1000 nap - Emlékek és események az FTC életéből 1979-1982 (A Fradi műsorlap különkiadása, 1982)

96. szám

„Nem szeretek köntörfalazni”

— Buda István államtitkár, az OTSH elnöke 1982. június 4-én megbízta a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkári teendőinek ellátásával dr. Páncsiqs Miklóst.

Klubunk egykori labdarúgójának a pályafutása jól ismert szurkolóink körében. A jelenleg 38 éves dr. Pán- csics Miklós 37-szer szerepelt a magyar válogatottban. 1968-ban tagja volt annak a magyar válogatottnak, amely Mexikóban olimpiai bajnokságot nyert. Négy esztendővel később, Münchenben az olimpiai játékokon ő volt a csapatkapitánya ezüstérmes gárdánknak. A Ferencváros labdarúgójaként háromszor nyert magyar bajnokságot. 1974-ben a Budapesti Honvédhoz került. Sportpályafutását 1981-ben az Építők NB ll-es csapatában fejezte be.

— Amikor az ember egy ilyen mérföldkőhöz ér, gondolom visszapergeti magában eddigi életútját. Kezdjük először azzal, hogy sportmúltjára emkékezzen.

— Már többször elmondtam, a Ferencváros különböző kiadványaiban és más újságok hasábjain is, hogy életem legdöntőbb, legjelentősebb lépése volt, amikor 1961-ben aláírtam az igazolási lapomat a Ferencvároshoz. Csodálatos évek következtek, olyan időszak, amelyre ősz fejjel, életem későbbi szakaszaiban is meghatottan gondolok vissza. Nem voltam kirobbanó tehetség. AlapSZOVJET-MAGYAR SPORTBARÁTSÁG

1982. június 5-én a Váci búcsú keretében játszották le a magyar- szovjet öregfiúk válogatott labdarúgó mérkőzést. A 2 : 2-re végződött színvonalas összecsapás után beszélgettünk a találkozó néhány hősével, kiemelkedő egyéniségével.

Lev Jasin annak idején joggal vívta ki a világ egyik legjobb kapusa címet. Magabiztosságával, bravúrjaival elkápráztatta a nézőket, megbabonázta a csatárokat. Első kérdésünk a nagyszerű sportemberhez:

— A szovjet öregfiúk válogatott gondolom, mindenütt szívesen fogadott vendég.- így igaz. A szovjet öregfiúk labdarúgó válogatott otthon és küladottságaimnak és szorgalmamnak köszönhettem azt, hogy a magyar labdarúgás élvonalába tudtam emelkedni. Ám nemcsak saját magamnak köszönhetem azt, hogy az úton végig tudtam menni, hanem azoknak is, akik törődtek velem, akik őszintén egyengették az életutamat.

— Későbbiek során ez a meredek emelkedő vonal azonban itt-ott törést is szenvedett. Voltak, hogy úgy mondjam, kitérők is.

— Most olyan pillanatokat élünk, amikor azt kell mondanom, ne nézzünk vissza keserű epizódokra. Csak a szépre emlékezzünk. Persze, hogy voltak az én életemben is előre nem várt „zátonyok", amikor úgy éreztem, hogy ez a jelképes hajó nagyon- -nagyon megfeneklett. Értek indokolatlan támadások is. De visszakérdezek: kit nem? Van-e olyan ember, aki sértetlenül végig tudja vinni az életét? Volt olyan ember, akivel teljesen érthetetlenül szembekerültem játékosként. S az élet furcsaságokat is produkál. Később vele dolgoztam, néhány asztalnyi távolságra, s úgy tudtunk tárgyalni, beszélgetni, hogy munkakapcsolatunk teljesen felhőtlen volt... Nem volt bennünk tüske, harag ...

— Hogyan lett egyáltalán sportvezető?

— Nem én ambicionáltam. Úgy hozta, hogy két esztendővel ezelőtt meghívtak minket a válogatott keretföldön egyaránt népszerű. Azt hiszem, ez így természetes, hiszen egykori világklasszisok játszanak a csapatban, olyan híres labdarúgók, akik világszerte jól ismertek.

Erről magunk is meggyőződhettünk, amikor ott voltunk Vácott. Az 52. évében járó Igor Netto tíz évig volt a szovjet válogatott csapat- kapitánya. Ma ő viseli a karszalagot az öregfiúknál is. Korát meghazudto- lóan sokat fut, és pontosan olyan elegánsan teszi-veszi a labdát, mint fénykorában. A volt szövetségi kapitány Szimonyan, aki az ötvenes években higanymozgásáról volt híres, és technikájáról, ma is nagyszerű dolgokra képes. A volt középcsatár Sztrelcov, akitől remegtek a kapusok, az évek múltával is félelmetesen bombáz ballal és jobbal. Őket kértük meg arra, hogy a magyar labdarúgással kapcsoDr. Páncsics Miklós — FTC játékosként.

hez Szűcs Lajossal együtt, hogy emlékezzünk a régi nagy csatákra, próbáljunk lelket önteni az akkor bizony eléggé letargikus állapotban levő játékosokba. Mi szóltunk erről is, arról is, saját életünkről, bukásokról, csúcsokról, felejthetetlen győzelmekről, az olimpiák bensőséges hangulatáról. A találkozó végén Szepesi György megkérdezte, hogy lenne-e kedvem dolgozni, aktívan tevékenykedni a magyar labdarúgásért? Természetes,

latos emlékeikről nyilatkozzanak:

Lev Jasin:

— Örömmel jöttünk Vácra, régi sportbarátainkkal találkozni. A magam részéről mindig őszinte híve voltam a magyar labdarúgásnak. Ötletességével, improvizációs készségével joggal emelkedett az Önök focija a világ élvonalába. És adott olyan kivételes személyiségeket e csodálatos játéknak, mint Bozsik, Puskás, Hidegkúti, Albert, Mátrai, Farkas, Göröcs és Nyilasi.

Igor Netto:

— Életre szóló élmény volt ez a váci mérkőzés, hiszen újra fiatalnak érezhette az ember magát. Amikor a címeres mezt felvettem, és ismét hallgathattam a himnuszt, évtizedeket fiatalodtam. Jó volt felfedezni a kitűnő ellenfél soraiban Puskás Ferencet, Hidegkúti Nándort és Mátrai Sándort.

Szimonyan:

— Tulajdonképpen mi nem öregedtünk meg, csak az évek szaladtak

Labdaművészek