Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 42. szám
ú rangadó volt a csúcspont csapat között nincs előre lefutott, illetőleg jóval a lefújás előtt eldőlt összecsapás. így volt eddig, így lesz ezután is. A „Szőke Szikla" annakidején a III. kerületi TTVE-ben kezdte játékos pályafutását, mint ifjúsági labdarúgó került a Vasashoz. Mészöly vallja, hogy az egész családja a Ferencvárosnak szurkolt, de amikor a büszkeségből Vasas játékos lett, átálltak az angyalföldi piros—kékekhez. — Utólag tudtam meg, hogy a Ferencváros is figyelt még a III. kerületi TTVE-ben — mondotta Mészöly. — Egyszer tárgyalni is kezdtünk, de szóltam, elkéstek, mert már aláírtam a Vasashoz. Visszavonulásom után értesültem, hogy Albert Flóri kezdeményezésére szó volt arról, hogy a Vasas és a Ferencáváros játékosokat cserél. Én mentem volna az Üllői útra, onnan valaki a Fáy utcába, így tehát pályám kezdetén, illetőleg karrierem végén játékosként számolt velem a Ferencváros, de őszintén meg kell mondanom, így lett jó. A Vasashoz kötődtem, ez lett az én családom, büszke vagyok erre. S természetesnek tartom, hogy fiaim is ezt a klubot választották, miként Albert Flórián nagyon tehetséges gyereke sem játszhatott volna sehol másutt, csak a Ferencvárosban. Flóri sráca csatár, az én fiam védő. A jelenlegi Serdülő III. bajnokságban már nagyon sokszor játszottak egymás ellen, úgy látszik a történelem ismétlődik . . . Mindkét gyereknek csak azt kívánhatom, érjék utol apjukat játékban, válogatottságban és barátságban egyaránt. Az ifjú Albert és az ifjú Mészöly beérkezése még odébb van, most a soron- levő rangadó a téma. Mit hozhat a két csapat újabb összecsapása a Népstadionban? — A Ferencváros és a Vasas produkált már nagy játékosokat ebben a bajnokságban, de szolgált bánattal is hűséges szurkolóinak — mondotta Mészöly. — A váratlan, vagy kellemetlen eredmények nem vonnak le semmit a két csapat értékéből. Azok az úgynevezett „nagy játékok" megmutatták, mire is képesek a csapatok. A magam részéről a kiemelkedő teljesítmények ismétlődését várom a rangadón. Ebben a fordulatos bajnokságban még semmi sem dőlt el, ezt jól tudják mindkét fél házatáján. Sem a Ferencváros, sem a Vasas nem akarja alább adni a dobogónál, e célok eléréséhez pontok szükségesek, kiváltképp a rangadókról. Mind a két klub harcos, jó játékosokból áll, nagy a tét, így sokféle biztosíték van arra, hogy küzdelem lesz az utolsó pillanatig. Mint mindig, most is háromesélyes a rangadó, nem számít, ki, hogy végzett az előző fordulókban. Nagyon remélem, hogy a két klub jelenlegi gárdája a dicső hagyományokhoz méltó és sportszerű küzdelmet vív, s az eredménytől függetlenül boldogítja hűséges, szurkoló- táborát. Azt ugyanis feltétlenül hangsúlyoznom kell, hogy úgy a Ferencváros, mint a Vasas hívei — természetesen a győzelemnek örülnek a legjobban — de mindenkor tapssal, elismeréssel jutalmazták a teljesítményt. Lehet úgyis veszíteni, hogy a legyőzött is emelt fővel vonulhat le a pályáról. Végezetül: hogy vélekedik a Ferencvárosról? — Miután a válogatottnak is segítek, nem tarthatják üres udvariaskodásnak, ha azt mondom: a Ferencváros jó vagy rossz szereplése döntő hatással van a magyar válogatott eredményeinek alakulására is Sok itt a jó játékos, akik, ha hozzák magukat, nemcsak klubjukat szolgálják sikerre). Éppen ezért várom, hiszem, hogy a kisebb megingások után a Ferencváros újra azt a formát hozza, amellyel az őszi idényben többször is a tabella élére állhatott. Ha egy héttel a Vasas elleni rangadó után rukkolnak ki ezzel a nagy formával, itt ígérem, senkire sem fogok haragudni... Boskovics Jenő Zoltánt rendkívüli módon kifárasztotta, majdhogynem kimerítette az 1979-es próbatétel, amely már a sportágban ritka „mester- hármast" jelentett a számára, megszakítás nélkül