Fradi műsorlap (1988)

1988. október 14.

Fradi műsorlap DR. SZÍVÓS ISTVÁN: XX Nagyszerű partnerekre. segítőtársakra találtam XX Pereg a televízió képernyőjén az olimpia eseménye, a videót időközönként vissza-visszáját­szűk dr. Szívós Istvánnal, az 1976-os montreali olimpia arany­érmes vízilabdázójával, a Ferenc­város vezetőedzőjével. Szemmel láthatólag issza magába az él­ményt, a már sokadszor látott epizódokat. S egész biztos, hogy ezekben a pillanatokban lepereg szeme előtt egész sportpályafu­tása, a sorsdöntő mérkőzések, a mámoros, avagy lehangoló négy­negyedek emlékezés rostáján át­jutott mozaikképei.- Mégis milyen érzés a hajda­ni klasszis sportolónak képer­nyőről nézni az ötkarikás játé­kokat?- Pontosan ugyanolyan szo­rongás fogott el a versenyek alatt, mintha még én is küzdenék a magyar nemzeti színekért. A megnyitótól kezdve, ha csak te­hettem éjjel nappal a televízió előtt voltam és nagyon szorítot­tam. A küldöttség valamennyi tagjáért.- Szöul valóban nagyon nagy élmény volt, de még lapozzunk vissza a sporttörténelembe, hi­szen 1980-ban a moszkvai olim­pián dr. Szívós István vitte a megnyitón a magyar zászlót.- Óriási megtiszteltetés volt, hogy a sportvezetés engem jelölt erre az örök élményt jelentő di­csőséges feladatra. Egyébként az olimpiák történetében én voltam az egyedüli vizilabdázó, aki ötka­rikás játékokon vihette a nemze­ti lobogót.- Most kanyarodjunk el az olimpiától és beszélgessünk a Fe­rencvárosról, a csapat előtt álló nagy feladatról. Hol tartanak a BEK mérkőzésekre való készülő­désben?- Három héttel ezelőtt kezd­tük el a munkát egy jugoszláviai edzőtáborozással, s jelenleg két- három edzőmérkőzéssel készü­lünk az október 14—16 között lejátszásra kerülő BEK mérkő­zésekre.- A Fradi-pólósair ól gyakran leírták az újságokban és a szak­emberek is megerősítették, hogy a bajnokságban új felfogásban ját­szott, stílusával meglepetést oko­zott.- Szakmai szempontból re­mek összetételű a gárdánk, s örömmel állapíthatjuk meg, hogy jelenleg az OB I leggyorsabb és legfiatalabb csapata a miénk. No már most ez a fiatalos hajtóerő, a gyorsaság, a lelkesedés önmagá­ban meghatározta a játékstílu­sunkat. Ahhoz, hogy eredménye­sek legyünk, feltétlenül szüksé­ges volt egy olyan nagyszerű ka­pusteljesítményre, mint amilyent Ambrus Tamástól láthattunk. Remek indításaival sorsdöntő pil­lanatokban produkált fantaszti­kus bravúrjaival, nagy erőt adott együttesünknek.- Való igaz, hogy remek in­dításaiból gólokat tudott szerez­ni a csapat.- Az állandó lefordulás, a gyorsaság megköveteli a kapustól a pontos inditást, de visszatérve az előző kérdésre azt hiszem, hogy lényegesen látványosabb lett a játékunk, amihez nagyon sok edzés és kifogástalan kondí­ció kell.- Milyen körülmények kö­zött dolgozik a csapat? — A Népligeti Fradi-uszodá- ban ideális feltételek vannak. Itt tudtuk tökéletesíteni a mi mo­dernebb felfogású vízilabdánkat, ellentétben a poziciós játékkal. Örömmel állapíthatom meg, hogy a fiúk szakmailag szinte tökélete­sen hajtják végre az elképzelé­seket és négy negyeden keresztül jól bírják az iramot.