de a fiamnak igen. Azt hiszem majd őt nevezem ki sofőrömnek.- Mikor vásárolta a bérletet?- Mindjárt az első napokban. Ugyanis rendszeres bérletvásárló vagyok, az új stadionban eddig még mindig volt bérletem. Egyébként több, mint negyven éve járok a Fradi meccseire. Úgy, hogy megnyugtathatom szurkolótársaimat, hogy nem egy „idegen” nyerte a kocsit - hanem egy közülük való öreg fradista...- Örömében azért látta Fodor gólját?- Persze hogy láttam és örömöm így vált teljessé. N. B. Kocsis József és Dienes úr az Opel Tandex tulajdonosa TANDEX BUDAPEST H-1107 Budapest Barabás u. 1-3 Tel . *269-9633 Fax. 269-9808 TISZTELT HÖLGYEM , URAM ! Engedje meg, hogy cégünkkel a TANDEX INTERSERVICE KFT-vel megismertessük Ont ! Cégünk fő profilja az OPEL gépkocsik teljes skálájának igen kedvező áron, forintért történő árusítása a GM Hungary hivatalos dealereként, továbbá az OPEL típusú gépkocsik garanciális és azon túli szervizelése valamint alkatrészeinek raktárról történő biztosítása. Ha ön szívesen megismerkedne az új ASTRA-val vagy ha az OPEL bármelyik típusa megtetszett Önnek és utazás közben családjával egy CORSA, KADETT, VECTRA vagy OMEGA kényelmét és biztonsági megoldásait szeretné élvezni, kérjük keressen fel bennünket. Amennyiben autóját nálunk vásárolja meg, ügy bekerül korszerű műhelyünk számítógépes nyilvántartásába, melynek segítségével autója sorsa kezdettől fogva nyomon követhető. Alkatrész áruházunkban és OPEL szervizünkben pedig, minden alkalommal 5% kedvezményt adunk. További információkkal szívesen állunk rendelkezésére személyesen : 1107 Barabás u. 1-3. szám alatt, vagy a következő telefonszámainkon : 269-9633 és 269-9717. Reméljük felkeltettük érdeklődését és így Önt is mielőbb vásárlóink között üdvözölhetjük ! Tisztelettel : TANDEX INTERSERVICE KFT. TANDEX BUDAPEST ''07 Budapest Ba'aBAs u 3 '•l/ca> '77-3077 TfINDEX-FRflDI OPEL KUPON 0 Ezen kupon felmutatója a TANDEX-nél vásárolt OPEL gépkocsiba egy távkapcsolós. autóriasztót kap ajándékként. OPEL autószalon, bemutatóterem 8 269-9717 •0 Az atléták albumából...