Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 42. szám
MÉSZÖLY: Mindig a Ferencváros ellei Mészöly Kálmán, 61-szeres válogatott. 1960. április 9 és 1972. május 31 között 279 mérkőzést játszott az NB l-ben. Mindebből pontosan húsz jutott klubja, a Vasas, Ferencváros elleni rangadóira. Amikor Mészöly őrködött a Vasas védelem tengelyében, pontokat tekintve testvériesen megosztozott egymással a két gárda. A húsz mérkőzés negyven pontjából 7 győzelemmel, illetve vereséggel, továbbá 6 döntetlennel húsz lett a Vasasé és ugyanannyi a Ferencvárosé is. Mészöly NB l-es pályafutásának tizenkét esztendeje alatt mindössze négy Ferencváros elleni rangadóról hiányzott.- Mindig nagy eseményt jelentettek ezek a mérkőzések — mondotta Mészöly Kálmán. — Az utóbbi évek sem hozhattak változást, úgy van minden most is, mint sok-sok esztendeje: a Vasas—Ferencváros rangadók véleményem szerint az egész bajnokság csúcspontjai. Játékoséveim alatt többször is előfordult, hogy a Fradi elleni mérkőzés előtt két- -három meccset is kihagytam, hogy könnyebb sérülésem rendbejöjjön és szerepelhessek a rangadón. Mészöly 1960. június 19-én, a Népstadionban játszott először a Ferencváros ellen, az volt egyébként hetedik NB l-es mérkőzése. A Szentmihályi — Kárpáti, Mészöly, Ihász — Bundzsák, Berendi — Lenkei, Csordás, Szilágyi I., Borsos, Mathesz összetételű gárda tagja volt, míg a Ferencváros Horváth — Berta, Mátrai, Thomann — Vilezsál, Kocsis — Friedmanszky, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi tizeneggyel küzdötte végig a kilencven percet. — A kezdet-kezdetére különösen emlékezem — folytatta a mostani Vasas vezetőedzője. — Berendi és Csordás, illetve Orosz és Rákosi góljaival alakult ki a 2 : 2-es eredmény. Az én emberem, miként később annyiszor Albert Flórián volt. Ekkor nem lőtt gólt, később bepótolta ... Albert Flórián és Mészöly Kálmán kapcsolatánál érdemes megállni. Nagy ellenfelek voltak — és még nagyobb barátok. A harcias, lobbanékony Mészöly tűzbe ment volna pályafutása legnagyobb ellenfeléért a magánéletben. A rangadók szűk kilencven percére sem lehetett „hadiállapot" közöttük, akkor mindig nemes csatát vívtak. — Ha mindazt hallották volna a szurkolók, amiről mi ott lent a zöld gyepen társalogtunk, biztosan meglepődnek vagy nagyokat nevetnek — emlékezett^ vissza Mészöly. — Flóri sohasem fogyott ki a cukkolásból, persze én sem maradtam adós. Amikor kicselezett, visszaszólt — erre gyere, nem szöktem meg. Amikor viszont összecsaptunk és a földre került, én mondogattam neki: „Pajtás, miért akarod feldönteni a Gellérthegyet?". Barátságom Albert Flóriánnal, Rákosi Gyulával, Dalnoki Jenővel vagy Mátrai Sanyival azóta is töretlen és sérthetetlen. Általában jellemezte a Ferencváros és a Vasas táborát, hogy mindig jó kapcsolatban voltak egymással, mécseseink valószínűleg azért voltak jók, mert sportszerű küzdelemben akarta megmutatni egyik vagy másik fél az erejét. Nem emlékszem arra, hogy a játék lefújása után a két csapat tagjai között bármiféle zsörtölődés lett volna. Azt Mészöly már emlegette, hogy „csúcspontok" ezek a rangadók, de mégis ezek közül is melyik emelkedett ki? — Nyolc gól, döntetlen és felejthetetlen küzdelem, amelyből nekem a kilencven percnél valamivel kevesebb jutott — mondotta minden idők egyik legkiválóbb magyar középhátvédje. — 1966. május 29-én játszottuk a Népstadionban, ezt a 4 : 4-es drámát minden idők legizgalmasabb mérkőzései közé sorolom. Volt ott minden, játék, küzdelem, fordulat, ha úgy tetszik krimi is. A Vasas már 4 : 1-re vezetett, de a Ferencváros akkor sem adta fel. Rohamoztak, megállás nélkül, igaz, lőttek két tizenegyest is, de kiegyenlítettek. Ez a rangadó is hűen mutatta, hogy a két Következik az „vándor"? Magyar Zoltán, dr. Lénárt Lajos elnök és Vámos István az egyik fogadáson. Pelle és Pataki, a magyar tornasport rég- és közelmúltjának hírességei után 1976-ban Montrealban Magyar Zoltán is feliratkozott a sportág legeredményesebb versenyzőinek listájára — olimpiai bajnokságot nyert a XXI. nyári játékokon. Mintha csak ma történt volna: Zoli — akkor még 23 éves sem volt — könnyes szemmel hallgatta a Fórum csarnokban megszólaló magyar Himnuszt, s az árbóerúdra felkúszó piros—fehér—zöld lobogónak ezrek és ezrek tisztelegtek felállással. Az emlékezetes pillanatokra minap egy televíziós műsorban emlékezett a magyar sport és a Ferencváros büszkesége, valahogy így: — Felemelő érzés látni és hallani, hogy idegen országok állampolgárai abbahagyják a dis- kurálást, felhagynak a szurkolással, s felállással köszöntik a győztest, a világ legjobbját, s ha közvetve is, annak egész országát, népét. Gyorsan elrepült az olimpiász néven emlegetett négy esztendő, a visszaszámlálás már a végéhez közeledik, csupán hetek választanak el a XXII. nyári játékoktól, amelynek első számú különlegessége mindenképpen az, hogy a színhely — soha nem volt még ilyen — egy szocialista ország fővárosa. Ehhez Magyar Zoltán története kapcsán gyorsan azt is hozzá kell tenni, hogy a Szovjetunió a világ torna- sportjában is „nagyhatalomnak" számít, s különösképpen azok után, hogy tavaly decemberben, a Fort Worth-i világbajnokságon férfi tornászainak köszönhetően, új korszakot nyitott, véget vetve az 1960 óta tartó japán győzelmi hegemóniának. — Mi juthatna eszembe annak kapcsán, hogy válogatott versenyező7 pályafutásom nyolcadik, s ha nem gondolom meg magam, akkor egyben utolsó esztendejében olyan földre teszem a lábamat, ahol a sportág „mesteremberei' várnak, jobbnál joirb tornászok egész sora. Kezdhetem a példálózást Alek- szandr Gyityatyinnal, aki a tavalyi világbajutolsó nokságon pompás versenyzéssel megnyerte az összetett versenyt, folytathatom az 1979-ben úgymond leírt, de szerintem még egy fellán- golásra mindenképpen képes Nyikolaj Andri- anovval, aztán a mindenkinél rokonszenvesebb és nagyobb anyagerőséggü Alekszandr Tkacsovval, no és a fiatalokkal, Makuccal, Azarjannal, Akopjannal, s folytathatnám akár három csapatnyi versenyző nevének említésével . .. 6