-Az uszoda környékén az is gyakori beszédtéma, hogy nagyon jó a gárdán belül az összetartó erő, remek kohéziója alakult ki idősebb és fiatalabb játékosok­nak. — Lényegében egyetlen idő­sebb játékosunk van, a közel harminc esztendős Varga Gusz­táv. A többiek fiatalok. Varga Gusztávról el kell mondanom, hogy ő az a játékostípus, aki a vízben át tudja vinni az akarata­imat, edzői elképzeléseimet. Igazi karmester, aki kritikus pillana­tokban a medencében át tudja venni az edző szerepkörét. Való­ban jól együtt van a •garnitúra, baráti a hangulat, s ami a legfon­tosabb, sikerre kiéhezett a társa­ság.- Pontosan húsz évvel ez­előtt nyert a Fradi bajnokságot a vízilabdában. Számított üyen sikerre? — Igen. Tudtam, hogy a fe­gyelmezett munkának, a küzdeni akarásnak rövidesen learathatjuk a gyümölcsét.- Mostanában gyakori bírá­lat éri a vízilabda sportot. Ön mégis mit tart a legaggasztóbb problémának? — Valamikor a vízilabda és a vívás volt a két legintellektuáli­sabb sportág. Az OB I-es csapa­tok legtöbbjénél egyetemet, főis­kolát végzett játékosok szerepel­tek. Sajnos ma már nem ez a jellemző. De a Ferencváros eb­ben a vonatkozásban is kivétel. Mi nagyon sokat törődünk azzal, hogy sportolóink hasznosan tölt­sék el az edzések közötti időt: tanuljanak, okosan próbálják le­foglalni magukat, lehetőség sze­rint egyetemi, vagy főiskolai diplomát szerezzenek. Örömmel mondhatom, hogy jelenlegi garni­túránk 99 százaléka különböző felsőoktatási intézmények hall­gatói. Nagyon fontosnak tarta­nám azt, hogy az egész magyar vízilabda - hasonlóan az elmúlt évtizedekben — fejekben is föl tudjon nőni ehhez az intellektu­ális, sok fantáziát igénylő játék­hoz.- Kénytelen vagyok egy ké­nyes témát is feszegetni: Több ferencvárosi játékost is csalódás ért, mert végül is nem kerültek be a szöuli olimpiára utazó válo­gatottba. Hogyan tudott lelket verni ezekbe a csalódott póló­sokba? — Először is tisztázzunk vala­mit. A mindenkori kapitány szu­verén joga, hogy kiknek szavaz bizalmat. Egyértelműen ő vállal felelősséget a válogatásért. Több­ször beszéltem Kásás Zoltánnal, ő kerek perec megmondta, hogy nem tart igényt több általam ja­vasolt FTC-játékosra. Végül is csak Gyöngyösi András, a gólki­rályunk jutott ki az olimpiára. Mivel tudtam fölrázni a lelkileg összeroppant játékosokat? Pusz­tán azzal, hogy megértettem ve­lük, annyira fiatalok még, hogy legalább két olimpiára juthatnak ki, ha változatlanul ilyen inten­zitással edzenek, s ennyi áldoza­tot hoznak a sportért. — Ez az azték figurával díszí­tett pecsétgyűrű a bal kezén mi­lyen sportélményhez kapcsoló­dik? — Életem első olimpiáján vet­tem húsz éves koromban Mexi­kóban. Azóta le sem jön az uj- jamról, ez a kabalám. — Amikor aranyérmet nyert az FTC csapata, nagyon meleg szavakkal mondott köszönetét a lelkes közönségnek. — Pályafutásom kezdetén, 1963—64 körül csodálatos él­ményt jelentett nekem, hogy dr. Kárpáti Györggyel, Gyarma­tival, Bolvárival, Ambrus Miki­vel, Kiss Egonnal mi mindig zsúfolt lelátók előtt játszottunk és az egész meccs alatt hajtott, űzött minket a lelkes Fradi-szur- kolótábor. Az volt a vágyam, hogy edzőként visszahozom az uszodába ezt a fantasztikus, gyönyörű légkört. Nos, sikerült. Ma már olyan csapatunk van, amelyet még vidéki meccseire is nagyszámú drukkertábor kísér el és előfordul, hogy buszokkal és gépkocsikkal jöttek le velünk törzsszurkolóink Szolnokra vagy Egerbe. Remekül sikerült elke­rülnünk a labdarúgó mérkőzések időpontjait, azt hiszem sokkal jobban szervezzük már a közön­ségünket, mint az elmúlt évek­ben és a lelkes játék kivívta a szurkolók rokonszenvét és ma már játékosaink is igénylik, hogy nagy közönség előtt szerepelje­nek és Fradi tábor bíztatása két- három gólt is eredményezhet mérkőzésenként.