Fradi műsorlap (1987/88)
1987. szeptember 27.
10 Fradi műsorlap Szép volt fiúk EGY /MAJDNEM VÉGLEG/ BETILTOTT FILM TÖRTÉNETE Koltay Gábor könyve a közelmúltban jelent meg. Nyolcrészes Filmjének elkészültéről, a szinte hihetetlen nehézségekről szól az első 80. oldal, majd Megmentett beszélgetéstöredékek címmel indul a II. rész. Ízelítő a „Fradi-szív” című fejezetből, amelynek szereplői Hargitai Károly, Pusztai László, dr. Trethon Ferenc, Dalnoki Jenő, Novák Dezső, Szűcs Lajos, Albert Flórián, Szőke István, Bálint László, Ebedli Zoltán, Takács László, ifj. Albert Flórián. Közülük most kilencüknek beszélgetéséből idézünk egy-egy pillanatot: — Milyen érzés az elnöki székben ülni? HARGITAI: — Nagyszerű érzés. Ferencvárosi Torna Clubnak előttem húsz elnöke volt, én vagyok a huszonegyedik. Sokan viccesen mondták, hogy ez nyerő szám. Ezek között olyan is volt, mint például dr. Mün- nich Ferenc. — Elég ritka, hogy elnök- helyettesből lesz elnök. — Igen. Azt hiszem, hogy a magyar sportmozgalom történetében az első ilyen eset a felszabadulás óta. — Mennyi az elnöki fizetése? — Tizenegyezer forint. A labdarúgócsapat teljesítményétől az elnök és az itt dolgozó munkatársak fizetése független. — Elég furcsa, hogy a csapat középszerű labdarúgója többet keres, mint az egyesület jól dolgozó elnöke. — Igen, hát ez egy érdekes ellentét. De hát az élet más területén is van ilyen. — Nyugati profi klubnál ezt elképzelhetetlennek tartom. — Hivatásos sportvezetők vagyunk. A helyzet ilyen, tahát ebben kell élni és dolgozni. — Fradi drukker volt? — Világéletemben. PUSZTAI:- Egy hete alapoztunk már a szabadság-hegyi síházban, amikor az egyik nap jött egy telefon a Honvéd-központból, hogy azonnal menjek le a Dózsa György úti kíubházba. Küldtek értem egy kocsit. Nem tudtam, hogy mi van? Ott közölték velem, hogy mivel Páncsics Miklós a Honvédba szeretne menni, a Fradi nem gördít akadályt ez elé, amennyiben én át mennék a Fradiba. Ez fél egy körül volt, azt hiszem két órakor járt le az átigazolási időszak. Csak egy kérdésem volt, hogy végül is az edző mit szól ehhez? Lakat doktor azt mondta, hogy én olyan harmadik, negyedik jobbszélső vagyok. Nem sokáig vártam, aláírtam az átigazolási lapot. A közönség egyből befogadott, mivel én olyan típusú játékos voltam, akit a Fradi közönség különösen szeret, rakko- lós, hajtós, szóval, aki nem nyugszik bele az eredménybe. Bekerültem a válogatottba. A Honvédnél szerzett egy válogatottságomat beszámítva 25-ször voltam válogatott, a Fradiban KEK- döntőt játszottam. Azt hiszSm senki sem vonja kétségbe, hogy fradistává váltam, noha nem itt kezdtem a pályafutásomat. Ez egy olyan közönség, ami fel tud emelni és el tud tiporni. Engem fölemelt és ezért a közönségnek, meg a klubnak is hálás vagyok. * — Mint ismert politikusnak soha nem volt kellemetlensége azért, mert kinyilvánította érzelmeit a Fradi iránt? TRETHON: - „Nyílt” problémáim nem voltak, „zárt” gondjaim adódtak, mert például utólag tudtam meg, hogy a személyi anyagomban felkiáltójeles feljegyzés volt: Vigyázat, Fradi drukker! — Mikor volt ez? ^ — Nagyon régen, a 40-es évek második felében. — Mikor alakult meg az FTC Baráti Kör? — 1984. január elsején. * — Hallottam egy pletykát, miszerint ez az MTK-nál úgy történt, hogy Sándor Csikar bevitte a kerületi tanácshoz a kérvényt és ott azonnal ráütötték a pecsétet. A Ferencvárosnál ez az engedély hosszabb utat járt be. — Én ugyan megszoktam már az államigazgatási fordulatszámot, de ez még attól is eltért. Csak érdekességként említem, hogy tulajdonképpen változtatás nélkül visszaküldték - de úgy látszik sokat kellett rajta gondolkodni. — Ez a Ferencváros nevének köszönhető? — Az az érzésem, hogy ez is benne van, de lehet, hogy csak ügyintézői hanyagságról van szó. A Baráti Kör megalakításának feltételeként a kerületi tanács azt az igényt támasztotta, hogy a jelölőbizottság által kiszemelt elnök nyújtsa be az erkölcsi bizonyítványát. Ez egy kicsit zavart és azt mondtam, ha ez az előfeltétele annak, hogy én a Baráti Kör elnöke legyek, akkor maradok egyszerű