Fradi-híradó (1972)
1972. augusztus
PALI BÁCSI VARGA PÄL, az egyesület főpénztárosa — vagy ahogyan vezetők, játékosok több mint 20 éve becézik, Pali bácsi — soha nem öltötte magára a zöld-fehér mezt. Nem rúgott gólt, nem született győzelem az 6 játéka révén, mégis.. . kevés embert szerettek és tiszteltek annyira negyedévszázad alatt a klubban mint őt. Pali bácsi mindig rajongott az egyesületért. És boldog volt, ha fizethette a prémiumot, ha értesíthette a fiúkat: jöhetnek aláírni a győzelemért járó jutalom felvehető. . . És hogy „pipálta” könyvelte egy-egy forduló után a két pontokat... A szemtanú jogán bizonygatom : nem egyszer láttam, amint boldogan Irta be a sorsolási sémára az FTC győzelmét, miközben hozzátette: „Ha a jövő vasárnap győzünk talán bajnokságot nyernek a gyerekek..És ha már itt tartunk, még egy személyes emlék, s élmény.. Tudtuk egymásról, hogy érdek nélkül szeretjük az FTC-t, négyszemközti, meghitt csevegéseinkkor nem volt tehát nehéz szót értenünk: egyformán láttuk az erénye- ketés a hibákat, az egyesület sokszor nem éppen „csendes” hétköznapjait, amelyet ugyanúgy magyaráztunk, s értékeltünk, miközben az váltottuk: ez a vihar is elül, mint a többi, az FTC pedig megy tovább, újabb győzelmek jönnek (közben újabb kudarcok is), de a siker mindig több lesz, mint a balsiker. Mert ez a klub arra született hajdanán, hogy örömet okozzon az embereknek, kellemes órákat a legnagyobb szúrkolótábornak, amely Magyarországon valaha is létezett. — Mindig büszke voltam rá, hogy éppen az FTC-ben FRADI-IN DÚLÓ (Sallai Mihály szerzeménye) Hajrá Fradi, hajrá Fradi Hajrá fiúk, mert fő a győzelem: Száz kisleány egy gólra vár S száz csókot ád majd a győztes meccs után. Hajrá Fradi, hajrá Fradi, Hajrá fiúk csak tovább És süvít a labda, hálóba balra, Hajrá, hajrá, csinn-bumm, gól. (Verse) Fradi a színed, zöld-fehér, sok dicsőt mesél, Tizenegy bátor sportoló úgy száguld, mint a szél! Sokezer szurkoló, győzelmet remél. Fradi ma újra győzni kell, ez legyen a cél! lehettem főpénztáros — emlékezett szeretettel, amikor arra kértem: szaladjunk végig az esztendők krónikáján. — Büszkeségem elsősorban onnan eredt, hogy amikor — úgy ahogy — felépültem súlyos betegségemből, majdhogynem sz.inte egyik napról a másikra! neveztek ki erre a tisztségre. Ez olyan mérhetetlen bizalom volt irányomban, amit elfelejteni azóta sem tudok. IIOGY MIÉRT nem érdemes talán leírni. Annál is inkább, mert Pali bácsi nem mindennapi körülmények között kerüli az FTC-hez Mégpedig 1947-ben, ama bizonyos magyar-osztrák mérkőzésen — egyszerű szurkolóként — kiballagott a pályára, s épp odaállt nézni a játékot, ahol leszakadt a lelátó egy óriási gerenda éppen ő rá, s a szörnyű tehertől a gyilkos súlytól — megroppant. . . Eltörött 3 gerinccsigolyája, aminek következtében kórház kórház után jött életében, mígnem az orvosok talpraállitották. Ha fizikailag nem is tökéletes, lelkileg annál inkább. S hogy így történt, ebben volt oroszlánrésze az egyesületnek.Sze- mély szerint pedig Száraz Istvánnak, aki előbb az ÉDOSZ-hoz „igazolta”, aztán az egyesülethez, ahol mint