a harmadik világbajnoki címet! — Öt hét pihenőt kértem és kaptam, ennyi kellett, hogy regenerálódjak, testileg, lelkileg — emlékezik a kiváló sportember. — A semmittevés persze azzal is járt, hogy a 61 kilós versenysúlyomat nyolc kilónyi felesleggel „megtoldottam”, az erőm meg úgy elment, hogy az első edzésen még egy fekvőtámasz is a nehezemre esett. Mondanom sem kell, az alapozás első három hete keserves és kínos volt, gyötört az izomláz, reggelenként tíz- -húsz perc is beletelt, amíg „életre" tudtam kelteni magamat. Persze nem sokáig „filozofálhattam" a gyötrelmeimen, mert máris jött az első olimpiai elővizsga, a New York-i Amerika Kupa. Tisztában voltam azzal, hogy az amerikaiak kedvence és nagy-nagy menedzselje Kurt Thomas némi bírói segédlettel mindent elkövet majd, hogy végre megelőzzön, s ez a terve valóra is vált. Az első napon még holtversenyben álltunk, egyaránt 9.85 ponttal, de aztán jött a döntő, s nekem egy rezzenésnyi hiba is elegendő volt ahhoz; hogy az amerikai, nyugatnémet, NDK-beli és román pontozóból álló zsűri egy tizeddel elém helyezze Thomast. Bosszankodhattam volna, de nem tettem, mert láttam, hogy maga Kurt és az edzője is alig tudja visszafojtani a nevetését. s aztán jöttek is hozzám gratulálni: „Zoltán, Te vagy a jobb" — kedveskedtek. Bárhogyan is történt, a tengerentúlon kapott lecke mégiscsak jót tett, már annyiban, hogy az Egyesült Államokból hazatérve Zoltán „keményített" — ahogy mondani szokás, sportolói berkekben. — Nyilvánvaló dolog, hogy Moszkvában az egyéni összetett versenyben nincs sok keresni valóm, kevés az idő, s nincs is annyi energiám, hogy mind a hat szeren jelentősen erősítsek a gyakorlataimon — folytatja. — Azért nem tét- lenkedek, néhány újítással megpróbálkozok. így a nyújtón és a gyűrűn új leugrást tanulok, a szovjet Andrianovtól eltanult nyújtott testű duplaszaltókat, a talajon egy másikfajta „duplát', ami viszont a gyűrűt és a lóugrást illeti, ezeken a szereken megmaradok a réginél. Mindenkit jobban érdekel ennél, hogy miképpen fest majd az olimpiai bajnoki cím védőjének lólengés „kürje", az a gyakorlat, amlyről évek óta áradozva beszélnek a szovjet és a japán vetélytársak is. — Mivel Vígh László mesterem, s az én tudomásom szerint sem számíthatunk olyan ellenfelekre, akik a közös találmányunkat, a negyedfordulattal nehezített „orsót', illetve a „szökkenő vándort' eltanulták volna, úgy tűnik, nincs szükség új „szuperelem" begyakorlására. A legfontosabb feladat a tökéletes biztonsági fok elérése, az 1976-ban bevált módszerek felelevenítésével olyan edzettségi szint kialakítása, amely teljes mértékben megnyugtat. Az eddigi munkám mérlege nyugalmat sugároz, ha a felkészülés utolsó állomásait is megúszom, tehát nem újul ki egyik sérülésem sem, s a versenyeken nem érnek kellemetlen meglepetések, úgy nyugodt szívvel, s nem reszkető lábakkal masírozok majd fel a Moszkvába induló küiöngépre . .. Mi az igaz abból Zoltán, hogy bárhogyan is sikerül a moszkvai „nekifutás", több már nem lesz, s legfeljebb csak a Ferencváros csapata számíthat minden idők — nem túlzás — legsikeresebb magyar tornászára? . . . — A sikeres világversenyek után az újrakezdés mindig nehezemre esett, de annyira sohasem, mint az idén. Ez figyelmeztető jel, meg aztán önkritika is van a világon, ami azt diktálja, hogy jobb időben búcsúzni, mint későn kényszerű búcsút venni. Ezért hát most minden erőmet összegyűjtöm, minden tudásomat előveszem, s megpróbálom az elém tűzött cél elérését. Nem tesz Moszkvában boldogabb ember nálam, ha a nagy terv megvalósul, de remélem, senki sem fog hibáztatni, ha rajtam kívülálló okok miatt búcsúznom kell a dobogó legfelső fokától. A torna kiszámíthatatlan sportág, a pontozók sokmindenre képesek. Olykor még a versenyzőknél is többre ... Szalay Péter 7
