Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1979. június
VALLOMÁSOK.. 3333 NAP AZ ELNÖKI SZÉKBEN.. HARÓT JANOS Életem egyik nagy fejezete az elmúlt évtizedben játszódott le: 1970. január 31-én megválasztottak a legnépszerűbb magyar sportegyesület, a Ferencvárosi Torna Club elnökének! Most 1979-ben, ha vjssza- kintek arra, hogy mit és hogyan cselekedtem, bizony a sok tettet ismét átélve elmerengek azon: honnan volt erőm végigcsinálni? 1970-ben egy évek óta pálya nélküli, létesítményekben viszonylag szegény, anyagilag, gazdaságilag „megviselt” egyesületet vettem át. Amikor először nyitottam ki irodám ablakát a kilincs a kezemben maradt ... A klubház egyik termében egy elnökségi ülés alatt leesett a mennyezetből egy darab vakolat... A régi B lelátó helyén homokbuckák, gödrök váltogatták egymást, s benőtte a gaz a régi híres helyeket... A neves játékosok közül pedig először Páncsics átigazolási ügye borzolta fel a kedélyeket. Hosszú végnélküli tárgyalások eredménye volt, hogy a kitűnő hátvédet rábírtuk, az Üllői úton játsszon tovább. Illetve csak játszhatott volna, hisze'n közben megindítottuk a régen várt stadion építését, s a pálya és környéke már az új létesítményt körvonalazta. A Népstadion volt ekkor még az „otthonunk”, ott próbáltuk a közönség vágyát teljesíteni: bajnokságot vagy kupát nyerni! Sok-sok probléma volt: egyeztetni kellett a különféle érdekeket, de a legjobban egyet, a klubérdeket kellett szem előtt tartani. Aránylag kevés edzőcserével „megúsztam” a csapatsportok kritikus személyi változásait. Igaz viszont, hogy ezek a változások mindig viharosan alakultak, s ezektől volt hangos a magyar sportsajtó. Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy minden ilyen „válságos” helyzetben a legjobb, illetve legmeg- alapozottnak tűnő megoldást igyekeztünk választani. Választottuk, mert nem magam dolgozom, s nem kizárólag személyemhez fűzöm a sikereket. Csak egyik alkotójának, résztvevőjének tartom magamat. Mert amiket elértünk azok tények, s azt tőlünk elvenni már nem lehet, az a mi munkánk, a mi büszkeségünk. Először 1971-ben felavattuk a modern klubházat, olyant, amilyenről az „ősök” még csak álmodni sem mertek. Azután felépült egy olyan birkózó „paradicsom”, amely ma is az egyik legszebb az országban. Amire évtizedes álomként vágytak: az új modern Üllői úti stadion, az egyesület 75 éves jubileumára elkészült! Ma is meghatódva gondolok ezekre a nagy és felemelő eseményekre. Felejthetetlen volt a 75 éves jubileum, a díszközgyűlés, az ünnepi kiállítás, a nemzetközi labdarúgótorna, s minden, ami mór ehhez a klubhoz köt. Egyszer már nyilatkoztam: az élet alakítja az érzelmeket! Az én érzéseim a Ferencvárosi Torna Clubhoz a síromig elkísérnek. Nem nagy szavaknak szánom, hanem így érzem és érzelmeimet kimutatni sohasem szégyeltem. Büszke vágyóik arra, hogy ebben az egyesületben olimpiai-, világ- és Európa- bajnoki sikerek születtek. Büszke vagyok egyéni és csapatsportágaink bajnoki és kupasikereire, büszke vagyok az általunk nevelt ifjú ferencvárosi reményséTevékenységem alatt élveztem a vezető sportszervek, bázisszerveink, az Élelmiszeripari Dolgozók Szak- szervezetének és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium erkölcsi és anyagi támogatását. Segítségük nélkül nem tudtunk volna eredményesen dolgozni. Amit alkottunk az sok-sok ember és sportbarát — versenyzők, edzők, vezetők —- közös erőfeszítésének, együtt-tevésének gyümölcse, eredménye. Sokan segítettek ki önzetlenül, őszinte lelkesedéssel és klubszeretettel, ki „csak” munkaidejét rendesen ledolgozva, de mindent elkövetve a jó minősítésért. Természetesen ilyen hosszú idő alatt én is, mások is hibázhattak. De a mondás szerint is: csak az hibázhat aki dolgozik! Ha jó szándékot láttam, még jelentős hibák után (ez is hiba volt...) sem büntettem. A sportvezetés nem lakodalmi menet, itt a fény mellett sok-sok árnyék is beboríthatja a népszerűség nimbuszát. Ha észrevettem, hogy hibáztam, sokat rágódtam, lelkileg nagyon megviselt. Ilyenkor nagyon jólesett egy-egy bátorító szó, szerétéiből fakadó vigasz. Külön Öröm volt, ha ezt szurkolóktól kaptam... Kaptam természetesen mást is. Névtelen, durva leveleket, szidalmazó hangnemben, s őszinte nyilatkozataimat félremagyarázva hol ezt, hol azt kérték tőlem számon. Amikor aztán jöttek a sikerek, ezek a levelek elmaradtak és én újból jó vezető lettem ... A fényben, a sikerben sokan mellettem álltak, de a kudarcok idején — akik nem is olyan régen még öleltek és csókoltak — már elpártoltak mellőlem. Az 1978-as tavaszi szezonban egy-egy vesztett mérkőzés után néhány sportbarátomon kívül ajtót sem nyitottak rám. Rádöbbentem: tényleg a bajban tudja meg az ember, hogy kire számíthat, ki az igazi barátja? Sokáig tartotta magát a hír, hogy 1978 tavaszán megválók az egyesülettől, őszintén megmondom, ez nem volt alaptalan. Nagyon belefáradtam az elmúlt évek hajszájába, a sokszor nem is nyíltszíni küzdelembe. Azonban maradtam. Hogy meddig? Ügy érzem, az a legkorrektebb ha úgy mondom: nem tudom, mert az élet útjai kiszámíthatatlanok ... Novemberben voltam 50 éves. (27 éve hivatásom, munkám a sportvezetés!). Születésnapomon munkatársaira jelképesen 5 perces kis ünnepséggel köszöntöttek és átadtak emlékül egy „ezüstlabdát”. Jólesett ez a váratlan megemlékezés, és bizony köny- nyeifflet nyelve, talán először fordult velem elő, hogy én aki beszédekhez szoktam, egy köszönő mondaton kívül mukkanni sem tudtam ... A beszédek lehetnek szépek, de az érzéseket sokszor egy-egy tekintet villanása és a tettek sokasága mutatja. A Ferencvárosról órákig tudnék beszélni, de nekem inkább tenni kell ezért a klubért. Amíg erőm és lehetőségeim engedik, élek is ezzel a jogommal, s mindent elkövetek a Ferencvárosért. Utána pedig, ha már nem én ülök az elnöki székben — kiülök a lelátóra és szurkolok a fra- d istáknak, Nem fogok kiabálni, hiszen, mint elnök sem kiabáltam soha senkivel. Ügy érzem, sökan így is megértettek ... Lejegyezte: Nagy Béla 111111 15
