Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 12. Griger Miklós: Népkirályság vagy diktatúra? (1937)
Függelék köz sikertelenül megkíséreltetek, arra határozta el magát, hogy a külállamok követelésének eleget téve, a nemzetgyűlés elé a jelen törvényjavaslatot terjeszti.” Az országgyűlés tehát gondoskodott arról, hogy magának a törvénynek az indokolása leszögezze a trónfosztó törvény keletkezésének döntő súlyú körülményeit: azt, hogy kívülről jövő fenyegetés, tehát erkölcsi kényszer hatása alatt jött létre. Mint erőhatalommal, fenyegetéssel előidézett tényt kénytelenek vagyunk azonban tűrni, mindaddig, míg az erre irányuló kényszer fennáll, míg vagy az érdekeltek jobb belátásra jutnak, vagy magunk leszünk olyan erősek, hogy ezt az utunkba gördített sziklát el bírjuk hengeríteni. Egyéb kötelezettségünk és erkölcsi obligónk ezzel a törvénnyel szemben nincs. A magyar történelem ismer más trónfosztást is, az ónodit és a debrecenit. Az egyiknek éppúgy nem volt meg a célzott eredménye, mint a másiknak. Az ónodi detronizáció után épp úgy a Habsburgok uralkodtak tovább, mint a debreceni után. A későbbi törvényhozás ezeket a trónfosztó törvényeket egyáltalában nem tekintette joghatályosnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Deák Ferenc eljárása, aki - mint az 1861-i és 1865-i országgyűlés vezére - a dinasztiával való kiegyezés előfeltételein a jogfolytonosság helyreállítását jelölte meg. Ezen az alapon jött létre a kiegyezés, amelyet a haza bölcse 1867-ben hozott tető alá. A magyar nemzet alkotmányának továbbfejlesztésében éppen azzal szerezte meg halhatatlan érdemét, hogy a jogfolytonosságot sikerült visszaállítani. Visszaállította pedig a dinasztikus jogfolytonosságot csakúgy, mint a 48-as törvényeknek jogérvénybe való visszaállítása által az alkotmányos jogfolytonosságot. A debreceni trónfosztó törvényjavaslatról azonban a jogfolytonosság helyreállításakor még csak említés sem történt. Azt, mint nem létezőt, hallgatással mellőzték, jelezvén ezzel, hogy ennek a törvénynek jogérvényt a törvényhozás nem tulajdonít. Számunkra is csak az a feladat az 1921. évi 47. t.c.-vel szemben, hogy helyre kell állítani a jogfolytonosságot a királyi hatalom gyakorlásával. Még csak meg sem kell semmisíteni a trónfosztásról szóló törvényt, mint ahogy a katolikus Egyház nem semmisít meg egyetlen házasságot sem, csak azt mondja ki, hogy bizonyos okoknál fogva az soha nem volt érvényes. Ez a törvény bennünket lélekben nem kötelez. Holt anyag a magyar törvénytárban. Száraz ág, amelynek nincs élete, rügyfakadása és gyümölcse. Nincs folytatása sem. Nem lehet tőle semmit sem várni, és nem lehet reá semmit sem építeni. Főképpen nem lehet reá új trónt és dinasztiát alapítani. Nem lehet királyt választani, mert a magyar trón jogilag nem üresedett meg. A mi számunkra tehát nincs királykérdés. A magyar trón az alkotmány értelmében nem üres, mert van királyunk. Ez a jogi állapot. A tény viszont az, hogy ez idő szerint gyengék vagyunk ahhoz, hogy élő törvényeink szerint járjunk el. Nem bírjuk elhárítani az akadályokat, amelyek ennek útjában állanak. Nincs más fegyverünk, csak a jog és az igazság. Ez azonban olyan, mint az Isten malma: 222 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V.
