Fradi műsorlap (1989)

1989. augusztus 12.

Fradi műsorlap Ki a jobb?... KALAPOT EMELVE KALAP ELŐTT Kalap Czibor Zolival az Üllői úti lelátón a magyar-spanyol mérkőzé­sen Tragikus hirtelenséggel, 57 éves korában elhunyt Zoliéi Já­nos, a népszerű Kalap, a sport- események állandó, kedves sze­replője. * Szóval, vetted a kalapod, és se szó, se beszéd, itthagytál minket. Már bocsánat a tege- zésért, de mi ott a pályákon, a sporteseményeken a régi ismerő­söket cimborákat mindig meg­tiszteljük ezzel a bensőségesebb üdvözléssel. Márpedig, Te, Kalap, valóban a fő helyen ültél a druk­kerek nagy asztaltársaságában. De sokszor leírjuk, kimondjuk: vezérszurkoló. Több mint négy évtizeden keresztül füllesztő ká­nikulában, esőben, hóban ott ku­porogva kis- és nagypályákon, joggal vívtad ki magadnak ezt a rangot, lettél az ősi görög tra­gédiák előénekese. a sportesemé­nyeken Bizony, több, mint negyven évvel ezelőtt kezdted. De sok­szor megcsodáltam energiádat, ahogy sántikálva hordtad szét a jó szót és portékádat! Valamikor kissrácként, Kőbányán beszorult a sínek közé a lábad, s a villamos átment a lábfejeden. Gonoszul szétrombolva a gyerekkori ál­mot, hogy valaha ,híres, nagy futballista lehess. így, bicegve is jó bokszoló voltál kortársaid szerint. Szóval, vetted a kalapod, s most becsaptál minket. Pedig mi hittünk neked, mert ha azt mondtad, hogy „Ki a jobb? Ugyan miért kételkedtünk vol­na szavadban. Tudtuk, mi ma­gyarok. Vagy ha nem is így volt, legalább jó volt elhinni néhány percig. * HITTEL ÉS NÁPOLYIVAL Rájöttem a turpisságodra, a földi javak: nápolyi, kókuszos szeletek, rágógumik árulása tulaj­donképpen csak ürügy volt ne­ked. A beesett forintok mellett számodra fontosabb volt a jelen­lét, az hogy hétről hétre, napról napra megmérd önmagad, vajon magaddal tudod-e ragadni még a publikumot, vagyis minket. Tel­jesen mindegy volt, hogy álló­helyi részen, avagy a díszpáholy­nál dobod be a kérdést, avagy minket, hírlapírókat pécézel ki a provokatív, ám mély tartalmat rejtő kérdéssel: „Ki a jobb? Lehetett ez elől kitérni? El­ereszthettük ezt a fülünk mel­lett? Soha. Te voltál a kürt sza­va a csatazajban, a fehér köpe­nyes álruhában köztünk járó op­timizmus, aki hittel és nápolyi­val lakattál jól minket. Szóval csak ürügy volt a nápolyi és a cukorka. Egyszerűen ott akartál lenni a stadionokban. Egy hét végén akár négy-öt eseményen.. Ezért jöttél ki saját felelőssé­gedre is a kórházból a Bp. Hon­véd—Ferencváros MNK-döntőre. Pedig akkor már igencsak rakon- cátlankodott a szíved. Hogyan vehetted a kalapod, csak így?! Hiszen tudod, rövi­desen kezdődik az új bajnokság. S ez nélküled nem lesz olyan, mint a korábbiak. Ki tudja ró­lad azt, hogy gyerekkorodban mennyi nélkülözést éltél meg, s ki sejtette, hogy amikor a hét­végeken mosolyogtál, humort árasztottál, milyen nehéz heti munka áll mögötted? A Szerb utcában voltál házfelügyelő és fűtő, s kis kordéllyal hordtad a szenet, házról házra. így pró­báltál forintokból úja'bb forintot csinálni, s eközben egyetlen percre sem álltái meg. Talán ez bosszúlta meg magát most, 57 éves korodban, néhány héttel a születésnapod