fradista, de a postára nem megyek el erkölcsi bizonyítványt kérni. * — Igaz az a történet, hogy március 15-én megkövetelte a kokárdát minden játékostól? DALNOKI: - Természetesnek vettem, nem kell ezt követelni. Amit rátukmálnak az emberre, az sosem jó. Szívből fakadjon, ha valamit csinálnak. Ha csak egy keveset is hozzá tudok járulni ahhoz, hogy valaki még magyarabb legyen hogy büszke legyen erre a tehetséges népre, akkor már valamit tettem. Nekünk nincs szégyellnivalónk egyik nemzettel szemben sem. Talán sokan irigylik is, hogy ilyen szép történelmünk van. Volt egy tábla a Fradi öltözőben; Nyújtsd mindig a legtöbbet, ne elégedj meg azzal, ami vagy, hanem törekedj azzá lenni, ami iehetnél! Ez egy híres mondás, az édesanyám hívta fel rá a figyelmemet. Az új edző levetette, mert azt hitte, hogy én találtam ki ezt a szép mondást, pedig én csak kiírtam egy könyvből. Úgy kellene csinálni, mint ahogy azt a Ferencvárosnál mindig is tették, hogy az egyik edző ráépíti a munkáját a óriásik edzőére. De azt, hogy amikor belepek az öltözőbe, el- törlöm mindazt, ami előtte jó volt, szép volt, nem tartom szerencsésnek. * NOVÁK: — A régebbi játékosoktól műidig hallottuk, hogy az egységben az erő és az a Ferencvárosra mindig is jellemző volt. Ezt mi átvettük, bennünk élt tovább ag, hogy bármilyen körülményei? között ez egy csapat, egy család és ennek jóban-rosszban össze kell tartani. SZŰCS: — Annak ellenére, hogy sok Európa- sőt világ- klasszis játszott a Ferencvárosban, a nagyon nagy erőt mégis az igazi kollektív szellem adta. ALBERT: — Ez a csapat nem ismert legyőzhetetlen ellenfelet. Nem hunyászkodott meg még a nagy nevektől sem. Megpróbálta azt játszani, amit a közönség elvárt tőle. NOVÁK: - Ha ez a csapat együtt maradt volna, akkor bátran ki merném jelenteni, hogy Európa bármelyik országában a bajnokságban döntő szerepet játszott volna. *- Miért jöttél el a Fradiból? SZŐKE: - Ennek csak egy oka van és ez pedig Dalnoki Jenő. DALNOKI: - Nemakart futni. A mai labdarúgásban olyan nincs, hogy valaki ne akarjon futni. Állva akart játszani. SZŐKE: - A futásokkal nem mindig voltam kibékülve, de amit kellett, azt mindig megcsináltam. A feleségemnek elmondta, hogy az edzéseken nevetgélek. Miért, nem szabad? Azt mondta igaz, hogy Pityu mindent megcsinál, nincs is vele semmi baj, de majd ő megmutatja, hogy a kispadra sem fogok nála leülni. — Volt Szőkével egy konfliktusa a pályaavató mérkőzésen. . . DALNOKI: - Nem nekem, a játékosoknak. Azt mondta, hogy ez is csak ugyanolyan meccs volt, mint a többi. Úgy kellett kiszedni a játékosok keze közül a fürdőben. Én aztán láttam, hogy nincs a csapat hasznáról és hát elváltunk tőle. SZŐKE: — Mikor ifista voltam, sokszor játszottunk edzőmeccset a felnőtt csapattal. Amit én most elmondok, azt még nem sok embernek mondtam el. 16— 17 éves jobbszélső voltam, ő meg balhátvéd és ellene játszottam. Fürge gyerek voltam, elég jól ment a játék és hát. . . sokszor átvertem, „kötény”, meg ilyesmi kicseleztem, ügyeskedtem ellene. Akkor ő azt mondta, hogy kicsinál engem. S mit ad Isten, abbahagyta a labdarúgást, ő lett a Ferencváros edzője, aztán utána megmutatta, hogy fehér ember nem felejt. * BÁLINT: — Engem játékoskoromban sokan megszóltak, azért, mert a játékostársaimat űztem, hajtottam, kiabáltam velük, ugyannakkor azonban magamat sem kíméltem, mert azért megyünk Id a pályára, hogy győzzünk. Ez vonatkozik még az edzésre is egy kiskapus játéknál. Engem ezért a tulajdonságomért szerettek a nézők, mivel mindent megtettem a győzelemért.