Fradi-híradó (1972)
1972. november
«4 mi szurkolóink Sokan és sokféleképpen szurkolnak a Ferencvárosnak, különös hőfokon Bujtor István. Egy színészt faggató interjú során, arra a kérdésre: mikor érzi magát rosszul, azt válaszolta, ha kikap a Ferencváros ... Ezek után érdekelt, hogy milyen szurkoló Bujtor István. Rendhagyó. Volt úgynevezett „zászlós-korszaka”, amikor szurkoló társaival pályáról-pályára járt teli torokból, zászlót lengetve buzdította az FTC-t. De mint mondja, ezt kinövi az ember. És most? Csendben figyel? — Már amennyire egy mérkőzésen csendben lehet figyelni... Éppen az a jó a szurkolásban, hogy az ember megosztja a véleményét, vitázik, bírál, bosszankodik, örül. A Jó focién Egyáltalán, hogy lesz valakiből szurkoló? Mikor? Hogyan kezdődik? — Talán túlzásnak tűnik, de ha emlékezőtehetségem nem csal, olyan négy-ötéves lehettem, amikor szurkolói minőségben megjelentem a Fradi pólyán. A papám vitt le, aki FTC-szurkoló volt (nagyon fontos tényező az indíték vizsgálatánál!). S hogy nem láttam semmit, hát a vállára vett, így is csak Budai II elfutásait láttam, na és néha a labdát... Ezzel el is dőlt, hogy szurkoló leszek, s az is, hogy a Fradinak fogok szurkolni. — Soha nem esett kísértésbe? — Soha! Szeretem a jó focit, a klasszis játékosokat, szívesen megyek mostanában például Honvédmérkőzésre Kocsis kedvéért, de a Fradi az más! Ez egy olyan kapcsolat, amely állja az idő próbáját. Változnak a játékosok, de a csapat az csapat marad, akiért lelkesedni lehet. És kell is. Meghitt környezet Mi kell a szurkoláshoz? Kell természetesen csapat, kellenek játékosok, sztárok és környezet. — Igen, meghitt környezet kell. Nekem például bármennyire is tele van, túl nagy, túl tágas a Népstadion. Közelebb szeretek lenni szurkolótársaimhoz, még az ellenfél szurkolóihoz is. Azok a szópárbajok is hozzátartoznak egy mérkőzés hangulatához, élményéhez. Az élménynél álljunk meg egy pillanatra! Mi jelent élményt? Győzelem? Jó játék? A papa vállán kezdődött — Persze az a legjobb, ha győzelem és jó játék együtt van, az igazi nagy élményt, legalábbis számomra, a nagy szólók, a nagy egyéni teljesítmények jelentik. Én sztárpárti vagyok! Szerintem kellenek a nagy egyéniségek, s ezzel nem mondom azt, hogy a foci nem csapatjáték. Végtelenül örülök például, hogy Albert Flórinak most újra megy a játék. Szurkoltam neki a sérülése idején, s hallottam, hogy régen hány nagy labdarúgó-pályafutás fejeződött be egy ilyen sérüléssel. Ezért is örülök jó játékának, no meg azért, mert egy ilyen csillogó játékos stílust tud adni egy csapatnak. „Nem lettem focista" Aki így szereti a labdarúgást, a labdarúgókat, vajon miért nem lett labdarúgó? — Ó, lehettem volna. Talán ... Jelentkeztem az ifiben próbajátékra. De éppen várt egy kislány, s az első edzés helyett a randevút választottam. Sosem derül ki, milyen focista lettem volna---E zt valóban nem tudjuk meg, de hogy milyen kosárlabdás volt, azt bebizonyította, a BVSC NB I-es csapatának tagjaként. Volt ifi válogatott, jól teniszezik, vitorlázik, s néha focizik is. Legtöbbször persze a Fradi mérkőzésein. Hogyan? Természetesen a nézőtéren. — Igen ez is a szurkoló lélektanához tartozik. A szurkoló mindig okosabb, mint az edző, mint a mindenkori szövetségi kapitány, jobban játszik, mint az éppen pályán levő tizenegy... — Akkor is, ha megy a csapatnak? ... — Nem, akkor elégedett szurkolói szívem. — Pihenteti a szurkolás? — Minden izgalma ellenére — igen. Kikapcsol és ez a jó. — Tényleg rosszul érzi magát, ha kikap a Fradi? — Tényleg. De nem sokáig. A foci játék. A bosszúság hamar elszáll, de az öröm tartós. Azt hiszem, ezzel a legtöbb szurkoló így van. — Ha nem Magyarországon élne, melyik csapatnak szurkolna? — Pelé miatt a Santosnak. De nagyon elégedett vagyok, hogy Magyarországon élek és a Fradinak szurkolok. Ilyen kevés kell az elégedettséghez. Vagy ez nem is olyan kevés? L. RÉTI ANNA 17