előtt, s várva várt unokád megszületése előtt jófor­mán órákkal... A Ml NAGY JÁTÉKUNK Jön a bajnokság, s mi hiába várunk. Idő előtt elment egy nagy játékos, aki bűvészi módon tudott bánni a szurkolótársak­kal, s zseniális érzéke volt az atmoszféra-teremtéshez. A szak­mádban klasszis voltál, mint ahogy a gyepszőnyegen Puskás Öcsi, Sándor Csikar, Bozsik Cu- cu, Hidegkúti Nándi és a Csá­szár, akiért már csak azért is job­ban kalimpált megfáradt szíved, mert hiszen kedvenc klubodban rúgta a labdát. Rád pedig igazán nem foghatta senki, hogy titkol­tad, vérbeli fradista voltodat. De itt álljunk meg egy pilla­natra. Miféle igazságtalanság ve­led szemben, ha csak a focit és a Ferencvárost említjük. Te a Szurkoló voltál. Aki az atlétikai versenyen, a birkózáson, vagy a margitszigeti teniszstadionban és a hokimeccseken is árasztottad magadból a derűt, a győzelem hitét. S felráztad a fitymálódó, kedvüket vesztett drukkereket. Az álruha pedig-változatlan ma­radt, fehér köpeny, karodon a fonott kosár, csak időközönként a kalap változott. Lehettél szombréróban, szalma-, vagy cowboykalapban, hoztad a for­mád, s a szívedet adtad a mi nagy játékunkhoz. Emlékszem, amikor a srácok a magyar színek­ért birkóztak a BS-ben, átszelle­mült arccal vezényelted a szur­kolók ezreit. Versikéket fabri­káltál, hogy így lendíts valamit az Újpesti Dózsa támadójátékán az olasz bajnok elleni fontos kupameccsen a Megyeri útoft. Nem volt műremek, de akkor hatásosnak bizonyult: „Megisz- szuk a Hubertuszt, kiverjük a Ju- ventust... Most vitatkozhatnál onnan fentről, hogy ki a jobb. Ennek ellenére én haragszom rád, hi­szen csak úgy vetted a kalapod, s leléptél. Ez pedig méltatlan egy kőbányai vagányhoz, ő soha sem hagyhatja cserben a havero­kat. Kalap, lásd be, ez méltat­lan hozzád. KI LEGYEN A MÁSIK ÚR?... Nálad a meccseken külön rangnak, elismerésnek számított, ha valakit a'nevén szólítottál, így kiabáltál neki oda a lelátón: „Két úr van itt^ a Kalap úr, meg a Szusza úr... S ilyenkor re­pült a nápolyi a kiszemelt, ál­talad elismert, a te népszerűsé­gi listádon magasan értékelt sze­mélynek. Feltűnhettek önmagu­kat sokra tartó futballisták, ed­zők, riporterek, de Te pontosan tudtad, hogy ki az, aki a közvé­lemény szemében megérdemli azt a jelzőt, hogy a Kalap úr mellett, a másik úr legyen... Vagyis ehhez le kellett tenni va­lamit. A Te értékítéleted ebben is pontos volt, és tévedhetetlen. Vagyis, el tudtad választani a se- lejtet a valódi értéktől. Emlék­szem, amikor egy ügyeletes sztár, piílanatemberke nyújtogatta a nyakát, amikor kosárkáddal kö­zeledtél felé, de átnéztél rajta, inkább a 20 évvel ezelőtti össze- aszalódott, bizony lecsúszott, el­felejtett, kopaszodó sztárra irá­nyítottad sajátos reflektorodat. Ó lett azon az estén Kalap úr mellett a másik úr. Személyiség voltál, akinek elhittük azt is, amiről, legbelül tudtuk, hogy reménytelen. Jó volt kóstolgatni a siker ízét, és hinni neked. Megtévesztettél minket gyakorta, a ki a jobb kérdéssel, de mi örömmel ka­paszkodtunk bele szavaidba. Reménysugárnak tekintettük ezeket, és kóstolgatni kezdtük, talán mégis győzhetünk, hiszen, ahogy