Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1980/81 - 1980 / 37. szám

FERENC1 ||Ím város! I|P | gsi# ©Február elején rendeztük a Szalai Im­re birkózó emlékversenyt. Négy súly­csoportban ferencvárosiak végeztek az élen: Gyulai (45 kg), Fehér (74 kg), Kispéter (100 kg), Bállá (+ 100 kg). A csapatversenyt és ezzel a Vándor­díját az FTC nyerte. A neves esemény keretében búcsúz­tatták az aktív versenyzéstől visszavo­nult két ferencvárosi birkózót: Széles Józsefet és Gál Henriket. ©Megjelent az FTC Napló kilencedik kötete. A könyv az egyesület történeté­nek 1938—1944-ig terjedő időszakával foglalkozik. A sportesemények felidézése mellett a könyv foglalkozik Aszlányi Károlynak, a neves írónak, sporttudósítónak pálya­futásával és tragikus halálával. Felidézi a Ferencvárosról írt legjobb humoros cikkeit, csattanós rövid írásait. Az FTC Napló ára: 30,— Ft Csak az FTC Ajándékboltban és a Lottó Áruházban kapható. ©A női kézilabdázóknak nagy örömet okozott, hogy Csulikné ismét elkezdte az edzéseket. Vállsérülése bíztatóan ja­vul, a tavaszi idényben Elek Gyula edző már számít játékára. A bajnoki rajtra már Oszwald Magdolna is harcképes lesz — ő januárban porcműtéten esett át. ©Az FTC Elnöksége új vándordíját ala­pított az év legeredményesebb társadal­mi aktívája részére. Első alkalommal dr. Papácsy Ervint, az FTC Baráti Kör vezetőjét jutalmazták e szép díjjal. ©A Badacsonyi Állami Gazdaság jóvol­tából hasznos reklámeszközhöz jutott egyesületünk. A Traubisodát propagáló plakáton az FTC különféle mérkőzéseire jegyelővételi időpontokat is feltüntethe­tünk, amit az üdítőitalos kocsik a város számos vendéglátóipari egységéhez ki­szállítanak. Ezek a plakátok is segítik a szurkolók jobb tájékoztatását a jegyelő­vételek időpontjáról. GYŰJTŐK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK: egyik pártolótagunk eladásra felkínálta félvászon kötésben, aranyozva a Labda­rúgás 1962-1976 évfolyamait. A 15 év­folyam ára kötetenként 70,— Ft. A sportélet 5 évfolyama (1964,1966, 1967, 1968, 1969) szintén eladó, a fen­ti kötéssel és áron. Az érdeklődők to­vábbi felvilágosítást az FTC Ajándék­boltban kaphatnak. KUNYA GYÖRGY dorogi sportbará­tunk megvételre keresi a Labdarúgás 1955—1957-es évfolyamait, valamint a Népsport 1945—1948-as köteteit. Cserére vagy eladásra felajánlja az 1954—1959 között megjelent Képes Sportokat. Címe: Kunya György Dorog Hám Kálmán lakótelep 9. Kedves Szurkolók! Lapunk anyagát február elején nyomdába adtuk, így nem tudtunk még írni a dél-amerikai túráról és természetesen a bajnoki találkozók előzetese, csapatösszeállítások sem szerepelhetnek egyik újságunkban sem. Terveink szerint a márciusi újsá­gokban több átfogó témakörrel is szeretnénk foglalkozni. ÍZELÍTŐ A MÁRCIUSI ANYAGOKBÓL: — Olimpiára készülnek ... — A labdarúgók dél-amerikai túra naplója — A tízszeres bajnok jégkorongcsapat — Kupagyőztes vízilabdázók — Kézilabda körkép — Portrék neves fradistákról és ferenc­városi szurkolókról Lapunk következő száma a március 15-i FTC—STC mérkőzésre jelenik meg. Csak az FTC Ajándékboltban és a mérkőzés színhelyén kapható. FTC NAPLÓ I A FRADI AJÁNDÉKBOIT- BAN KAPHAT?) 1950. március 19. Ezt a dátu­mot sohasem felejti el. Szok­vány bajnoki mérkőzését ját­szotta a csapat, mégcsak nem is rangadót. A Postás volt az ellenfél az Üllői úton s a pa­pírforma biztos hazai győzel­met ígért. Nála viszont nem voltak rangsorolva a meccsek, számára nem volt erős, vagy kevésbé erős ellenfél. Minden találkozónak egyforma súlya volt, legyen az egyszerű edző­mérkőzés, bajnoki, vagy válo­gatott összecsapás, minden já­tékra ugyanolyan lelkiismere­tesen készült, valamennyi el­lenfelét kellő becsben tartotta s azonos gonddal ügyelt min­den megmozdulásukra. Akkor a félpályánál állt. Látta az indító játékos moz­dulatát, tudta, hogy pillanato­kon belül a szélső kapja majd a labdát. Hátrapillantott s aztán megnyugodott. A csatár legalább tízméteres lesen vár­ta az átadást. „Hát ha annyira szeretnéd, hát vigyed . . gondolta s lelki szemeivel már konstatálta, amint az a másik fiú, nagy lendülettel megindul a kapu felé, aztán amikor hall­ja a játékvezetői sípszót, dü­hösen fékez, majd szomorúan regisztrálja: a trükk ezúttal nem jött be. Állt s várta az indítást, aztán amikor a lába felé süvített a labda el is lé­pett előle. Állt s várta a síp­szót, nézte a buzgó ellen­felet, aki már mozdult is rá s usgyi, iramodott a kapu felé. Futott a bíró is, szemlátomást esze ágában sem volt sípolni s ekkor már bizonyossá vált a dolog: a hatalmas les ezúttal büntetlen maradt. Már vagy tizenöt méter volt a támadó előnye, amikor utána vetette magát. Robo­gott mint a szél, oly sokszor megcsodált vágtáját lélegzet­visszafojtva figyelte a lelátó. Szélsője biztosra vette, hogy nem tudja már beérni, nem rúgta el még a tizenhatosra érve sem a labdát, hanem vit­te, még vitte s egyre csak vitte tovább. Káprázatos futás után az ötösnél érte utol őt. Megló­dult, abból a lendületből csú­szott be a labda útjába. Ahogy a levegőben úszott, látta, hogy kapusa is elrugasz­6

Next

/
Oldalképek
Tartalom