- Milyen a Fradi közönség? — Már eleve az, hogy sokan kijönnek a mérkőzésekre, az egy nagyon nagy plusz. Olyan stadionban játszani, ahol csak egy pár ember van, ott hiányzik a futball alapvető milliője, ami annyira feldob, hogy jó teljesítményt nyújtsál. Amikor űz, hajt a közönség, szinte tizenkettedik ember tud lenni. A 228 oldalas könyv egy másik fejezetében a fradisták közül Varga Zoltán, Magyar István, Martos Győző és Kü Lajos is megszólal. Az érdekes könyv-különösen, ha az egész sorozatot a TV-képernyőn is követhetjük — kuriózum minden futballbarát számára. VERSENY HÍRDETI A NEVÉT Emlékverseny hirdeti Granek István nevét. Bár ne hirdetné. Bár lenne itt velünk. Mert tulajdonképpen itt lehetne. Talán betöltve tavaly a hatvanat, még nyugdíjba sem ment volna. Annyire nehéz „Pityut” elképzelni, hogy beül egy karosszékbe, könyvet vesz a kezébe és hűvös borokból kortyol, s netán rágyújt. Amíg élt, olvasásra jószerivel csak az éjszaka maradt számára a dohányzás meg az alkohol? Ugyan!. . . Nem volt szenvedélye. Úgy értve, hogy káros szenvedélye. Mert a sportágát, a kajakot és a kenut szenvedélyesen szerette. Attól kezdve, hogy először vette a kezébe a kajaklapátot az Elektromosban. A mai fogalmaink szerint „Jó kis versenyző volt”. Ma, amikor tucatnyi klasszist tartunk számon, akik évről évre képesek világbajnokságokat nyerni. . . Ehhez képest Pityu kilenc országos bajnoksága nem tűnik túlságosan soknak. Azt meg talán csak a sporttörténészek tartják számon, hogy volt ezért neki nemzetközi sikere is: a Tatán első ízben megrendezett úgyanevezett Munkás Euró- pa-bajnokság a magyar négyes tagjaként 1947-ben első lett. Talán rosszkor született. Akkor amikor a magyar kajak-kenu sport még távol járt a mára meghódított csúcsoktól. Nem lehetett — talán mert nem is akart — ott lenni az első igazi diadal színhelyén Maconban. Megint csak azt kell mondani, a har- mincegynehány évvel ezelőtti mérce szerint már „öreg”, huszonnyolc éves volt. És mégis jókor született. Megadatott neki, hogy edzőként minden eddigi edzőt felülmúljon. Hogy a szó szoros értelmében alkosson. Megalapíthatta 1955-ben az FTC kajak-kenu szakosztályát, hogy edzőként olyan tanítványai legyenek a klubban, mint amilyen a két Mészáros, Szente, Péhl, később Hesz volt. Megadatott neki, hogy alig néhány éves klubedzői tevékenység után az egész magyar válogatott vezető edzője legyen, hogy irányítása alatt ez a válogatott 11 világbajnoki, 21 Euró- pa-bajnoki és 3 olimpiai bajnokságot nyerjen. Csodálattal tekintett rá a világ, szaktudását mindenki elismerte. Hívták és kérték, hogy dolgozzon az ICF (Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség) technikai bizottságába, hívták és kérték, hogy világszerte edzői továbbképzéseket tartson. És kérték, engedélyezze, hogy a Kajakozás, kenuzás című szakkönyvét német, angol, lengyel és japán nyelven is kiadhassák. S míg a világ mesterének tekintette, ő megmaradt mindenki számára Pityunak. Nem akadt kollegája, nem volt versenyzője, aki ne így szólította volna, és ne tegezhette volna vissza. És bár szándékosan sohasem tartott három lépés távolságot mégis lehetetlen volt bizalmaskodni vele. Titok sohasem maradt rejtve előtte. Nem, mintha „beépített” emberei lettek volna, hanem mert napról napra felbukkant — a legváratlanabb időpontokban — egy-egy szakosztályban. Hol itt, hol ott állt meg bogárhátú Volkswagenjével, épp csak kiszállt, épp csak néhány mondatot váltott az edzőkkel, és épp csak odapillantott az edzésekre és máris mindent tudott. .. Szinte hallom, kérdezik most: ennyire tökéletes, ennyire hibátlan ember lett volna? Soha senkivel nem vitázott, soha se lettek volna kedvencei? De. Vitázott. Vitázott azokkal, akik nem értették meg, vagy nem akarták megértem, hogy számára egyetlen szentség van, a mindennek alárendelt edzésvezetés, a mindennek alávetett edzés. A munka. És voltak kedvencei. Azt szerette, ha valaki az egyszerre bezúduló mezőny előtt két, két és fél hajóval ér célba. Akkor biztosra vehette, hogy erős, kiegyensúlyozott a hazai mezőny, de az az. egy, „kedvenc” még többet dolgozott az edzéseken, még többet adott ki magából a versenyen, tehát megérdemli a plusz törődést. Ha köztünk lehetne ilyen győzteseket szeretne látni a csepeli nemzetközi versenyen. Bár ki tudja. . . Amíg verseny hirdeti a nevét, amíg emlékezünk rá, amíg példaképnek tekintjük — velünk van, közöttünk marad. . . Naményi József A Granek emlékversenyt szeptember 19—20-án Csepelen rendezzük. Az egész hazai élmezőny rajthoz áll. Kitűnő verseny várható. Valamennyi kedves sportbarátot szeretettel várunk