főpénztáros azóta is megbecsült emberként dolgozik. — Az egyesületet kicsi gyerek korom óta szerettem rajongtam érte — elevenítette fel a régi emlékeket. — Jól lehet szombathelyi srác voltam, s tárgyilagos szurkolója a Haladásnák, szivem akkor dobbant mindig legnagyobbat, ha az FTC sikereiről értesültem 1947-ben, amikor az a szörnyű lelátó szerencsétlenség történt, akkor is az FTC iránti kimondhatatlan szeretet hajtott, vitt az Üllői útra. Pali bácsi szivében — bár az Üllői út okozta a szomorúságot, a szenvedéseit — csak kedves emlékek élnek a Ferencvárosról. Bizonyítja ezernyi apró epizód, amelyeket szeretettel őrizget magában, s mesél róluk. Elmesélte, hogy egyszerűen nem tudott már honnan jegyet „varázsolni” a Ferencváros — Botafogó találkozóra, minthogy ez volt az a foci mérkőzés életében — főpénztárosi működése alatt, amely iránt a legtöbben érdeklődtek, Pesten, vidéken egyaránt. Mint mondja: csak milliókban számolható az a jegymennyiség és százezrekben az a pénztári bizonylat, amely keze alatt végigment, s ö büszke rá ma is: soha semmiféle kifogást nem találtak munkájában. — A játékosok? — kérdezett vissza, amikor erről esett szó. — Azt hiszem életem végéig elégtétel, hogy amerre mennek, amerre járnak, mindenünnen kapom tőlük a lapokat, leveleket, amelyek mind-mind arról tanúskodnak: nemcsak én érzem, és éreztem őket barátaimnak mindig, ők is annak tartottak és tartanak engem. De különösen így van ez a maiak közül Pán- csiccsal, Juhász Pistivel vagy az azóta Tatabányára került Horváth Lacival, akikkel a szó legszorosabb értelmében együtt is éltem hosszú ideig a régi klubbház úgynevezett hármas szobájában. SEM A ZÖLD gyepen, sem sem a klubházban nem voltak kudarcai az elmúlt negyedévszázad alatt. De — mint nevetve megjegyezte akik kinőttek az „ifi” korból valahogy egy kicsit mindig közelebb állnak hozzá. Vagyis az „öregfiúk” egy parányival többet jelentettek számara és jelentenek ma is, mint a ma még aktív első csapatbeliek, és az ifjúságiak. Ez talán érthető s megbocsátható. Mégpedig azon a jogon, hogy az idén éppen 60 esztendős Pali bácsi számára az „öregfiúk” idézik a tovatűnt ifjúságot, az elmúlt fiatalságot. — Semmit sem tennék másként, semmit nem „re- vidiálnék” ha elölről kezdeném — összegezte beszélgetésünk végén. — Nincs annál megnyugtatóbb érzés, mint amikor az ember tudja, érzi: Harót János, a mai elnök ugyanúgy értékeli bennem az egyszerű munkájáért élő tisztviselőt, mint tették azt az elődök. Csak egyet tennék másként, ha még egyszer elölről kezdhetném, ha újra születnék: e nagy és népszerű egyesületnek még lelkesebben szolgálnám, önzetlenül az érdekeit. Még több szurkolónak adnék mosolyogva boldogan jegyet, s még hevesebben dobogna a szívem, ha beírhatnám a sorsolási sémába... Varga Pál, az egyesület főpénztárosa soha nem öltötte magára a zöld-fehér mezt... Nem rúgott gólt, nem született győzelem az ő játéka révén. . . És mégis.. . Szeretni az egyesületet, rajongani a három betűért — FTC — úgy látszik, nemcsak sportfelszerelésben, hanem civilben is lehet, s lehetett. .. NAGYMAROSI LÁSZLÓ 16
