Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 62. szám
Utódlás Elekek A család együtt érkezett ki a sporttelepre. A férj azonnyomban a kis edzői szobába vonult vissza, a feleség a játékos öltözőbe sietett, Gábor pedig mi mást tehetett, mint az anyuval tartott. Pillanatnyi helyzete ugyanis nem engedte meg, hogy elváljon a mamától, ugyanis a járással még komoly gondjai voltak. Nem volt tudniillik egészen kilenc, hónapos. Nemsokára aztán jött a csapat, mezben, melegítőben, jött az edző is, Elek Gyula s megkezdődött a gyakorlatozás. Az apa pattogó vezényszavaira ugrott, futott, szökkelt, gimnasztikázott, labdázott a társaság, élén a mamával, aki később beállt a kézilabda kapuba, hogy útját állja a felé záporozó lövéseknek. Gábor fiúnak is találtak helyet a szülők. Az apró kis ember a pálya szélén egy felfordított hokedliból kukucskált kifelé s szemlátomást tetszett neki, ahogy a sok néni le s fel rohangál, majd dobálja össze-vissza azt a sok szép labdát. Időnként természetesen szórakozó partnerei is akadtak, mert egy-egy lány ki-ki szaladt hozzá, hogy megcirógassa, eltutujgassa egy kicsit. Az edzés végén aztán megint összejött a család. Az anyuka le- fürdött, átöltözött, karjára kapta Gabit s apuval, az edzővel kart karba öltve elindultak hazafelé. így volt ez sokszor az úgynevezett „hőskorban", amikor Gábor még pici volt, édesanyja pedig nem csupán a Ferencváros, hanem a kézilabda válogatott címeres mezét is viselte. A régi állapotot már csupán az édesapa helyzete idézi, aki ugyanazt csinálja ma is, mint annak idején kilenc, sőt tizenhat esztendővel ezelőtt. Ugyanúgy ma is vezetőedzője az FTC női kézilabda csapatának. Ma már csupán egy darabig közös az útja hétköznaponként az Elek családnak. Reggel még együtt indulnak el hazulról s egészen az Ollői útig együtt mennek, ott azonban elköszönnek egymástól. Gabi Kispestre siet az iskolába, anyu, Elek Gyuláné, született Rothermel Anna az FTC ajándékboltba, amelynek ő a vezetője, apa, Elek Gyula pedig ki a pályára. A PAPA NEM CSAK A KÉZILABDÁT SZERETI Elek Gyula nagy tapasztalatú, a sportot nagyon értő, mindig higgadt s megfontolt szakember, akit három dolog köt le igazán. A család, a sport és a könyv. Reggeltől koraestig a sportcsarnokot, a pályákat járja, az este a családé s ha elcsendesedik körötte minden, akkor még levesz a polcról egy könyvet s olvas még egy vagy két órát. Hétközben ha csapatával nem dolgozik, akkor meglátogat egy másik szakosztályt. Sokszor odaül a labdarúgó pálya szélére, végignézi Nyilasiék edzését, de ugyanilyen kíváncsisággal sétál át a Népligetbe, az ifik, vagy a serdülők gyakorlására. Minden érdekli, úgy az edzőkollégák módszerei, mint azok az edzésgyakorlatok, amelyek elütnek a szokványostól, amelyek újat, változatosságot jelentenek még az öreg „rókák" számára is Nem ritka, hogy konzultál edzőkollégáival s azok szívesen fogadják észrevételeit. A hétvégeken bizonyos időt a ház egyik „szentélyében" a garázsban tölt. Itt találkozik barátaival, ismerőseivel, az FTC ház többi olyan lakójával, akinek ugyancsak van véleménye s mondanivalója, többnyire ugyanarról a dologról a sportról. Aztán megint összeáll a család s irány a pálya. A Fradi pálya. Vagy csapata, a lányok viaskodnak, vagy a futbalisták, vagy mind a két csapat. Akkor egyik játéktérről sietnek a másikra. Amikor hazatérnek marad a tv. S