Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 12. Griger Miklós: Népkirályság vagy diktatúra? (1937)
12. Lassan őröl, de biztosan. Várnunk kell tehát, amíg az isteni Gondviselés megérleli a helyzetet, fényt gyújt Európa sorsa intézőinek lelkében, és erőt ad nekünk arra, hogy szuverén jogunkkal éljünk. Magyarországon nincs királykérdés, csak a törvényes uralom átvételének, az alkotmányos élet legfőbb szabályának, a jogfolytonosság helyreállításának van ez idő szerint akadálya. Ennek elhárításán kell dolgoznunk, hogy visszafussunk abba a kerékvágásba, amelyben történelmünk a Gondviselés által kijelölt irányban haladt Szent Istvántól IV. Károlyig, ezer dicsőséges és küzdelmes éven át. De ha nincs is nálunk királykérdés a magyar alkotmány és törvény szerint, talán mégis van valami vágyakozás valami jobb, a mai kornak, a magyar nemzet érdekének megfelelőbb új, modernebb államforma után? Talán szakítani akarunk a királysággal. Talán köztársaságot, vagy diktatúrát óhajt a magyar nép, mint olyan kormányzati rendszert, amely mellett jobb lesz a sorsa, nagyobb lesz a szabadsága, kevesebb a terhe és méltóbb lesz hozzá, az immár felnőtt, a világháborúban végleg megérett néphez. Végre nem a nemzet van a hatalomért, hanem a hatalom a nemzetért. A királyság is csak eszköz, amellyel a nép a maga javát szolgálja, és ha más állami berendezkedéssel jobban tudja biztosítani nagyságát és boldogulását, joga van arra áttérni. Talán rájött a magyar nemzet is, hogy ma már az idők haladásával, a viszonyok gyökeres megváltozásával csak úgy tudja biztosítani jövőjét, ha széttépi azokat a régi kötelékeket, amelyek századokon át egy uralkodó-családhoz és a királyság eszméjéhez, Szent István koronájához fűzték, és követve más népeket, egészen újfajta állami felsőbbséget akar maga fölé állítani. Esetleg követni akarja azoknak az európai nemzeteknek példáját, akik a háború után elűzték, sőt megölték uralkodójukat, lerombolták régi alkotmányukat, és gyökeresen szakítottak mindennel, ami a múltra emlékeztette őket. Nos, lássuk, mire mentek azok a nemzetek, amelyek ezt megtették. Beváltak-e reményeik? Nagyobb-e jólétük? Több-e a szabadságuk? Boldogabbak-e az emberek? Eltűnt-e a szegénység, az osztálygyűlölet, a belső harc? Szeretet és igazságosság érvényesül-e országukban, amióta nincs király? Lássuk! A diktatúra nem csodabalzsam. Sőt... A világháború után a súlyos szenvedésektől agyonmarcangolt tömegekkel irtott sikerült elhitetni, hogy a boldogulásnak kizárólagos akadályai a királyok és császárok, hogy ők voltak okai a háborúnak, ők tartották fenn a régi rendet, a vagyoni egyenlőtlenséget, a nyomort, a szenvedést, a nagy osztálykülönbségeket. A társadalmi feszültség, a szociális nyomor, a munkanélküliség és pénztelenség azonnal meg fog szűnni - hirdették az új próféták -, mihelyt a királyságot, császárságot, fejedelemséget, parlamentet, a régi rend oszlopait kidöntik. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V. 223
