Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1980/81 - 1980 / 37. szám

A mérkőzés vendége:

RUDttf

FERENC

Az FTC labdarúgó szakosztálya idén 80 éves!

Az év valamennyi Üllői úti mérkőzésére meghívunk — alkalmankét — egy-egy régi játékosunkat, akiket a találkozó előtt köszöntünk, majd a klubház feletti díszpáholyból nézhetik végig a Ferencváros mérkőzését.

Első alkalommal Rudas Ferenc, a negyvenes évek kiváló, válogatott játékosa a vendégünk . ..

kodik a gólvonalról. A szálfatermetű férfi a kifeszített lábára vetődött. Az is menteni akart, ő is ... A reccsenést is hallotta. Aztán hordágyon vitték le. Ott fekve szinte semmi fájdalmat nem érzett, csak bent ... a tornateremben, ott már úgy tűnt, valami iszonyatos súllyal nehezedik rá. Belemarkolt mellén a mezébe, mert azt is tonnányinak érezte. Pokoli nehezen szedte a levegőt s semmire sem tudott gondolni, főleg arra nem, hogy mi lesz ezután. Nem gondolt rá, nem is hitte, hogy pályafutása csúcsán ez a búcsú ... ilyen lett a befejezés.

A törés ugyan összeforrt, de a hajdani „hátvédkirály" a kitűnő válogatott labdarúgó, Rudas Ferenc többé nem volt már a régi. Merev maradt a bokája, nem lett kellően kimozgatva az utókezeléskor. Még 1954-ig futballozott, aztán visszavonult. Még tudott volna játszani, de nem érezte már jól magát a zöld gyepen. Az önmagával szemben különösen igényes sportember egyszerűen nem tudta elviselni, hogy régi szintje alatt teljesítsen. Neki nem kellett mondani, ő az arcokról, a szemekből olvasott s amikor először érezte úgy, sajnálják, szépen összehajtotta a felszerelését, leadta s nem játszott többé.

— Egyszerűen nem tudtam elviselni a szánakozó tekinteteket, mind keserűbb lett a felismerés, már ezt sem tudom megcsinálni, már azt sem ... a súlyosan sérült láb egyszerűen megmakacsolta magát, nem engedelmeskedett úgy, mint rég. S nincs szomorúbb látvány, ha az egykori légtornász már csak a kötélhágcsót tartja a többinek, hogy azok felmászhassanak a kupolába. Hát nehéz volt a

szívem, de nem volt más választás, mint félreállni — mondta a legendáshírű ferencvárosi védőjátékos, aki búcsúja után ellentétben annyi sok jeles futballistával, nem maradt a sportpálya árnyékában. Üzletet vezetett s már csak a lelátóra vonzotta vissza régi nagy szerelme a labda. Persze focizott saját kedvtelésére, s focizik ma is. Hetenként kijár baráti körben az Elektromos pályára, s heti vendég régi „hazájában" az Üllői úti pályán is. Itt az öregfiúk „vezére."

Aztán kijár még más ügyben is a ferencvárosiak sporttelepére. Sűrűn támasztja a korlátot a serdülő III. edzésein, mérkőzésein. Itt játszik ugyanis, az ifjú Rudas Feri.

— A gyerek ápolja a családi hagyományt s ő is — jobbhátvéd — mesélte a papa — persze eleinte csatárnak készült, nem is volt ügyetlen, de úgy érzem hiányzott belőle az igazi csatár vér. Nos ezért tanácsoltam, legyen inkább védő. Kemény, lelkes, harcos, az ilyenekre pedig hátul van elsősorban szükség. Hogy mennyire viszi? . . . Hát az előjelek biztatóak. Legalábbis ami a játék' szeretetét, a munkakedvet, a lelkes edzésmunkát illeti. Ez a gyerek boldogan megy edzésre, fél órával, órával a foglalkozás kezdete előtt ott ül az öltözőben, s úgy gyakorol, hogy öröm nézni. Úgy fest, tiszta szívből szereti a labdarúgást, s ez ajánlólevél a jövőhöz.

Annak idején az idősebb Rudas Ferenc is ezzel az ajánlólevéllel a zsebében indult el a csúcsra vezető úton. A tehetség mellé vitte magával mindvégig a labda iránti rajongását. És ő messzire jutott ... V. S.

Ez a csapat 1949-ben 9-1-re győzte! le a Spartát. Balról a második Rudas