ha a főműsorban itt is a sport játssza a főszerepet, akkor egyetlen pillanatig sincs vita azon, ki mit akar nézni. A MAMÁNAK FUTBALL- SZAKÉRTŐNEK KELL LENNIE Elek Gyuláné, vagy közismertebb nevén Potyika az FTC ajándékboltját vezeti s mint ilyen életének egy nagy részét a zöld-fehér színek elvakult, avagy kevésbé elfogult szurkolói között éli. Az egykori kiváló ferencvárosi kézilabdázónőt kifejezetten jó természettel áldotta meg a sors, így aztán alig akad olyan klubbarát akivel ne találná meg a hangot, akivel elfajulna a vitája. Ha kell szakmai eszmecserét folytat, máskor meg rögtönzött élménybeszámolót tart s minden ügyes-bajos dolgot orvosol. Lehet, hogy egyszer megírja emlékiratait, amelyben több kötetre rúg azoknak a történeteknek a száma, amelyek nap mint nap adódnak. Egy alkalommal például egy kissé illuminált férfiú lavírozott be az üzletajtón. Néhány kacsázó léptekkel a helyiség közepére manőverezett, majd mély meghajlással bejelentette: — Asszonyom, őn meg lenne döbbenve, ha én itt azon nyomban felvágnám az ereimet. — De még mennyire —jegyezte meg az üzletvezetőnő s igyekezett meggyőzni az imbolygó férfiút, hogy tekintsen el e drasztikus beavatkozástól, miközben komolyan aggódni kezdett a fenyegető ígéret beváltása miatt. — Nos amennyiben ez mégis előfordulna, mármint, hogy én itt eret vagdosok, akkor végre kiderül, hogy igenis zöld-fehér vér csörgedezik bennem—jelentette ki határozottan a vendég, aki végülis eltekintett az érvágástól s kedélyesen fütyürészve odébb állt. A mama természetesen mindig megnézi egykori játéokstársait, sőt évenként egy-egy alkalommal ösz- szeáll a régi gárda arra a bizonyos bulimeccsre, amelyikre mindig gondosan felkészül Rothermel Anna. Mert az a régi szokása még ma is megvan, hogy nem szeret potyagólokat kapni s főleg veszíteni. GÁBOR LEGSZÍVESEBBEN ZÖLD SZÉKEN ÜL Elek Gábor szép lassan felcseperedett. S tette ezt a pálya szélén. Kezdte ott, abban az ominózus hokedliban, aztán amikor nagyobb lett már a kapu mögött a salakot túrta, még később már odaült apu mellé a kispadra is, nem is olyan régen pedig elkezdte az aktív versenyzést a legkisebb kézilabdások között az előkészítő csoportban. Ma már igazolt versenyző, de a kézilabda mellett is talán legjobban focizni szeret. Anyu szerint nála nagyobb f rád istát keveset találni, otthon jobbára csak saját helyére, a zöld székre ül s bizony komoly gondot jelent, ha sapkája megérik a mosásra, mert egyszerűen nem lehet a fejébe nyomni más színűt, mint zöldet, némi fehérrel vegyítve. Boldog a végtelenségig, ha bármiben is nyer, vagy az élen áll egy ferencvárosi csapat s lelki beteg, ha kudarc, éri kedvenceit. Nagybátyja, Rothermel László az egykori Előre kapus s unokanagybátyja, az újpesit „portás" Rothermel Ádám ez ügyben meglehetősen sokat ugratja. Ádám a tavalyi Üllői úti vendégszereplés előtt tíz gólt ígért be a Fradinak, ugyanennyit Gabi a Dózsának. A három gólos Dózsa győzelem után el akart bujdosni a gyerek a két nagybácsi elől, számítva a nagy cukkolásra, de azok végülis lojálisok voltak s elengedték a szöveget néhány váltságdíj puszit követően. Gabi még nem döntötte el, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Illetve eldöntötte. Ahogy édesanyjának mondta, mi más lehetne, mint Fradista. Hát igen. Az apu fradista, az anyu fradista, mi más lehet a gyerek . . . v. s. 7