mondják, kerek a labda. Ráadásul a Kalap az nem csap­hat be minket, hiszen ha vala­ki, akkor ő pontosan tudja, ki a jobb. Amiért ő lelkesít min­ket két .nápolyiszelet között, az nem lehet csalóka szivárvány. ADÓSOK LETTÜNK Haragszom Rád. Mert még egy intésre sem méltattál min­ket a kalapoddal. Szevasztok, srácok, tudjátok, most halaszt­hatatlan dolgom van, bocsássa­tok meg. De mégsem, félre az indu­lattal, nincs harag, csak kalap­emelés. Hiszen hosszú év^k alatt mi lettünk a te adósaid. így hát borítson téged a szurkolók szere- tetből szőtt, hatalmas kalapja. Nyugodj békében! Gyenes J. András DR. SÁROSI GYÖRGY FÉL ÉVSZÁZADA MONDTA: „Ezúton is köszönetét mondok a ferencvárosi szurkolók hatalmas táborának, hogy jóban-rosszban egyaránt kitart ked­venc csapata mellett. Kérem a szurkolókat — a világ leghűsé­gesebb közönségének kedves tagjait — hogy továbbra is buz­dítsák, lelkesítsék a csapatot, mert higyjék el, az ő kitartó és mindent elsöprő, győzelemre serkentő bíztatásuknak óriási része van abban, hogy a Ferencváros ismét megtalálta önmagát. Reméljük, hogy a szeptemberben 77. születésnapjához ér­kező „Gyurkának ’ az egykori mondatai minden kor, minden fradistájának szívhezszóló tényként élnek az idők végtelenjén át... Egyébként szurkolóink, ha ezt az egykori Színház Élet címoldalán megjelenő fotót (Schlanger József MTK szurko­lótól kaptuk!) SZÍNESBEN óhajtják emlékül eltenni, nos a Fradi futballmúzeum legújabb kötetének megvásárlása mind­ezt lehetővé teszi. Az „Erdélyi Kupától, az Erdélyben nyert Magyar Kupáig’ c. könyv a Fradi ajándékboltban megvásárol­ható. (Ára: 55 Ft). A könyvet Dr. Sárosi György, minden idők leggólképesebb ferencvárosi játékosának a tiszteletére a Háló­zat Lap és Könyvkiadó Kft. adta ki. Szurkolóink emlékei 1945. februárjának végén egy kisebb szovjet alakulat szállásol­ta el magát a mellettünk lévő földszintes házban. Zöld tetejű tányérsapkát hordtak, ezért szimpatikusak voltak. Pár nap múíva „beszerveztük hozzájuk a baráti, körünkhöz tartozó, akkor még csak mint „csodagyereknek ismert harmonika virtuózt, a későbbi jégkorong bajnok hátvédünket Schneck Jancsit. Oroszok, harmonika — tökéletes volt a béke. Beszél­gettünk orosz, német, • magyar szavakkal, kézzel-lábbal. Jól megértettük egymást. Az egyik háromcsillagos, szépen deko­rált tiszt aztán egyszer nekem szegezte a kérdést: — Mi van Szárszi? Mi van Szárszi? Csak néztem, hogy mit akar és fél nap­ba telt míg megértettem: ez a Vlagyivosztokból idekerült férfi Sárosi Gyurka felől érdeklődik! Megdöbbentem:.egy a világtól elzárt ország tőlünk több ezer kilométerre élő polgára, egy világháború poklán keresztül ideér és egy fradista, történetesen a mi Sárosi Gyurkánk felől érdeklődik! Aztán elmagyarázta, hogy ő 1938-ban Párizsban volt külügyi szolgálatban és ott a VB-n látta Gyurkát focizni. Megszerette korrekt, elegáns játé­kát. Ennek hatására kezdett érdeklődni a magyarok iránt és megtudta azt is, hogy Sárosi Gyurka a Ferencváros sztárja. Ha Gyurkát nem is, de a pályát, ahol játszott megmutattam neki... Bauer Miklós (Budapest)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom