Fradi újság (1993)

1993 / 15. szám

FRADI ÚJSÁG 5 Baráti beszélgetés a Baráti Kör elnökével Mészáros Józseftől, az Üllői úti Fradi-klubház egyik élő legendájáról feltehetően az ifjabb szurkolók is tudják, hogy oszlopos tagja volt a második világháború utáni időszak legeredményesebb zöld-fehér támadósorának, majd később, a hatvanas években edzőként is a legsikeresebbek közé tartozott. Manapság már természetesen nem lövi a gólokat, trénerként sem készíti elő azokat, tevékenysége a pályáról, a kispadról áttevődött a lelátóra, a klubházba. Dodó bácsi a Baráti Kör elnöke, ebbéli minőségében kértem tőle abszolút baráti beszélgetést.- Ügy tűnik, a Baráti Kör újabb kaput nyitott a szurkolók felé, újab­ban már utaztatja is őket. Mi a váltás oka?- Igen, még szorosabbra fűztük a kapcsolatokat szurkolóinkkal. Régi óhajuk teljesült azzal, hogy a Baráti Kör hazai és nemzetközi mérkőzések­re is utazásokat szervez számukra. Karöltve a Ring utazási irodával, Innsbruckba már indítottunk buszo­kat, és tapasztalataink kedvezőek. Minden résztvevővel előzetesen alá­írattunk egy nyilatkozatot arról, hogy betartja az alapvető viselkedési normá­kat, nem is volt semmi gond. Az utazás feltételéül szabtuk a Baráti Körbe tar­tozást, egy délután alatt több, mint het­venen kérték a felvételüket. A szé­kesfehérvári jégkorong BEK-selejte- zőre is szerveztünk csoportokat, innen is nagyon kedvezőek a visszhangok.- A Baráti Kör nemcsak a jelen­ben, de a múltban is gondolkodik- Alapvető feladatunk egykori ki­váló sportolóink emlékének megőr­zése, megbecsülése. Egyik legújabb törekvésünk egy szomorú aktualitás­sal kapcsolatos: az FTC egyik legki­tűnőbb labdarúgója, dr. Sárosi György nyáron hunyt el Genovában. A Baráti Kör szeretne méltó emléket állítani neki a Fradi- pályán, a pontos részleteket meg kell beszélnünk az egyesület ügyvezetésével. Igaz, hogy a kispesti pályát Bozsik Józsefről ne­vezték el, de azt hiszem nálunk nem ez a járható út, az „Üllői úti stadion” nevet őrzi a hagyomány. Egy mell­szobrot azonban mindenképpen megérdemelne Sárosi György, az MTK is hasonló módon adózott egy­kori klasszisa, Orth György emléké­nek.- A Baráti Kör működését, taglét­számát, hangulatát hogyan befolyá­solja a futballcsapat pillanatnyi eredményessége, illetve eredményte­lensége?- Örök, visszatérő gondunk, hogy a labdarúgók szereplése alapvetően meghatározza lehetőségeinket. Hajó passzban van a csapat, az azonnal ér­ződik a tagdíjbefizetéseken. Jó példa erre az egyik legutóbbi eset. Bevett gyakorlat nálunk, hogy meccsnapo­kon az ajándékboltban folyik a tag­díjbefizetés. Korábban még soha nem fordult elő az, ami az Innsbruck ellen hazai kupavereség után, a Vác elleni bajnoki délutánján történt: ek­kor mindössze három fizettek be tag­díjat. Ezért aztán ezúton is kérem a fiúkat, látványosan, jól futballozza­nak, hiszen ezzel nemcsak saját ma­guknak, de még a Baráti Körnek is sokat segítenek.- Dodó bácsi, aki Bozsikkal, Pus­kással, Sárosival futballozott együtt, majd olyan csapatot is edzett, amely egyszerre kilenc játékost adott a vá­logatottba, most, a Baráti Kör elnö­keként mennyire tud megbarátkozni a mai futballal?- Gyerekkoromban szerettem meg ezt a játékot, és már nem vál­toznak az érzelmeim. Egy-egy vere­ség most is ugyanúgy hat rám, mint aktív koromban, ezt néha nem is én veszem észre magamon, hanem a családom, a feleségem. Egész napra az éppen aktuális győzelem vagy ve­reség hatása alá kerülök.- A mai játékosoknak egyébként szakmai ostobaság lenne a harminc­negyven évvel ezelőtti futballról el­őadást tartani. A jelenlegi garnitúrá­val képtelenség elhitetni, hogy évti­zedekkel ezelőtt Magyarországon milyen labdarúgást játszottak. Ugyanakkor értelmetlen egy hajdani futballistát egy maihoz hasonlítani, hiszen hiányoznak az objektív mérő­eszközök, így pedig csak szubjektív eredmény születhet. Nem bírálom a mostaniakat, mert ha azt tenném, az­zal sem lépnénk előre, csak sértő­dést, haragot keltenénk. Azt viszont mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a Ferencváros népszerűségét a nagy elődök vívták ki, és a zöld-fe­hér szín még mindig olyan vonzó, hogy gyakran megtelik az Üllői úti stadion. Amire játékos és szurkoló egyaránt vágyik: siker, siker, siker... Egy győztes ferencvárosi gárda - álló sor balról: Szekeres, Telek, Kovács, Si­mon, Gregor. Elöl: Szeiler, Wukovics, Lipcsei, Albert, Détári, Keller Ez a lelkes szurkoló vajon Baráti Kör-tag? EMLÉKEZZÜNK!... November elsején és másodikén több százezer ember keresi fel MIN­DEN SZENTEK, HALOTTAK NAPJA alkalmával a főváros teme­tőit, hogy hozzátartozóinak, rokona­inak, barátainak, ismerőseinek sírjá­nál elhelyezze a kegyelet virágait, s egyben meggyújtsa a megemlékezés gyertyáját, mécsesét. A Farkasréti temető Buda legna­gyobb temetőjében már 1894 óta te­metnek. Több százezer elhunyt talált végső nyughelyét a 394 000 m2 te­rületen a temető lombos fáinak ár­nyékában, akik közül nem egy a ma­gyar történelem, művészet, tudo­mány, sport kimagasló, kiemelkedő személyiségei voltak. Jelenlegi ismereteink szerint kö­zel 150 sportoló, edző, vezető nyug­szik a temetőben. Olimpiai-, világ- európa-, magyar bajnokokat, helye­zetteket találunk, akiknek tiszteletére nem egyszer felhangzott a magyar himnusz és az árbócrúd legmagasabb pontjára felhúzták a háromszínű lo­bogót. A sok híres sportoló között a hazai sportélet, illetve nemzetközi poron­don is elismert olyan sportoló nyug­szik, aki a zöld-fehér színekben ver­senyeztek és értek el eredményt. Kedves sportbarátaink, azért fordu­lunk Önökhöz, hogy ha kimennek a Farkasréti temetőbe rokonaik, isme­rőseik sírjához, akkor keressék fel volt sportolóink nyughelyét is. Min­den teljesség nélkül felsoroljuk azon sportolóinknak a sírhelyét, melyeket könnyen megtalálhatják. Labdarúgó­ink közül a főbejárathoz közel nyug­szik CSANÁDI ÁRPÁD (1-es par­cella), KISPÉTER MIHÁLY, ZSIB- ORÁS GÁBOR és SCHLOSSER IMRE (8/b parcella). Urnafülkében van elhelyezve PATAKI MIHÁLY (E 1746) hamva. A ravatalozó mö­götti részen közel egymáshoz a 2-es parcellában nyugszik PUSZTAI LÁSZLÓ és DR. LAKAT KÁ­ROLY. A másik főút mellett TOLDI GÉZA sírja (30-as parcella), míg LYKA ANTAL az új 5 parcellában található. Labdarúgóinkon kívül több más sportág ieles képviselőit is megtalál­hatjuk. így többek között ZÖLLNER HELGA korcsolyázó (27-es parcel­la), DR. PAPP LÁSZLÓ a DD uma­A szemüveges úr Domby Iván, a Farkasréti temető vezetője. A felvétel Zsiborás temetésén készült... fülkéknél, míg a kézilabdázó LETT­NER LÁSZLÓ a 42-es parcellában nyugszik. A magyar vízilabda hőskorának, első aranykorszakának képviselői közül többnek a sírját is megtalálhat­juk a Farkasréti temetőben: NÉ­METH JAMESZ (49-es parcella), KESERŰ ALAJOS (7-es parcella), WENK JÁNOS (48-as parcella), VÉRTESSI JÓZSEF a 802-es urna­fülkéknél van elhelyezve. A sporttársaink, ha felkeresik sportolóink sírját, helyezzenek el egy szál virágot és gyújtsanak gyertyát, vagy mécsest és gondolatban emlé­kezzenek rájuk, mert hiszen ezen sportolóink sok dicsőséget szereztek országunknak és a Ferencvárosi Tor­na Clubnak. Domby Iván Zsiborásné a Fradi Futballmúzeumban, Gabi utolsó kapusmezénél... Amint az köztudott, a licitáláson 910 ezer forintért elkelt mezt a Műfém­szer kft. vásárolta meg, majd a Fradi Futballmúzeumnak ajánlották... A pénzt pedig a család kapta. A ZSIBORÁS ALAPÍTVÁNY SZÁMLASZÁMA: MNB 217-98302 OTP Fran­kel Leó utca Sportsegély Alapítvány (Zsiborás) 566-23331 sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom