1000 nap - Emlékek és események az FTC életéből 1979-1982 (A Fradi műsorlap különkiadása, 1982)
96. szám
Fekete Géza díjnyertes Páncsics portré szobra. hogy azt válaszoltam, hogy igen. Am ekkor a fejemben még véletlenül sem fordult meg az a gondolat, hogy valaha a labdarúgó szövetség vezetésében kapok szerepet. Néhány héttel később Buda István, az OTSH elnöke is behívott magához, és arról faggatott, hogy véleményem szerint milyen elvek, elképzelések alapján lehetne a sportág helyzetén valamit mozdítani. — Az, hogy végülis sportvezető lett, annál is inkább meglepő, mert ha jól tudom, nem ennek készült. — így igaz. Jogászként dolgoztam egy vállalatnál, az volt az elképzelésem, hogy a jogszabályok, a paragrafusok világában találom meg igazi önmagamat. Ma is büszke vagyok arra, hogy felelősségteljes beosztásban dolgozhattam a Beton- és Vasbetonipari Műveknél. — Gondolom, amikor a legfelsőbb sportvezetés az elképzeléseire, a módszereire volt kíváncsi, akkor fe- héren-feketén azt meg kellett fogalmaznia. — Általában nem szeretek kön- törfalazni. Olyan családban nőttem fel, ahol nem volt divat a mellébeszélés. A nyílt, őszinte szónak súlya volt. így próbálok vezetni is, így akarom megfogalmazni az elveket is. Elsősorban a mérleg két serpenyőjét kell szinkronba hozni. Amit adunk, és amit elvárunk. Színvonaltalan, gyenge játékért ne jutalmazzunk. Lélektelen, csapnivaló játékért ne kapjanak prémiumot a játékosok. Ellenben, ha tudásuk legjavát adják. ha tapsra ragadtatják a nézőket, tartsák a kezüket, megérdemlik a jutalmazást. Nem szabad kiskaput engedni a szabálytalanságoknak, azoknak a kis utcáknak, ahonnan teljesen illegálisan szivárogtatnak be pénzösszegeket. — Melyek a magyar labdarúgás legégetőbb problémái a főtitkári székből? — Közvetlenül a világbajnokság kezdete előtt úgy ítélem meg, felesleges ezekről beszélni. Hiba lenne a futballszerető közönség figyelmét elvonni a Mundialról, s most a mi belterjes gondjainkról beszélni. Ráérünk ezekkel néhány héttel később foglalkozni. — Végül árulja el, hogy kik a példaképei főtitkárként? — Megboldogult Honti Gyuri bácsit emberségéért, a jó ügyért való kiállásáért, a játékosok iránti szere- tetéért becsülte az egész sportág. Méltó követője volt e székben Börzsei János, aki őszinte, tisztességes ember volt, és ezért hagyott mély nyomokat bennem. Mindketten joggal megbecsült főtitkárai voltak az MLSZ- nek. — 80 évvel ezelőtt az FTC-ből került ki az MLSZ első főtitkára. Horváth Ferencnek hívták és tevékenységét általános elismerés kísérte. Nyolc évtized elteltével ismét egykori fradista kapta a megtisztelő megbízatást. Munkájához — az egész magyar labdarúgás érdekében — erőt, egészséget és sok sikert kíván a ferencvárosi tábor. í I el. Furcsa dolog öregfiúnak lenni . . . hiszen a régi játékszenvedélyünk megmaradt. Ha labdát látunk, mi megfeledkezünk mindenről, korról és pocakról. A magyar labdarúgás számomra csoda. Aki valaha az aranycsapat ellen pályára lépett — mint jómagam is -, az aligha tud tökéletesebb összhangot elképzelni tizenegy ember között. Sztrelcov: — Jó meccset játszottunk, és azt hiszem, a nézők nem csalódtak bennünk. Lehet, hogy nem futunk annyit, lassabban csináljuk a cseleket, de azért még bemutattuk, hogy mi is értettünk ehhez a játékhoz. Puskás pedig valóságos fenomén volt. Hogy tud ilyen nagy pocakkal ilyen csodálatos dolgokat csinálni? Látta, hogy 40—50 méterre milyen pontosan rúg, és hogy kezeli a labdát?! A mérkőzés után a fehér asztal mellett finom borok és falatok társaságában az öregfiúk megtartották a szokásos „harmadik félidőt". Ekkor kértünk nyilatkozatot az elmúlt évtizedek hazai kiválóságaitól. Puskás Ferenc: — Boldogan jöttem haza az első hívó szóra, amikor megemlítették ezt az öregfiúk mérkőzést. Nagy dolog, amikor az ember egykori haverjaival és régi sportbarátai ellen játszhat. Jó volt kezet szorítani Jasinnal és a többi régi nagysággal. Megint meggyőződtem arról, hogy mi tulajdonképpen nem öregszünk, nekünk a szívünk örökké fiatal marad. Mátrai Sándor: — Remek meccs volt, s felejthetetlen az azt követő baráti találkozó. Jó alkalom volt arra, hogy emlékezzünk a régi nagy csatákra. Géczi István: — Játékosként nekem annak idején nem adatott meg, hogy a szovjet válogatott ellen védjek, amikor még nagy kapusideálom, Jasin védte az ő hálójukat. Kivételes egyéniség volt, aki rendkívül egyszerűen védett, nem csinált felesleges bravúrokat, pózokat. Praktikusan, célszerűen fogta meg a labdát és magabiztosságával megnyugtatta egész csapatát. Fenyvesi Máté: — Csodálatos érzés volt újra felvenni a címeres mezt és hallgatni a himnuszt. Ennek a megható pillanatnak a felemelő hatását csak az tudja átérezni, aki valaha az életében játszott zsúfolt lelátók előtt. A szovjetek mint mindig, most is nehéz, de nemes ellenfélnek bizonyultak. Szűcs Lajos: — Én a 60 éves Hidegkúti és a többi 50. évében járó egykori sztár mellett csak gyereknek számítok a 39 évemmel. Életem felejthetetlen emléke marad, hogy Buzánszkyval, Grosiccsal, Budaival, Hidegkútival és Puskással egy csapatban játszhattam. Gyerekfejjel sokszor megcsodáltam őket a Népstadionban, amikor zseniális dolgokat műveltek. A szovjetek pedig Netto, Sztrelcov, Ponye- gyelnyik és Szimonyan igazi labdaművészek.