- Gondolom, tud arról a kri­tikáról, amellyel gyakran illetik a háta mögött. Ez pedig az, hogy fogorvosként is praktizál és ugyanakkor vezetőedző. Ráadá­sul az utánpótlás válogatott szö­vetségi kapitánya. Hogyan lehet egyszerre három lovat megnyer- gebii? — Az eredmények azt hiszem önmagukért beszélnek és méltó választ adnak a kétkedőknek. Büszke vagyok arra, hogy nem­csak a sportban, de a szakmám­ban is fokozatosan előrébb tud­tam lépni. Ma már egyetemi ta­nársegédből adjunktussá nevez­tek ki a Gyermekfogászati Klini­kán. A magyarázat egyszerű. Nagyon szigorú, pontos időbe­osztással élek, amihez még az egyetemi évek alatt szoktam hoz­zá. Hiszen én össze tudtam egyeztetni a magasszínvonalú sportolást a tanulással. Azért az nem kis dolog, hogy 1964 és 1980 között háromszázhatvan- szor szerepeltem a magyar válo­gatottban, s eközben olimpiai, világbajnoki, s Európa-bajnoki aranyérmet szerzett csapatok tagja voltam.- Való igaz. Dr. Szívós Ist­ván olyan tudású vízilabdázó volt, aki valamennyi szövetségi kapitány koncepciójába belefért, sőt kulcsjátékos volt.- De visszatérve az előző kérdésére nagyon szerencsés em­ber vagyok, mert a Ferencváros­ban, a klinikán és a családi éle­temben is nagyszerű partnerek­re, segítőtársakra találtam. Gon­doljon csak az FTC-re, ahol Ju­hász Károly vesz le a vállamról sok munkát, vagy a junior válo­gatottra, ahol Kemény Ferenc a segítőpartnerem. Nem is beszél­ve a családi háttérről, amely nélkül egész biztos, hogy nem lenne ilyen gazdag és eredmé­nyekkel teli az életem.- Kérem beszéljen a család­járól.- 1978-ban nősültem, kislá­nyom Márta Marcella tíz éves és a fiam István Márton pedig hét.- Van hobbija?- Igen. Mindenfajta sportot imádok, ezért vagyok olyan gyakran a Népligetben serdülő futballmeccseken és ifjúsági kézi­labda rangadókon, de szívesen nézem a jégkorongot és a kosár­labdát is. Vadászni is eljárok, bár soha sem veszek puskát a kezem­be, én mindig hajtó vagyok. Hob­bim még a horgászat és a színház­ba járás.- Meglepő, hogy a kispadon mennyire fegyelmezetten tud ül­ni, soha sem veszti el a fejét, nem ragadtatja el magát.- Az az igazság, hogy nehe­zem húzom fel magam. Az évek során megtanultam a kispadon viselkedni, mert mint fiatal edző még én is sűrűn felugráltam és gesztikuláltam egy-egy játékve­zetői ítélet után. De bevallom magának, hogy a látszat néha csal. Iszonyú feszültség van ben­nem a mérkőzések alatt, s ha a kezembe kerül egy fürdőpapucs, akkor fantasztikus nagyokat ütök vele a kispadra izgalmasabb momentumoknál. Szóval azért én levezetem a belső feszültsége­met.- Azt kívánom Önnek, hogy a Ferencváros elkövetkezendő BEK-mérközésein minél ritkáb­ban csapkodja a papucsokat, és dühöngés helyett örömében ug­ráljon fel (gyenes)

Next

/
Oldalképek
Tartalom