Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 66. szám
játszottunk. Szerintem a két csapat játékosainak a 90 perc lefújása után olyan lehetett a lába, mint Magyarország hegy- és vízrajza. — Temperamentumát ismerve, alig hiszem, hogy ebből az adok-kapokból ne vette volna ki részét. — A szó szoros értelmében kényszerítettek rá. A román hátvédek elég kíméletlenül terítették le több ízben a Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor csatársort. Úgy a negyvenedik perc tájékán Puskás Öcsi hátraszólt: ,,Mi van Jenő? Te hagyod, hogy minket bántsanak? Neked a Lóránttal együtt nincs szíved?" Ennek a bíztatásnak meglett az eredménye. Először a balszélső, majd az összekötő szorult rövidebb-hosszabb ápolásra, majd a második félidőben mindez megismétlődött azzal a különbséggel, hogy egyikük a salakon landolt, a másik pedig bicegve játszott végig. Kín keserves 2 : 1-es győzelmet arattunk, de ezzel elindult diadalútján az olimpiai bajnokságig válogatottunk. — Mi történt ezután? — Ma már el sem tudják képzelni, hogy micsoda ünneplésben részesített minket a főváros a hazaérkezés után. Tízezrek sorfala, kordona között sétált végig az olimpikonok menete a Lenin körúton a November 7. téren át a városon. Ismeretlen emberek virágcsokrokat adtak át, egyszóval mi voltunk a nap hősei. Mindezt húszévesen megérni, óriási dolog volt. Nem is beszélve arról az ünnepségről, amelyet klubom rendezett a mai Népköztársaság útja 100-ban, ahol az ÉDOSZ klubház állt. — Elérkeztünk beszélgetésünk tulajdonképpeni drámai szituációjáig, ahhoz a ponthoz, amikor Dalnoki Jenőt nyíltan megkörnyékezték az ajánlattal. — Két héttel a Helsinkiből való hazaérkezés után a focisták akkori fő találkozóhelyén, a Rozmaring eszpresszóban Bozsik Cucu és Puskás Öcsi várt. Nem sokat haboztak, beültettek egy taxiba és elvittek a Honvédelmi Minisztériumba. Minden szobában kardot nyelt kis- katonák álltak mozdulatlanul, majd később tisztek, főtisztek. Egyre nagyobb és nagyobb szobákon jutottunk túl, míg végül Puskás Öcsi benyitott a miniszter párnázott ajtaján. Én pedig mint egy kis Miki egér álltam Farkas Mihály előtt. Ő nem sokat habozott, rögtön a lényegre tért. Gratulált az aranyéremhez és közölte, hogy a Honvédnak nagy szüksége lenne rám. Váratlanul hozzátette, hogy hadnagy leszek. Meglepődtem, mert én még katona sem voltam soha. Nem baj, — válaszolta —, majd lesz! Talán öt percig lehettem ott, s abban maradtunk, hogy gondolkozom a dolgon. — Erre mondják azt, hogy patt helyzet. Hány álmatlan éjszakát okozott ez a kis intermezzo? — Lényegében egyetlen egyet sem. Amikor hazamentem és elmondtam édesanyámnak, hogy mi történt, ő csak annyit mondott: „Fiam, dönts saját belátásod szerint, de ne feledd, hogy mit köszönhetsz a Ferencvárosnak, a játékostársaidnak." Másnap felhívtam Puskás Öcsit és közöltem, hogy maradok. Öcsi nevetett egyet és azt mondta: „Te tudod Jenő". Igaz két nap múlva éjszaka megállt egy kocsi a házunk előtt, így kézbesítették a behívómat, sőt rögtön magukkal is vittek. Két évig katonáskodtam, jó dolgom volt és ami a legfontosabb, tovább focizhattam a Ferencvárosban. — Vajon mit vesztett és mit nyert azzal, hogy maradt a zöld—fehéreknél? — Talán a Honvédből többször lehettem volna válogatott, mint 14-szer. Egészen biztos, hogy anyagilag is jobban jártam volna. Engem klubhűségre neveltek, tisztességre, ezért nem bántam meg, hogy akkor egy percig sem tánto- rodtam meg. Egyébként a Ferencvároshoz való ragaszkodásom emléke ma is itt van a vitrinemben: egy herendi medve, amelyet a csapattól kaptam, azért, hogy nem hagytam őket cserben. Kis- péter Mihály könnyek között nyújtotta át 1952-ben. Gyenes J. András Kedves háziünnepségre került sor május 18-án az FTC Üllői úti klubházában. Losonci Tibor, a klub ügyvezető elnöke adta át a plakettet, az arany—ezüst—bronz jelvényeket az Élen a tanulásban, élen a sportban mozgalomban eredményesen szerepelt ifjú ferencvárosi sportolóknak. Összesen negyvenketten részesültek elismerésben. FRADI MŰSORLAP A Ferencvárosi Torna Club kiadványa Felelős kiadó: Losonci Tibor Felelős szerkesztő: Nagy Béla Fényképek: Pozsonyi Lajos, Magdics László Lapzárta: 1981. május 11. Készült: az MGSZ Nyomdában Felelős vezető: Tulipánt József (81149) ZSOLTI Még az ősszel történt. Ügyeletes nevelő voltam, s így a szombat délutánt az Üllői út lelátója helyett a tanári szobában kellett töltenem. A meccsből számomra csak a zsebrádió maradt. Kopogtak. — Tanár úr kérem, kimenőt szeretnék. Meccsre megyek. — Hova? — A Fradiba ... És tényleg, tanár úr, hogyan jutok el oda a legjobban? — Metróval . . . Miért, eddig hogyan ment? — Rokkantkocsival. . . Ekkor tudatosodik bennem, hogy Zsolti lába nem kopog a lépésnél. Levették a gipszet ... a műtét sikerült! — És tessék mondani, hova vegyek jegyet? Mert eddig csak az alapvonal mögül néztem a kocsiból . . . — Valahova a 12—13. szektor közepébe ... — és ekkor már éreztem, hogy egy mozgássérült fiatalember számára a mai nap örök emlék marad. A meccshallgatásnál pechük volt a Fradi-szurkolóknak, mert bár 4 : 1-re nyertünk, egyik gólt sem hallhattuk. Éppen mindig máshol volt a szó. Dehát ez legyen a legnagyobb baj . . . Este Zsolti ragyogó arccal újságolta: — Tanár úr! Hogy mennyivel más volt a lelátóról, mint a pálya mellől! Most lehetett látni az elképzelést, a taktikát. . . Ősszel a Vasas ellen Ebedli minden dühét beleadta a lövésbe, s ezzel nyertünk 1 : 0-ra a Vasas ellen. Egy fordulóval később Nyilasi átment az egész debreceni védelmen és ezzel vezetett a csapat 1 : 0- ra. Közben nem történt semmi világrengető esemény. Csak egy tizennyolcéves mozgás- sérült fiatalember a gyógyulás útjára lépett. . . NDI
